Íme a világ legmenőbb könyvesboltjai! - 26 hihetetlen fotó

Borítókép: Íme a világ legmenőbb könyvesboltjai! - 26 hihetetlen fotó Forrás: mymodernmet.com
Nem is tudjuk, ezután hogy megyünk be itthon bárhova is könyvet vásárolni!

Könyv, könyv, könyv! Ez van, ilyenek vagyunk mi: soha nem fogjuk megunni a papírkönyvek ropogós lapjait, sem a frissen nyomtatott vagy ódon illatát! Imádunk olvasni, és úgy is szeretünk könyvesboltba járni, hogyha tulajdonképpen nem veszünk semmit, csak végigmegyünk a sorok között, leveszünk valamit a polcról, és egy székre, vagy egy sarokba leülve pár percre belelapozgatunk. Olyan ez is, mint egy jól megérdemelt énidő, egy igazi feltöltődési lehetőség, amit legszívesebben minden héten többször is csinálnánk. A könyvesboltok varázsa persze elkísér minket az utazásainkon is, így ha messzi földre visz is az utunk, ott is feltétlenül meg kell látogatnunk a helyi üzeleteket. Most egy olyan válogatás következik, amiben nem győzünk gyönyörködni, és ahova képzeletben már legalább egyszer elrepültünk, hogy megcsodáljuk a hely különös atmoszféráját.