Végre nem késtél le semmiről: ezeket az ehető virágokat ültesd el mostanában

Végre nem késtél le semmiről: ezeket az ehető virágokat ültesd el mostanában

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S

Szépek és finomak!

Mindegy, milyen pici a rendelkezésére álló terület, elkülöníthetsz egy talpalatnyi földet, vagy kijelöl egy balkonládát, és abban nevelgetheted idén az ehető virágokat.

Halmos Monika gasztrobotanikus-tanácsadó, ehető virág szakértő szerint egyre divatosabb lesz a virágokkal való díszítés, és nem csak a fine-dining éttermekben.

Kép

"Bátran ültethetjük a zöldségeket és a színes virágokat közös ágyásba, a kert díszeként, mert megfelelően párosítva kifejezetten jót tesznek egymás fejlődésének. A levendula és a rózsa már a kolostorkertekben is egymás mellett nődögéltek, előbbi ugyanis megvédi a kártevőktől a kényes rózsát, de ugyanilyen hatása van a körömvirág és a zeller közelségének is. A veteményest és a díszkertet ötvözni azonban, a hasznos kölcsönhatások mellett, egy másik szempont miatt is érdemes: a zöldségek egy része díszítő erővel bír, némely dísznövényként tartott virágot pedig meg lehet enni" – folytatja a szakértő.

"A családi házak előkertjéből jól ismert, a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sásliliom például a távol-keleti konyhák kedvenc csemegéje. Zsenge zöldbabra emlékeztető, enyhén édeskés íze miatt bimbóját, virágát gyakran használják csirkés wok ételekhez. Az ázsiai élelmiszereket árusító üzletekben szárítva meg is lehet vásárolni.

Aztán ott van a kertek másik népszerű virága, a bársonyvirág, ismertebb nevén büdöske. Bármily meglepő, a növényt, amiben mi csak gyönyörködni szoktunk, Észak-Kelet Afrikában karakteres ízű húsok fűszerezésre használják. A szirmoknak kellemesen kesernyés aromája van, ami kiválóan passzol a birkához, kecskehúshoz, de gombaételeket is feldobhatunk vele. Egy a lényeg, mértékkel használjuk, mert erőteljes az íze.

A szintén kedvelt sarkantyúkával talán többször szembe találkoztunk már a tányérunkban. Az éttermek használják díszítés gyanánt, vagy salátába, ám a legtöbben nem merik megkóstolni, inkább kipiszkálják az ételből. Nagy kár, mert a sarkantyúvirág különleges ízzel rendelkezik, enyhén csípős, tormára emlékeztető aromája van. Megbolondíthatunk vele különböző salátákat, zöldségételeket, de bármilyen sós fogáshoz remekül használható.

A levendulából szörpöt és édességet készítenek, a rózsát frissen, vagy kandírozva is használják, főznek belőle lekvárt, de szinte bármilyen desszertet izgalmasabbá lehet tenni vele, valamint szuperül kombinálható csilivel vagy borssal. És akkor még meg sem említettük a hamarosan virágzó akácot, vagy a lóhere apró virágát, amiket gyermekkorában szinte mindenki előszeretettel rágcsált az iskolából hazafelé vezető úton.

Figyelem! A virágüzletekben árusított dísznövényeket szigorúan tilos megenni. Aki szeretné az étkezésébe beépíteni a virágokat, annak a szigorúan permetmentes, saját gondozású kert vagy a balkonláda jelentheti az alapanyagok forrását.

Kép

Az ehető virágok listája szinte végtelen, de szinte biztos, hogy mindenkinek akad otthon a saját kertjében, csak nem tud róla. Épp ezért március 24-26. között a Gardenexpón Halmos Monika is jelen lesz, és egy előadás keretében beavatja az érdeklődőket a gyógynövényes-virágos-zöldséges kertek kulisszatitkaiba. Ne maradj le Magyarország legnagyobb kerti trend és életmód kiállításáról! www.gardenexpo.hu/programok

Kép
Kis lakások, nagy ötletek: 7 tipp az élhetőbb szűk terek berendezéséhez

Rengetegen élünk olyan aprócska otthonokban, amikben szinte mi is alig férünk el, nemhogy a holmijaink. Nem, most nem arra biztatnálak, hogy mielőbb szabadulj meg felesleges cuccaidtól, inkább tippeket adnék, hogy jobban kihasználhasd a kis helyiségeket.

Hízás hasra, fenékre, combra: az, hogy hova szaladnak fel rád a plusz kilók, az egészségedről is árulkodik

Neked melyik testrészed a legproblémásabb, ha a hízásról van szó? Nem mindegy, hogy a hasadra vagy a combodra rakódnak a fölös kilók, ez ugyanis sokat elárulhat az egészségi állapotodról. A Runner's World cikkéből kiderül, mit jelent az, hogy hova hízol.

2019-ben még biztosan nem lesz rövidebb a nyári szünet

A nyári szünet és az összes többi fontos dátum nagyjából ugyanakkor lesz, mint a most lezárult tanévben, derül ki a Magyar Közlöny most kijött rendeletéből. Az összes fontos dátumot beírtuk az Éva Naptárba a 2018/2019-es tanévről, nézd meg és mentsd el magadnak őket te is!

Napi horoszkóp június 16.: a Mérlegek ismeretlen dologban próbálhatják ki magukat, a Skorpiók számára nagy lehetőség adódik

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok izgalmas üzeneteket tartogatnak!

5 film apák napjára – amiknek bőven van mondanivalójuk

Az apák napja egy szuper alkalom arra, hogy olyan filmeket nézzetek meg együtt, amelyek a férfiakról, édes- vagy akár mostohaapákról szólnak, ezzel köszöntve a gondoskodó családfőket.

Volt ifjúság, és volt szerelem – kamaszrománcok egy tanár szemszögéből

„Csak egy tinilány és egy tinisrác hiszi naivan, hogy ilyen az élet, a Neoton is megmondta. Hát akkor hadd higgyék még egy darabig.” Avagy miken nem morfondírozik egy tanárnő a koranyári lyukasórában?

12 szupervicces és/vagy elgondolkodtató idézet apák napjára

Az apák napja fontos ünnep, és éppen ezért eléggé lájkoljuk, hogy egyre több helyen emlékeznek meg az apukákról nálunk is. Általában június harmadik hétvégéjén.

Napi horoszkóp június 15.: a Szüzek új kihíváson törik a fejük, a Halaknak kellemes meglepetésben lehet részük

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét fontos üzeneteket küldtek a csillagok!

Csomagolási tippek utazáshoz, hogy stresszmentesen induljon a vakáció

Utazni mindenki szeret, csomagolni azonban már kevésbé. Vannak, akik azon stresszelnek, hogy vajon mit hagynak otthon, mások magasról tojnak az egészre, megint mások jó előre végiggondolják, miket kell bepakolniuk. Ettől persze utóbbiak sem szeretik jobban csomagolást, de legalább hamar túlesnek rajta!

Tábor-kisokos – 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek

Hogyan lehet elosztani 4 hét szabadságot per szülő 10–12 hét vakációra per gyerek adott összegből, beleszámolva a táborozást, illetve a közösen eltöltött nyaralást úgy, hogy szemünk fénye biztonságban, tartalmasan tölthesse a vakációját? A variációs matek minden szülő kedvenc elfoglaltsága késő tavasszal és nyár elején. (Egyszülős és patchwork családoknak haladó szintet kell megugrani.)

7 tipp, amivel feldobhatod az unalmas salátákat

Észrevetted már, hogy ha salátát rendelsz egy étteremben, az valahogy mindig finomabb, mint amit te dobsz össze otthon? Valószínűleg emiatt is esznek sokkal kevesebben salátát, mint amennyit kellene.

Napi horoszkóp június 14.: a Bikák a céljaikért küzdenek, a Nyilasok új impulzusokat keresnek

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert fontos üzeneteket kaphatsz!

Bocuse d'or 2018: íme a legsokatmondóbb képek a szakácsversenyről

A magyar csapat Pohner Ádám vezetésével a nyolcadik helyen végzett, ezzel bejutott a Bocuse d'or 2019-ben esedékes lyoni világdöntőjébe. Az európai döntőt Norvégia nyerte. Nézegessetek fotókat a világ talán legrangosabb gasztroeseményéről!

Egészséges alapanyagok, amik csökkentik az izzadtságszagot

Nyáron szinte lehetetlen kivédeni az izzadást, pláne a betondzsungelben. Azonban a kellemetlen szagokat elkerülheted, ha a következő alapanyagok közül választasz! Ezek a természetes hozzávalók tisztítják, sőt még dezodorálhatják is a szervezetünket.

Az ok, amiért a tojássárgája néha sötétebb színű, máskor pedig világossárga

Észrevetted már, hogy a tojássárgája néha világos sárga, máskor pedig sötétebb narancsos színe van? Nem azon múlik, hogy a tojások ugyanarról a helyről érkeztek-e; hanem valami egészen mástól függ!

Napi horoszkóp június 13.: az Ikreknek váratlan helyzetben kell döntést hozniuk, az Oroszlánok nagy lépésre szánják rá magukat

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Milyen típusú salátához milyen bor illik?

Most, hogy lassan kedvünkre válogathatunk a piacon vagy a kiskertben a friss, zsenge zöldségek között, érdemes gyakrabban „salátázni”, hiszen a variációk száma végtelen. A zöldségeket feldobhatjuk tojással, rizzsel, tésztával, halakkal, sajtokkal, de akár grillezett húsokkal, sonkával vagy kolbásszal is, szóval készíthetünk belőle egy akár főételként fogyasztható fogást is. Nem minden saláta könnyed és laza tehát, főleg, ha a salátaöntet is nehezebb fajsúlyú. Így a borválasztás során mindenképpen vegyük figyelembe annak összetevőit is. Nézzük, milyen salátához milyen bor illik!

7 tipp, hogy felkészülten menj az utcára muslincainvázióban

Manapság a rovarok éppúgy váltják egymást, mint a legújabb trendek. Míg egy ideig a poloskák tartották lázban az embereket, majd nemrég a hazánkba költözött új szúnyogfajok, a napokban már kisebb testű, ámbár ártalmatlan barátaik, a muslincák üzentek hadat nekünk!

Kövess minket

Most fél éves Éva előfizetéshez, fél éves InStyle előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem