Randikrónikák: Hogyan lehet fiúzni fiúval?

Randikrónikák: Hogyan lehet fiúzni fiúval?
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Í

Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 28. rész

Most jól összevesztem Gergővel, akivel pedig sose szoktam, ugyanis ő a legjobb fiúbarátom, bár ezzel talán nem mondok olyan sokat, mert nincs másik… Akárhogy is, az eset úgy történt, hogy a péntek esti sörözgetésünket kivételesen mindenki passzolta valami miatt, Elvirának családi programja volt, Zsuzsának randija, amiről kivételesen nem is akart egy óra után elmenekülni, így maradtunk ketten. Ez persze nem jelentett akadályt, végre elmehettünk minimálra, ez ugyanis az a zenei stílus, amit mindenki megrögzötten gyűlöl a csapatban rajtunk kívül, akik viszont odáig vagyunk érte. Ki is néztünk egy helyre kis partit a város közepén. Még a csetben említette is Gergő, hogy egyébként se baj, hogy bulizunk, mert eléggé kivan a csaja miatt, aki már nem is a csaja, hagyjuk… menjünk és csapassuk. Hát nekem legyen mondva. Kipattintottuk magunkat, és beültünk egy bemelegítő körre a közeli kocsmába, mivel a buli csak tizenegykor indult, és rutinos vén rókákként tudtuk, hogy az első órában úgysem éri meg benézni.
Gergő valóban kivolt egy kicsit, és ő az a típus, aki nem nagyon szeret róla beszélni. Kérdezgettem egy kicsit, de nem mondott semmi érdemit. Hát, hogy nem nagyon működik, meg nagyon más világ voltak ők ketten… hm hm… hát sajnálja mert pont kezdte a csaj nagyon megszeretni, ő viszont egyre kevésbé, és hát bűntudata van, de végül dobta, mielőtt túlságosan belementek volna az egészbe. Én inkább hallgattam, mert nekem már az elején sem tetszett a köztük lévő korkülönbség, de végülis szurkoltam nekik. Whatever. Megesik az ilyen. Hozok is egy kört, mondtam Gergőnek, azzal leugrottam a székről és odasétáltam a pulthoz.

"Elvégre mégsem írhatjuk ki magunkra, hogy ő nem a pasim/csajom, igaz? Akkor pedig megette a fene."

Hát ti, akik nem éltek kő alatt gondolom, azért tudjátok, hogy odamenni a pulthoz azt jelenti, hogy egyben fel is mérnjük a terepet. Amíg az ember vár a sorára, kikéri az italokat, elkészítik, fizet, addig pont van idő arra, hogy ráérősen megszemléljük a felhozatalt. Oké, mi menni akartunk tovább, de hát ki tudja. Ki is szúrtam magamnak egy szép magas srácot, rögtön a pultnál, rámosolyogtam, mire ő értetlenül végigmért, és félig elfordult. Mit mondjak, nem erre számítottam. Amikor legutóbb csekkoltam magam a tükörben, még jól néztem ki. Vállat vontam, kivittem az italainkat.
Gergő már durva bevetésben volt. Egy csajjal beszélgetett, aki az asztalánál állt, még sálban, nagykabátban, látszott, hogy most jött be az ajtón. Gergő közel hajolt hozzá, csak úgy vigyorgott, nagyon bejött neki a csaj, és ahogy a lány a haját csavargatta, az érdeklődés kölcsönösnek tűnt. Elmosolyodtam. Odaléptem hozzájuk, és letettem a söröket az asztalra. Ekkor a csaj felnézett rám, kicsit zavarba jött, majd mondott valami gyors szöveget a beszélgetés lezárására, és ezzel ott is hagyott minket. Gergő döbbenten bámult utána, én pedig elnevettem magam. Akkor esett le a szitu.
Most min nevetsz? – kérdezte Gergő kissé sértetten.
Te, ez a csaj azt hiszi, hogy a barátnőd vagyok – feleltem, és belekortyoltam a sörbe.
Ááááá… – morfondírozott el Gergő is, majd gyors pillantást vetett rám. Te hallod Rebi, ezzel a ma estével így bajok lesznek.
Vállat vontam. Elvégre mégsem írhatjuk ki magunkra, hogy ő nem a pasim/csajom, igaz? Akkor pedig megette a fene. Inkább csak bulizzunk egyet. Gergő arca elkomorult, de nem szólt semmit. Megittuk a sört, aztán átmentünk a buliba.
Nem is tudom, szerintem mi még sosem voltunk csak kettesben partizni. Vagy túl rég volt, és már nem emlékeztünk, hogy ez egy kicsit kínos. A gond valójában az lehetett, hogy igazán egyikőnk sem tudta eldönteni mit akar – felszedni valakit, vagy egymással lenni, ezért aztán ide-oda lézengtünk, és bámultunk egymásra. A pultnál kettesben álldogálltunk, nem jött oda senki, aztán a táncparketten is, hiába táncoltunk elképesztően szexin (az alkoholmennyiség növekedésével egyre szexibben), nyilvánvaló volt, hogy mindenki párnak hisz minket. Gergő sóhajtozott, én unatkoztam. Aztán végre valahogy már sikerült annyira orcátlanra innia magát, hogy leszólított egy csajt a pultnál, és rögtön azzal is kezdte, hogy hallod-de szép vagy-meghívhatlak egy sörre-ő amúgy nem a barátnőm-csak egy haverom Rebi, amit nagyon gyorsan hadart el, és olyan cuki módon csinálta, hogy a csaj az első elképedés után elröhögte magát, kezet fogott velünk, és megitta a sört. El is tűntek a táncparkett felé. Én pedig ott maradtam, teljesen egyedül.

"Azt mondtam Gergőnek, hogy szedje össze magát, én most hazamegyek ezzel a fiúval, és majd beszélünk másnap."

Nem tudtam hirtelen, mit csináljak. Most akkor hagyjam itt? Menjek haza? Táncoljak egyedül? Nem szoktam egyedül táncolni. Vagy igyak magamban, mint valami szomorú dizőz? Szopogattam a búzasört, és álltam hülyén pár percig, ami annyira feltűnő lehetett, hogy nagy szerencsémre oda is jött egy szép fekete hajú srác, és megkérdezte, mi van a pasimmal. Az estém meg volt mentve. Az nem a pasim volt-hanem csak egy jó haverom, Gergő, hadartam el a Gergőtől tanult frázist, majd ránevettem a srácra. Táncolunk?
Persze nem kellett neki kétszer mondani. De jó is volt! Aztán ittunk még egy kört… kettőt, megegyeztünk, hogy hazamegyünk hozzá teázni (teázni :)). Körbenéztem, de sehol sem láttam Gergőt. Megnéztem messengeren, órák óta nem volt aktív. Vállat vontam, hagytam neki egy üzit, hogy lépek, és elindultam a ruhatárba, elvégre felnőtt emberek vagyunk, nem vagyunk összekötve.
Ekkor persze rögtön megjelent, és azonnal felelősségre is vont. Mert hogy neki nem jött össze a csaj, meg nem is jött be, és hogy milyen barát vagyok én, miért nem tartok ki mellette. Maradjunk már és táncoljunk még, pattintsam le én is a fiút. Én meg álltam értetlenül, hogy ha Zsuzsával lennék kettesben, ő megértené. Hol az egyikünk lép le, hol a másikunk, és a legritkább esetben csak, hogy ketten együtt. Azt mondtam Gergőnek, hogy szedje össze magát, én most hazamegyek ezzel a fiúval, és majd beszélünk másnap. Azóta is meg van sértődve, pedig ennek már vagy két napja. Fogalmam sincs igaza van-e… valószínűleg inkább az egész világmindenségre dühös, mert éppen nem jött össze neki a csaj, nem csak rám. Ti mit gondoltok a pasizós-csajozós-haver-etikettről?

Nagyvárosban élsz, sokat dolgozol, stressznek vagy kitéve? Ha bármelyik igaz rád, így tarts kényeztető bőrpihentetést az ünnepek alatt

Hagyd a bőrödet is ünnepelni! Ilyen trükkökkel pihentetheted a rohanós hétköznapok után.

Az Oscar-jelölés előszobájában a Testről és lélekről – érdekesen alakul a mezőny

Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a kilenc döntős között.

Csak szeretetből érdemes – Interjú Korpás Krisztinával

19, 16, 9 – három fiú. Nem szerepelnek pletykalapokban, és az apjuk, Tilla sztársága miatt sose lennének hajlandóak kamera elé állni, de az anyjuk kedvéért most igent mondtak. Interjú az Éva január–februári lapszámából.

Barna foltok jelentek meg az arcodon? Tudd meg, mi állhat a hátterében, és mit tehetsz ellene – 5 tipp

Előfordult már, hogy barna foltokat, ráncokat vagy más bőrhibákat vettél észre az arcbőrödön? Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor azonnal cselekedned kell – el is mondjuk, hogy miért és mit tegyél.

Zöld út az egészséghez: a zöld turmixok 6 előnye + 3 szuper recept

Ha a gyors méregtelenítés és a jobb közérzet a cél, válassz egy jó zöld turmixot!

3 húsétel mennyei salátával az ünnepi asztalra

Nem kell lemondanod a finom húsételekről az ünnepek alatt sem! Készíts hozzájuk ízletes salátákat, így tedd könyedebbé a fogásokat!

15 helyzet, amit csak az ért, aki karácsonykor is dolgozik

Már meg sem próbálod elképzelni, hogyan lehetne egy pihenőnapod is a szeretet ünnepén.

Napi horoszkóp december 15.: az Ikrek vállalják a véleményüket, az Oroszlánok nagy nyomás alól szabadulnak fel

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Megjelent az ÉVA január–februári száma, nézz bele!

Mint mindenki, az elmúlt hetekben mi is sokat beszélgettünk a zaklatási ügyekről, és ezzel kapcsolatban a nők és a férfiak felelősségéről. Vajon mikor válik természetessé, hogy intim kapcsolat csak kölcsönös beleegyezésen alapulhat, hogy a másik teste nem kisajátítható, hogy a hatalmi pozíció nem mindenre jogosít fel? Vajon a mi gyerekeink már más világban élnek majd? A te fiad hogyan viselkedik majd a nőkkel?

Top 5 gluténmentes sütirecept

Ebben a gyűjteményben ínycsiklandó gluténmentes sütirecepteket találsz.

„Hogy megértsék, mit jelent: szívd fel, begyem, a sok vizet” – Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója

Horváth Dorka író és közgazdász 2015-ben alapított egy startupot, amelynek azóta többezres olvasótábora van itthon és külföldön is. A BOOKR Kids egy mesetár-alkalmazás, amelyet mobilon és tableten lehet használni; a benne szereplő mesék olvashatók, hallgathatók, színes-szagos animációval rendelkeznek és minden egyes történethez fejlesztőjáték is tartozik. Dorka mindezzel együtt nem számít arra, hogy örökre búcsút kellene mondanunk a papírra nyomtatott könyveknek. Interjú.

DIY ajándékok a gyerkőctől apának – 9 egyedi ötlet

De mit kapjon apa karácsonyra? Nos, akár ezek közül bármelyiket!

Hogy miért tűrik el ennyien és ilyen sokáig a szexuális zaklatást? Salma Hayek borzalmas Harvey Weinstein-történetéből kiderül...

A producer folyamatosan zaklatta a színésznőt, aki rendre nemet mondott neki, mire Weinstein beteges feltételekhez kötötte, hogy befejezhessék a Frida című film forgatását. Ez a komplex történet nem sok kétséget hagyhat afelől, hogy a szexuális zaklatás munkahelyen nem csupán férfi és nő közötti játszma, hanem a hatalomgyakorlás eszköze, amelyet követően még az áldozatra nehezedik a mérlegelés terhe, hogy megéri-e továbbra is áldozatnak maradnia.

10 mém, amit biztosan értékelni fogsz, ha te vagy az egyetlen a családban, aki szingliként tolja végig az ünnepeket

Idén se tudsz még egy fél pasit se felmutatni? Miközben a többiek már eljegyezték egymást, babát várnak etc. etc.? Először is, nem vagy egyedül, másodszor is kinek mi köze hozzá, nem igaz?

A férjed valami hasznossal lepne meg karácsonykor? Így segíts neki a kívánságlistáddal!

Könnyítsd meg a dolgát, hogy biztos a jó meglepit vegye meg!

Így állítsd meg egyszer és mindenkorra a túlevést: 9 tipp

A legtöbb diétának és egészséges életmódprogramnak egyetlen közös hibája van a fogyasztáskutató pszichológus szerint, aki azt is elárulja, hogyan lehet azt kiküszöbölni. Kilencféleképpen.

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft