Jótanácsok, ha gyereket szeretnétek, de sehogy nem akar összejönni – 8 hasznos gondolat

Jótanácsok, ha gyereket szeretnétek, de sehogy nem akar összejönni – 8 hasznos gondolat
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hol a fenében van már az a gólya???

Amikor úgy döntötök, hogy kisbabát szeretnétek, akkor még igazán a legeslegelején vagytok a családalapításnak. Ilyenkor még csak álmodoztok, terveztek, és persze élvezitek a felszabadító érzést, amit az a tudat nyújt számotokra, hogy mostantól nem kell „vigyázni”, hiszen épp a baba a cél. Telnek a hetek, akár a hónapok is, sokszor eredmény nélkül. Belül már elkezd mindkettőtöket nyomasztani a gondolat, hogy vajon miért nem jön össze. Erre csak rátesz egy hatalmas lapáttal, hogy a környezetetek akarva akaratlanul is elvárásokat támaszt felétek, vagy ha nem is támaszt, akkor legalábbis néha elejt egy-egy „építő” gondolatot, ilyen mondatok formájában, mint például: „nálatok mikor lesz már baba?”. Van, aki könnyebben, van aki nehezebben éli meg a szituációt, amiben hirtelen találta magát, de bármelyik is legyen rád igaz, fogadd meg egy hasonló cipőben járt, vetélésen és sok próbálkozáson átesett nő tanácsait arról, hogyan kezeld a kialakult helyzetet!

Olvasd el ezt is!

1# Szereld le a nyomasztókat!

Persze biztosan lesznek olyan szituációk, amikor nem akarsz még csak reagálni sem egy már az említetthez hasonló kérdésre, mert mondjuk nem akarsz megbántani valakit; de egyet jól véss a fejedbe: ez a te életed, senkinek semmi köze hozzá, hogy tervezel-e egyáltalán gyereket, és ha igen mikorra. Tehát tégy belátásod szerint: engedd el a füled mellett egy laza mosollyal, és válts témát; vagy menj bele a beszélgetésbe, és mondd el, hogy jelenleg nem akarsz ezzel foglalkozni, mert már amúgy is eléggé nyomaszt a téma; vagy szimplán jegyezd meg, hogy erről most legyenek kedvesek ne kérdezzenek, szólni fogsz, ha aktuális lesz.

2# Engedd el a rémtörténeteket a füled mellett!

Ó, annyi de annyi terhességgel, szüléssel kapcsolatos rém sztorit lehet hallani nap mint a nap a családban, barátok, vagy akár a kollégák körében, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Ha feljön a téma, észrevétlenül távozz a helyszínről, vagy mondd meg, hogy túl vizuális típus vagy, és nem szeretsz ilyeneket hallgatni, tegyék át máskorra a témát. Ha elég meggyőzően mondod, nem lesz képe senkinek folytatni, ha mégis lépj le! Semmi szükség rá, hogy olyannal terheld magad, ami valószínűleg veled sosem fog megtörténni.

Kép
forrás: europress

3# Ami mással történt, veled nem úgy lesz...

Nincs két egyforma terhesség, és két egyforma teherbeesés sem. Szóval ne hasonlítgasd magad másokhoz, vagy akár a könyvek által hozott példákhoz. Lehet, hogy valaki még a fogantatást is megérzi, te pedig csak egy hónap múlva veszed majd észre, hogy valami megváltozott, ne keresd és képzeld be a jeleket! Minél görcsösebben akarod ugyanis érezni őket, annál feszültebb leszel, és annál nehezebben jön majd össze.

4# Hallgass az ösztöneidre!

Persze számold ki az ovulációs ciklusodat, meg írd fel, hogy mikor volt utoljára havi vérzésed, de ezen kívül ne lihegd túl a felkészülést. Egyetlen férfi sem szeret „kényszerből” szeretkezni, így próbálj meg a lehető legtermészetesebb maradni, amikor próbálkoztok. A tested jelezni fogja, hogy mikor kívánod legjobban a párodat, olyankor viszont ne késlekedj!

5# Figyeljetek az életmódotokra!

Legalábbis valamivel jobban, ha eddig nem annyira tettétek. Egyetek egészségesebb ételeket, le a cigivel és káros cuccokkal; ha ez meg van, akkor az alapvető dolgokkal nem lesz probléma.

Kép
forrás: europress

6# Ne hibáztass!

Sem magadat, sem a párodat. Őszintén, halvány fogalmad sincs róla, hogy mi megy végbe a szervezetedben, így a sikertelenséget sem lennél képes egyértelműen valamelyikőtök számlájára írni.

7# Legyetek lazák és amennyire lehet stresszmentesek!

Mint már mondtam, ne görcsöljetek folyton a témán: ne azért legyetek együtt, mert „kell”, hanem azért mert akartok. Próbáljatok minél kipihentebbek lenni, -tudom, hogy ez elég nehéz manapság-, és viszonylag nem is gondolni a gyerek témára, csak élvezni az életet, hogy együtt vagytok!

8# Válassztok egy megbízható orvost!

Olyat, akiben mindketten megbíztok, akitől bármit meg lehet kérdezni, és nem fogóval kell belőle kihúzni az infókat. Vagyis olyat, aki igazán nagy hivatástudattal bír. Mondjátok el neki a kétségeiteket, tárjátok fel előtte az életmódotokra vonatkozó minden tudnivalót, hiszen együtt okosabbak lesztek, hogy mivel lehet még segíteni a folyamatot. Hivatalosan egy év próbálkozást „írnak elő” az orvosok, ha ez az idő letelt, akkor se pánikoljatok, csak menjetek el a szükséges kivisgálásokra, hátha okosabbak lesztek! Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! Nyugi!

Téged sosem érintett a bullying? Nézd meg ezt a szenvedélyes videót és máshogyan fogod gondolni!

Ne görgess tovább: ez a téma annál jóval többet ér, minthogy máris elengedd!

8 minimál manikűrötlet karácsonyra

Egy ilyen minimál lakkal nemcsak az ünnepeket, hanem még az első néhány munkanapot is kibírhatod az újévben.

Nagyvárosban élsz, sokat dolgozol, stressznek vagy kitéve? Ha bármelyik igaz rád, így tarts kényeztető bőrpihentetést az ünnepek alatt

Hagyd a bőrödet is ünnepelni! Ilyen trükkökkel pihentetheted a rohanós hétköznapok után.

Az Oscar-jelölés előszobájában a Testről és lélekről – érdekesen alakul a mezőny

Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a kilenc döntős között.

Csak szeretetből érdemes – Interjú Korpás Krisztinával

19, 16, 9 – három fiú. Nem szerepelnek pletykalapokban, és az apjuk, Tilla sztársága miatt sose lennének hajlandóak kamera elé állni, de az anyjuk kedvéért most igent mondtak. Interjú az Éva január–februári lapszámából.

Barna foltok jelentek meg az arcodon? Tudd meg, mi állhat a hátterében, és mit tehetsz ellene – 5 tipp

Előfordult már, hogy barna foltokat, ráncokat vagy más bőrhibákat vettél észre az arcbőrödön? Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor azonnal cselekedned kell – el is mondjuk, hogy miért és mit tegyél.

Zöld út az egészséghez: a zöld turmixok 6 előnye + 3 szuper recept

Ha a gyors méregtelenítés és a jobb közérzet a cél, válassz egy jó zöld turmixot!

3 húsétel mennyei salátával az ünnepi asztalra

Nem kell lemondanod a finom húsételekről az ünnepek alatt sem! Készíts hozzájuk ízletes salátákat, így tedd könyedebbé a fogásokat!

15 helyzet, amit csak az ért, aki karácsonykor is dolgozik

Már meg sem próbálod elképzelni, hogyan lehetne egy pihenőnapod is a szeretet ünnepén.

Napi horoszkóp december 15.: az Ikrek vállalják a véleményüket, az Oroszlánok nagy nyomás alól szabadulnak fel

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Megjelent az ÉVA január–februári száma, nézz bele!

Mint mindenki, az elmúlt hetekben mi is sokat beszélgettünk a zaklatási ügyekről, és ezzel kapcsolatban a nők és a férfiak felelősségéről. Vajon mikor válik természetessé, hogy intim kapcsolat csak kölcsönös beleegyezésen alapulhat, hogy a másik teste nem kisajátítható, hogy a hatalmi pozíció nem mindenre jogosít fel? Vajon a mi gyerekeink már más világban élnek majd? A te fiad hogyan viselkedik majd a nőkkel?

Top 5 gluténmentes sütirecept

Ebben a gyűjteményben ínycsiklandó gluténmentes sütirecepteket találsz.

„Hogy megértsék, mit jelent: szívd fel, begyem, a sok vizet” – Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója

Horváth Dorka író és közgazdász 2015-ben alapított egy startupot, amelynek azóta többezres olvasótábora van itthon és külföldön is. A BOOKR Kids egy mesetár-alkalmazás, amelyet mobilon és tableten lehet használni; a benne szereplő mesék olvashatók, hallgathatók, színes-szagos animációval rendelkeznek és minden egyes történethez fejlesztőjáték is tartozik. Dorka mindezzel együtt nem számít arra, hogy örökre búcsút kellene mondanunk a papírra nyomtatott könyveknek. Interjú.

DIY ajándékok a gyerkőctől apának – 9 egyedi ötlet

De mit kapjon apa karácsonyra? Nos, akár ezek közül bármelyiket!

Hogy miért tűrik el ennyien és ilyen sokáig a szexuális zaklatást? Salma Hayek borzalmas Harvey Weinstein-történetéből kiderül...

A producer folyamatosan zaklatta a színésznőt, aki rendre nemet mondott neki, mire Weinstein beteges feltételekhez kötötte, hogy befejezhessék a Frida című film forgatását. Ez a komplex történet nem sok kétséget hagyhat afelől, hogy a szexuális zaklatás munkahelyen nem csupán férfi és nő közötti játszma, hanem a hatalomgyakorlás eszköze, amelyet követően még az áldozatra nehezedik a mérlegelés terhe, hogy megéri-e továbbra is áldozatnak maradnia.

10 mém, amit biztosan értékelni fogsz, ha te vagy az egyetlen a családban, aki szingliként tolja végig az ünnepeket

Idén se tudsz még egy fél pasit se felmutatni? Miközben a többiek már eljegyezték egymást, babát várnak etc. etc.? Először is, nem vagy egyedül, másodszor is kinek mi köze hozzá, nem igaz?

A férjed valami hasznossal lepne meg karácsonykor? Így segíts neki a kívánságlistáddal!

Könnyítsd meg a dolgát, hogy biztos a jó meglepit vegye meg!

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft