Hát ez teljesen kész: négyéves kislány tüntetősdit játszik a babáival

Borítókép: Hát ez teljesen kész: négyéves kislány tüntetősdit játszik a babáival
A Women's March volt ilyen hatással a gyerekre. Vagy inkább a szüleire.

A gyerekek néha bevonódnak a politikába, ha akarják, ha nem – és úgy tűnik, a kis Rose számára sincs menekvés. Bár a család nem tudott elmenni a január 21-i Women's Marchra a virginiai Lexingtonból, ahol laknak, úgy döntöttek, hogy helyette megrendezik a saját kis felvonulásukat a kertjükben.

Az én ötletem volt, aztán Wendy, a feleségem és én találtuk ki a szlogeneket és Rose-szal együtt ragasztottuk fel őket a mini transzparensekre. Ő is készített kettőt: odafirkált vonalakat és arról beszélt, hogy szereti az embereket
mondta Mark, a kislány apukája, majd hozzátette:
Szülőként az a dolgunk, hogy útmutatást adjunk a lányunknak ebben az őrült világban és segítsünk neki megérteni, mi történik és bátorítsuk őt arra, hogy erős és magabiztos nővé váljon.

Nézzétek meg a transzparenseket tartó babákat galériánkban:

Te is felkészíted a gyerekedet már ilyen kiskorukban a politikai ügyekre?
Persze, nem lehet elég korán elkezdeni
Csak ha arról van szó, hogyan kell erős nőnek/férfinak lenni
Külön nem magyarázok el nekik semmit, de úgyis hallanak ezt-azt otthon
Szerintem még túl korai
Én se érzem magam tájékozottnak az ilyen dolgokban, úgyhogy inkább nem mondok semmit