8 idézet, amely bizonyítja, hogy furának lenni jó!

8 idézet, amely bizonyítja, hogy furának lenni jó!
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Mindenki fura, csak a többiek jobban titkolják, mint én. Vagy még csak ez sem igaz?

Világéletemben furának tartottak. Így aztán én is annak tartottam magam. Megszoktam, hogy összevont szemöldökkel nézegetnek, hogy összevihognak a hátam mögött, hogy nem tudnak mit kezdeni a zavarosnak látszó ötleteimmel, a kifésülhetetlen hajammal, a két számmal nagyobb, vasalót soha nem látott ingeimmel, azzal, hogy néha annyira elmerülök (ez máig így van, sőt egyre rosszabb) a munkámban, hogy konkrétan összerándulok az ijedtségtől, amikor valaki hozzám szól. Időnként azért előfordul, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, ahogy mások nem tudnak mit kezdeni velem. Például amikor egy marketinges a tárgyalás után az ügyfele helyett véletlenül nekem küldte el az emailjét, amelyben ez állt:

...remélem, az újságíró nem lesz nagyon harapós kedvében. Amúgy picit fura lány, de kedves.

A barátaim megnyugtattak, hogy furának lenni jó, én pedig azóta újra és újra rájövök, hogy mindenki fura, csak a többiek jobban titkolják, mint én. Vagy még csak ez sem igaz?

Mittudomén. Álljon itt néhány idézet, amiből a hozzám hasonló furák erőt meríthetnek.

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Lehet örülni, hölgyek: jön az első lebomló, környezetbarát terhességi teszt!

Nézd meg, hogyan működik a jövő terhességi tesztje!

Régen használati tárgy, ma újrahasznosított műtárgy. Mi az? Nem fogod elhinni

Valami, ami karácsonykor akár a nappalidat is díszítheti.

A leghatékonyabb trükk, hogy könnyebben felkelj reggel akkor is, ha kint még sötét van

Alvásszakértők szerint egyetlen szempontot kell felismernünk, hogy ne kómázzunk hosszú percekig már napfelkelte előtt. Vagy után.

Itt vannak a 2018-as Golden Globe-jelölések – ezúttal nincs köztük magyar, de így is akad néhány meglepetés

Egy új Spielberg-film Tom Hanks és Meryl Streep főszereplésével, a furcsa című Három óriásplakát Ebbing határában, valamint A víz érintése vezeti az Arany Glóbuszra jelölt filmek listáját, amely a kattintás után olvasható. A tévésorozatok körében a Hatalmas kis hazugságok a nagy esélyes.

Fél Hollywood a kissrác védelmére kelt, akit bullyingoltak az iskolában az orra miatt! „Engem is csúfoltak, csak én nem voltam ilyen bátor”

Az amerikai kisfiú könnyek között érvel az iskolai bántalmazás ellen – még egy sziklát is megindítana, nem hogy Katy Perry-t.

6 szokás, amivel minden évben meg tudom előzni, hogy felszaladjon rám pár kiló az ünnepek alatt

Csengőszó, meghittség, ellenállhatatlan mézeskalács-illat – kinek van kedve ilyenkor a fitnesz-szempontokra gondolni? Nos nekem sincs, ezért olyan egészséges karácsonyi szokásokat vezettem be, amelyeken gondolkodnom sem kell. És évről évre működik! Figyeljetek!

7+1 utolsó pillanatos, ámde nagyon is személyre szóló karácsonyi ajándékötlet

Csak azért, mert te is azok közé tartozol (hozzánk hasonlóan), akik az utolsó pillanatban szerzik be az ajándékokat, még lehet az eredmény személyes figyelmesség, amiből a megajándékozott pontosan tudni fogja, hogy gondoltál rá.

13 laza szülő, aki rájött, hogy jobb könnyedén kezelni az életet

Amíg mást már kitör a frász, addig ők halál nyugodtan veszik az akadályokat.

Méhkasszerű képződményekben lakhatnak majd a New York-i hajléktalanok?

Újabb megoldástervezet az angol példa után. De melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Kipróbáltuk! Borvaj, amivel még jobb ételeket készíthetsz!

Magától értetődő a tény, mely szerint a konyhánk és a kamránk egytől-egyig tele van főzéshez használt vörös- és fehérborokkal, hogy még véletlenül se fogyjunk ki semmiből, ha ételízesítésre kerülne a sor. Mindazonáltal találtunk egy sokkal kézenfekvőbb felhasználási módot az otthon sorakozó borok számára, s teljes biztonsággal állíthatjuk: osztatlan sikert arathattok a következő baráti vacsorán!

Napi horoszkóp december 10.: az Ikrek nagy nyomás alól szabadulnak fel, a Nyilasok bátran vállalják a véleményüket

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

10 animációs mese, amiben komoly pszichológiai mondanivalót rejtettek el

Fogadjunk, hogy már ezerszer is láttátok mindegyiket! Ha mégsem, akkor itt az ideje megnézni őket!

Napi horoszkóp december 9.: a Bikák valakivel szorosabbra fűzhetik a szálakat, a Bakok kézzelfogható eredményt érnek el

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Hoppá: J. K. Rowling megvédte a párkapcsolati erőszakkal vádolt Johnny Deppet a tiltakozó rajongóktól

Közleményt adott ki J. K. Rowling, miután a Legendás állatok és megfigyelésük franchise produkciója hivatalosan is bejelentette, hogy Johnny Depp fogja játszani Gellert Grindelwald szerepét a második részben, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei című mozifilmben is.

Az Éva ajánlja: itt vásárold készen a bejglit (és más karácsonyi édességeket)

Mármint ha épp nem tudnátok vagy akarnátok rászánni magatokat a bejglisütésre idén. Íme néhány jól bevált bejgli-lelőhely (paleo is van köztük!).

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft