Ki sem látszunk a vízből

Borítókép: Ki sem látszunk a vízből
Víz Világnapi események a fürdőkben

A mozgás közegének, a víznek már önmagában is frissítő, élénkítő hatása van, ezért szorgalmazza a Magyar Fürdőszövetség, hogy a tavalyi évhez hasonlóan minél több uszoda és magyar fürdő csatlakozzon a Víz Világnapjához. Ezen a napon egyedi programokkal, kreatív ötletekkel érhetik el a szolgáltatók, hogy az úszás és mindenféle vízi sport nagyobb népszerűségnek örvendjen, hogy még inkább a köztudatba kerüljön egészségmegőrző szerepe.

A Magyar Fürdőszövetség már 2016 őszén a Magyar Fürdőkultúra Napjához kapcsolódóan is kiemelt hangsúlyt fektetett az uszodai sportokra, előkészítve az idén megrendezésre kerülő Vizes Világbajnokságot, így a Víz Világnapján is hálás téma lehet a nemzetközi téma („Szennyvizek”) mellett a FINA Budapest 2017 téma.

A fürdők szabadon dönthetnek arról, hogy milyen programot állítanak össze ezen a jeles napon, mint ahogy arról is, hogy csak az adott napon, március 22-én, vagy esetleg egész héten akarnak-e élni aktuális kínálatukkal.

A Víz Világnapja igaz, hogy csak egy napot jelent az évből, ám pont egy nappal több az egészségért vívott harcban. Lehet, hogy éppen március 22-e lesz az a nap, amikor a fürdők és uszodák programjának köszönhetően jó néhányan felismerik az életmód változtatás fontosságát, vagy ráirányul a figyelem egy olyan jelentős sporteseményre, ami öregbítheti hazánk jó hírét.

A fürdők részletes programjairól a www.furdoszovetseg.hu weboldalon illetve a fürdők saját honlapján tájékozódhatnak.