A karácsony az ünnepek közül – mióta csak az eszemet tudom – egyértelműen a "piramis" csúcskategóriás első helyezettje az életemben. Én azok közé a karácsonyi manók közé tartozom, akik már novemberben elkezdenek agyalni a megfelelő ajándékokon, listát készítenek, és ugyan sosem vallanám be a széles publikum előtt, de lelket gyönyörködtető boldogsággal tölt el a város ünnepi díszbe borulása (igen, még a bevásárlóközpontok szokásos éves, igazán giccses dekorációja is ezt a hatást váltja ki belőlem). Minden évben őszintén megörülök a Vörösmarty téren felállított bódéknak, és igen, minden évben ellátogatok és úgy csodálkozom rá az aranyos kis faházakra, mintha most járnék ott először.

Évek óta egy félreeső óbudai kávézóban dolgozom – legnagyobb bánatomra – távol a város különleges karácsonyi varázsától. Mi a magunk módján próbálunk ünnepi hangulatba kerülni: lámpások, égősorok, cserepes fenyők és még sorolhatnám. Amiben azonban sosem tudunk kiegyezni, az a zene. Ha rajtam múlna, már november elejétől csak és kizárólag Michael Bublé deluxe karácsonyi albumát játszanánk, és minimum óránként megszólalna a mindenki által ismert (ám nem biztos, hogy túlságosan kedvelt) Mariah Carey szám, az All I want for christmas is you. Én minden órában rendkívüli módon élvezném ezt a körülbelül három, Mariah-val töltött percet, szaloncukrot osztogatnék a szerencsés jelenlévőknek és másfél hónapig megállás nélkül mikuláspiros pulcsiban ünnepelnék. Sajnos már nem vagyok nyolcéves – fel kellett nőnöm a feladathoz és meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nem mindenki érez ugyanígy a szeretet ünnepe és Mariah Carey iránt.

Érdekes módon, Bublé hevesebb indulatokat vált ki a kollégáimból mint Mariah, így mindennapos csata részét képezi a zenei egység feletti uralom. Lazítás gyanánt néha Norah Jones-ra váltok, és szép fokozatosan vezetem vissza őket a karácsonyi klasszikusok irányába: ki ne örülne a Reszkessetek betörők filmzenéjének (én úgy vettem észre, hogy ez az egyetlen lemez, ami egyaránt humoros emlékeket idéz fel mindenkinél), vagy az örök klasszikus Igazából szerelem hangjainak. Ez utóbbi lemezt rendszeresen Hugh Granttől átvett táncos koreográfiával kísérem, ez – kétlem, hogy az elismerés jeleként, de mit számít az ilyenkor, Karácsony van – többeknek mosolyt csal az arcára és már meg is nyílt az út Bublé és Mariah felé. A kör újraindult, mikuláspiros pulcsiban dobálom a szaloncukrot és örülök, hogy mindenki örül – ha csak három perc erejéig is, de ők is ezt és Mariah-t akarják karácsonyra.