Idén 17 településen önkénteskednek a Hankook dolgozói

Borítókép: Idén 17 településen önkénteskednek a Hankook dolgozói
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén immár ötödik alkalommal indította el Dolgozói Önkéntes Programját, melynek keretein belül a vállalat a dolgozók által javasolt közhasznú szervezeteknek és közintézményeknek nyújt segítséget a rácalmási gyár tágabb környezetében.

A Hankook biztosítja az anyagi támogatást, dolgozói pedig önkéntes munkájukkal járulnak hozzá környezetük szebbé, jobbá tételéhez. Idén közel 14 millió forint értékben valósulhat meg 34 projekt, 17 különböző településen.

A 2013-ban útjára indított kezdeményezés célja, hogy a dolgozók önkéntes munkájukkal is hozzájáruljanak a helyi közösségek mindennapjainak könnyítéséhez és szebbé tételéhez a Hankook támogatásával. Az elmúlt 4 év során 85 projekt valósult meg több mint 28 millió forint értékben, 9987 munkaórában. A munkálatok 3 megyében (Fejér; Tolna; Bács-Kiskun) folytak, és mintegy 160 ezer embert érintettek közvetlen vagy közvetett módon. A program belső sikerét mutatja, hogy az önkéntes munkában résztvevő dolgozók száma a kezdetekhez képest több mint duplájára nőtt. 2013-ban 66 önkéntessel indultak, tavaly már 140-re nőtt a jelentkezők száma. A 2013-2016 között megvalósított projektek száma is hasonló fejlődést mutat. 2013-ban 12 projekt, 2014-ben 19, 2015-ben 24, tavaly pedig már 30 projekt valósulhatott meg a Hankook dolgozóinak részvételével, és a cég támogatásával. Idén 17 települést érint majd a Hankook önkénteseinek munkája: Adony, Baracs, Besnyő, Dunaújváros, Dunavecse, Kisapostag, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Perkáta, Rácalmás, Sárbogárd, Solt, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Százhalombatta és Tolnanémedi.

A megszokott módon idén is azon településeken elvégzendő munkával lehetett pályázni, ahonnan a Hankook ingyenes buszjáratokat üzemeltet dolgozói számára. Ez Bács-Kiskun, Fejér, Pest és Tolna megye immár több mint 50 települését foglalja magába, amely alól egyedül Budapest képez kivételt.

„Büszkén tekintek a program eddigi eredményeire, amit dolgozóinkkal együtt értünk el. Az idei 34 projekttel együtt az ötödik év végére 119-re nő majd a megvalósított projektek száma, ami nagyon szép eredménynek tekinthető. Az pedig külön örömmel tölt el, hogy mások is elismerik erőfeszítéseinket, hisz Dogozói Önkéntes Programunkkal 2016-ban mi lettünk az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertesei. Idén újult erővel látunk majd neki a munkának, mert fontos számunkra, hogy szebb és biztonságosabb környezetet teremtsünk szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt” - mondta el Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.