Leonardo DiCaprio most sem okozott csalódást

Borítókép: Leonardo DiCaprio most sem okozott csalódást Forrás: imdb.com
Leonardo DiCaprio teljes szívvel odatette magát a közös ügyünkért, és úgy tűnik nem hiába.

Van egy fickó, egy kimagaslóan jó színész, aki egy nap „arra ébredt”, hogy a világ egyik legsürgetőbb és leghatalmasabb problémájának megoldásáért ő maga is tehet valamit. Méghozzá nem is keveset, hiszen ott van a kezében az egyik legnagyobb fegyver, ami a nagy tömegek meggyőzéséhez szükségeltetik: a jó hírnév. Hosszú évek óta küzd a bolygónk jobbá tételéért, mint környezetvédelmi aktivista, most pedig az ENSZ békenagyköveteként elkészített egy saját filmet, amelyben vezetőkkel, aktivistákkal közösen keresik a lehetséges megoldásokat a klímaváltozás visszaszorítására. Az Özönvíz előtt című film a National Geographic közreműködésével készült, és azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy a világon minél több emberhez eljusson, és felhívja a figyelmet a pusztításunkra. Éppen ezen okból a teljes videó 170 országban, 45 nyelven, - köztük magyar szinkronnal is – ingyenesen elérhető az interneten, amit eddig már több millióan néztek végig.

Forrás: imdb.com
Leo az olvadó jégtáblákon is sétált, hogy szemléltesse mekkora a baj.
DiCaprio, ahogyan színészi alakításaiban sem, úgy most sem okozott csalódást, hiszen egy ilyen figyelemfelkeltő, nagy tömegeknek szánt, és nem utolsó sorban gyönyörűen összerakott mozival már most elérte egyik fő célját, hogy az embereket elkezdte foglalkoztatni az egyre sürgetőbb probléma.

Reméljük itthon is minél több emberhez sikerül eljutnia az elgondolkodtató, cselekvésre buzdító mozinak, annak sem látjuk többek között akadályát, hogy az iskolákban is megnézessék a gyerekekkel bármilyen természetismereti, vagy egyéb foglalkozás keretében. Leonardo DiCaprio a film tanulságai és bizonyítékai alapján éppen az a férfi, akinek eddig is gondoltuk, és akinek mutatja magát: egy jól ismert, ám mégis „átlagember”, aki nem szeretne többet, mint saját képességeihez és erejéhez mérten jót adni a világnak, a most élő és az elkövetkező generációknak. Ha valamit, akkor ezt mindképp megtanulhatjuk tőle.

Nézzétek meg a teljes filmet a linkre kattintva, és adjátok tovább, osszátok meg minél több emberrel!