Csángóföldi magyar gyerekeknek vitt adományt a Szerencsejáték Zrt.

 Csángóföldi magyar gyerekeknek vitt adományt  a Szerencsejáték Zrt.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A magyarok lakta Csángóföld több településére vitt adományokat, köztük tanszereket és asztali számítógépeket a Szerencsejáték Zrt.

A támogatás legfőbb célja volt, hogy a csángóföldi Dumbravénben, Magyarfaluban és Lészpeden élő gyerekek taníttatását oktatási eszközökkel támogassák.

A Szerencsejáték Zrt. már több éve adományokkal segíti a nehéz körülmények között élő csángó magyar falvak kis lakóit és tanárait. Az idei adományozás értékét növeli, hogy a felajánlások nagy részét a munkatársak által felajánlott tanszerek tették ki, melyet az „Adj bele!” c. önkéntes programján keresztül gyűjtöttek össze.

Kép

A több héten át tartó jótékonysági akcióban összegyűjtött tanszereket, számítógépeket és egyéb oktatási eszközöket - a vállalati dolgozók nevében – Dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Incze Zsolt a Felügyelőbizottság elnöke adta át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Dumbravéni Magyar Ház képviselőinek, valamint az iskola növendékeinek. A Dumbravéni Magyar Ház, a magyarfalui iskola tanítói és a gyerekek örömmel fogadták a Szerencsejáték Zrt. munkatársai által összegyűjtött írószereket, illetve a cég által biztosított asztali számítógépeket.

Kép

Dumbravén a legfiatalabb csángó község, hiszen csak 1991-ben települtek ide egy folyó áradása miatt lakói. A magyar hagyományok ápolását évek óta foglalkozásokkal és iskolán kívüli magyar oktatással igyekeznek biztosítani helyi pedagógusokkal. A gyerekek így megismerkedhetnek a moldvai táncokkal, kézműves technikákkal, népi gyermekjátékokkal. Mivel a település nagyon szegény, a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket a pedagógusok saját fizetésükből tudják csak biztosítani.

Magyarfalu, a többségében magyarlakta település Csángóföld legkeletibb részén található, ahol a magyar nyelv oktatására még szervezett lehetőség nyílik a két tantermes magyar iskolában.

Kép
Így nézne ki John Lennon és még jó néhány popsztár, ha még mindig élnének

Valaki elképzelte, hogy a popsztárok hogyan néznének ki napjainkban, ha még mindig élnének, és ezt egy remek fotósorozatban mutatják meg nekünk.

6 étel zöldbabból, ami simán kenterbe veri a hagyományos recepteket

Ha szuperfinom és egyben kalóriaszegény fogásokra vágysz, itt az ideje, hogy kihasználd a zöldbabszezont, hiszen a bab amellett, hogy változatosan készíthető, rendszeresen fogyasztva számtalan betegséget kezelhetsz, illetve előzhetsz meg vele.

Napi horoszkóp július 18.: a Rákok munkája végre megtérül, az Oroszlánok felelősségteljes feladattal küzdenek

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, mert izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Fesztiválos ital kisokos: mit mivel lehet keverni, és mivel nem?

Itt a nyár, és vele együtt a fesztiválok szezonja is. A lazítás egyik legjobb módja meghallgatni a kedvenc zenekarod koncertjét, közben pedig meginni egy-két pohár bort. A nagy melegben viszont ennyi is gyorsan a fejedbe szállhat, pláne, ha többfélét iszol, vagy épp olyan italokat keversz, melyek nem jönnek ki jól egymással. Ezért is szedtük most össze, hogy mivel szabad és mivel nem ajánlatos együtt innod a bort.

24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról

A szolgálólány meséje önmagában is ellentmondásos módon nyugtalanító mű, éspedig az eredeti regény legalább annyira, mint a belőle készült tévésorozat. De mi most a mögötte álló írónőre, Margaret Atwoodra voltunk kíváncsiak.

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

50 kcal nem sok! Íme 24 alacsony kalóriatartalmú snack

Ha képtelen vagy lemondani a nassolásról, ha nem bírod ki vacsoráig, de nem mindegy, mennyi energiát tartalmaz, amihez nyúlsz, akkor készítsd be előre egyet-egyet ezekből az alacsony kalóriatartalmú snackekből.

6 felület a konyhában, amelyek tisztításáról valószínűleg te is sokszor megfeledkezel

Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!

Az applikáció, amitől minden túrázást kedvelő ember függővé válik

Olyan klassz megosztani másokkal egy-egy jó útvonalat, ahol jártam, ráadásul műholdas térképpel és az adott helyre igazított fotókkal. És viszont: szuper egy-egy ilyen ajánlás szerint nekiindulni a nagyvilágnak. Ez a szuper túrázáshoz való app létszükséglet mindenkinek, aki az aktív pihenést választja.

Elképesztően flancos szülinapi gyerekzsúrok 10+1 sztárcsaládban

Torta, ajándék, néhány haver, esetleg lufik – egy ifjú szülinaposnak elég ennyi a boldogsághoz, nem? Főképp, ha még csak 1-2 éves, és fel sem fogja, mi történik vele. Hát, úgy tűnik, akadnak sztárok, akik nem így gondolják, sőt, ellenkezőleg. Náluk minden presztízskérdés, még a gyerekzsúr se lehet kivétel!

A lúzerség dicsérete – öt film balfékből lett hősökről

Csetlenek és botlanak, aztán így vagy úgy, de nekik lesz igazuk. A legjobb lúzerfilmekről szóló összeállításunkhoz a Férfiak fecskében bemutatója adta az apropót.

Akkor és most: csodálatos régi és mai fotók 9 tévé- és rádióbemondóról

A 60-as évek Kudlik Júliájától a 90-es évek Borbás Marcsiján át. És persze napjainkban. Így néztek ki akkor és most az ország kedvenc bemondói.

Egyetlen rendrakási tipp, amit érdemes bevetned, ha gyermeked van

Ha van egy-két játék a kanapéd párnái között, gumikacsa a paplanod alatt és némi spagetti a fürdőszoba padlóján, akkor tuti, hogy vannak gyerekeid – vagy egy baromi kupis élettársad. A jó hír viszont, hogy pillanatok alatt leszámolhatsz a káosszal, ha elsajátítod a most következő rendrakási tippet.

Te sem mondasz le róla? Akkor íme: fém szívószál és egyéb környezetbarát alternatívák

Környezettudatos vagyok, de igenis szeretek szívószállal inni és nem szégyellem! Szerencsére rábukkantam egy tartósabb, fém szívószálfajtára. Továbbá megosztom veletek a szívószálmosó kefe (komolyan!) beszerzési helyét is.

Ha mindenki vegán lenne, a földeknek csak a negyedét vennénk igénybe

Vagy egész másra is lehetne fordítani ezeket a földterületeket – a mostaniak 75%-át! –, egy nemrég közzétett tanulmány szerint. Az állatok és főképp a szarvasmarhák tenyésztése, ha nem is az első számú felelős a környezetszennyezésért, de mindenképp benne van a top 5-ben.

Ha ragyogóan üde bőrre vágysz: kókuszos testradír házilag

A testradír egy igazi csodafegyver, amivel pillanatok alatt bársonyossá és üdévé varázsolhatod bőrödet. Érdemes tehát rendszeresen bevetned, amihez ráadásul még csak nem is kell mélyen a zsebedbe nyúlnod, hiszen valószínűleg minden alapanyagot megtalálsz hozzá a konyhában.

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem