„A pillanat, amikor tudtam, hogy vége a párkapcsolatomnak” - 10 nő, 10 történet

Borítókép: „A pillanat, amikor tudtam, hogy vége a párkapcsolatomnak” - 10 nő, 10 történet
Neked melyik volt az a pillanat?

1. „Amikor nap végén hazaérve büszkén meséltem el neki a munkahelyi sikerem, de ő gratuláció helyett, megpróbált rákontrázni. Akkor jöttem rá, hogy soha semmi nem elég jó neki, beleértve engem.”

2. „Mikor megszűntem féltékenynek lenni a nőkre, akik körülvették.”

3. „Amikor rám mosolygott és azt mondta: hiányoztál, én pedig automatikusan válaszoltam vissza: te is. Mint egy robot, valódi érzelmek nélkül.”

4. „Mikor egyik este hazaérve egy hosszú munkanap után ott találtam egy sörrel a kezében és egy nővel az ölében. Ami a legrosszabb, hogy nem is voltam mérges. Csak kifordultam a házunkból, és sosem mentem vissza.”

5. „Amikor elvitt vacsorázni, de nem engedett már desszertet rendeli, mert a számla már így több volt szerinte, mint amit erre az estére érdemes szánni.”

6. „Amikor nem hívott meg a saját bulijára.”

KATTINTS IDE a cikk folytatásáért!