Ifjú Játéktervezők Nemzetközi Rajzversenye az IKEA-ban!

Ifjú Játéktervezők Nemzetközi Rajzversenye az IKEA-ban!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A legjobb rajzokból valódi puha játékokat készít, melyek világszerte kaphatóak lesznek az áruházakban.

Harmadik alkalommal szervezi meg az Ifjú Játéktervezők Nemzetközi Rajzversenyét az IKEA. A pályázat keretében bárki létrehozhatja álmai játékát, hiszen a vállalat a legjobb rajzokból valódi puha játékokat készít, melyek világszerte kaphatóak lesznek az áruházakban. Az IKEA célja, hogy a limitált kollekció minden egyes darabjának eladásával az IKEA Foundation hátrányos helyzetű gyermekek támogatását célzó munkáját segítse.

Nézd meg a galériánkat> 3 kép

Tavaly világszerte 52 000 pályázat érkezett az IKEA rajzversenyére, melyből a lakberendezési vállalat tíz 5 és 9 év közötti gyermek illusztrációját valósította meg. Az IKEA célja, hogy lehetőséget biztosítson a gyermekek álmainak megvalósítására, és ezzel javítsa azoknak a gyerkeknek életkörülményeit, akiknek sokszor nem adatik meg a lehetőség a játékra.

A gyermekeké lesz a főszerep november 3-a és 5-e között délelőtt 10-től este 8 óráig az IKEA budapesti és budaörsi áruházaiban, a lakberendezési vállalat ugyanis ismét arra vállalkozott, hogy megelevenítse a gyermekek képzeletének szülötteit. Az Ifjú Játéktervezők Nemzetközi Rajzversenyén előzetes regisztráció nélkül vehetnek részt a kis művészek IKEA FAMILY tagsággal renedlkező szüleikkel együtt, hogy megtervezzék álmaik játékát és ezzel más gyermekek életét tegyék teljesebbé.

A rajzok témáját illetően nincsenek megkötések, a tavalyi nyertes munkák között szerepel piros baktérium, béka-malac-majom, ikermadár, de kék kutya is. A legabszurdabb elképzelés is megvalósulhat, hiszen a gyermekek és a fantázia világában minden lehetséges, nincsenek határok.

Az IKEA munkatársaiból álló zsűri áruházanként 20 rajzot választ majd ki november 7. és 13. között, melyeket feltöltenek vállalat weboldalára. A rajzokból ezután az IKEA FAMILY tagok szavazhatnak november 18. és 28. között, így a legjobb 4 rajz jut tovább a nemzetközi döntőbe. A mindent eldöntő utolsó fordulóban az IKEA Svédországban a nemzetközi mezőnyből választ majd 10-et, amelyeknek alkotóit 2017 januárjában értesítenek arról, hogy a rajzukból valódi játék készül majd, és ezeket a következő karácsony előtt időszakban szintén meg lehet vásárolni.

A tavalyi rajzok alapján készült puha játékok megvásárlásával idén is lehetőség nyílik jótékonyságra, ugyanis a november 20. és december 23. között vásárolt puha játékfigurák árából 1 eurót jóváírnak az IKEA Foundation javára, amit a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására hoztak létre.

Napi horoszkóp február 19.: a Rákok optimizmusukkal oldják meg a kialakult helyzetet, a Mérlegek változásra vágynak

A hét első napjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Napi horoszkóp február 18.: a Bikák elképesztő sikereket érnek el, a Skorpiók könnyen népszerűvé válhatnak

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Napi horoszkóp február 17.: az Oroszlánok számára új kapcsolat van a láthatáron, a Szüzek ismeretlen dologban próbálhatják ki magukat

Hétvégére is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a mai horoszkópod is!

Beismerő vallomás: 6 önös érdek, amiért örülök, ha a férjem néha nincs otthon

Néha kell egy kis szabadidő! Aki mást mond... annak nincs igaza, és punktum.

Itt az ideje, hogy te készítsd el magadnak a zabtejet!

Sokan vannak, akik valamilyen ételintolerancia miatt fogyasztanak gabona- vagy egyéb magtejeket az állati eredetűek helyett. Sokan pedig azért, mert rendkívül finomak, és emellett persze egészségesek is. Egy baj van csak velük, hogy meglehetősen drágák. De tudtad, hogy ezeket simán előállíthatod akár otthon is, fillérekből?

7 dolog, amit mindenképp nézz meg az autón vásárlás előtt, ha édesanya vagy

Anyaként jövünk csak rá igazán, mennyit nyom a latba, ha a valódi igényeinkhez választunk magunknak autót.

Napi horoszkóp február 16.: a Szüzek kitartanak a céljuk mellett, a Skorpiók végre kikapcsolódhatnak

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz ma is izgalmas üzeneteket olvashatsz, amelyek egyenesen a csillagoktól érkeznek!

Kipróbáltuk az új közautó szolgáltatást, hogy neked már ne kelljen azon pánikolnod, például miért nem tudsz elindulni

Január közepe óta lehet használni a Mol carsharing szolgáltatását, így már azok is autóval mehetnek be dolgozni, akiknek egyébként nincs saját kocsijuk. Mint nekem! Igaz, nekem még jogsim nincs, viszont van egy erre (is) alkalmas fickóm, aki elvezeti helyettem az autót, ha épp szükség van rá. A napokban együtt próbáltuk ki, hogyan is működik ez a szolgáltatás az életben. Mert épp szükségünk volt rá…

A bőrönd, ami túl gyorsan cserélt gazdát – avagy így (ne) lomizzon manapság az ember!

Kinek van kedve vitázni az önjelölt "halomőrökkel" egy kupac szemét fölött, nem igaz? – kolléganőnk vicces története egy lomtalanításról.

Napi horoszkóp február 15.: a Kosok segítőkészségükről híresek, a Rákok hihetetlen sikereket érnek el

Ma is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek ugyanis a csillagok!

Elég a negatív gondolatok elhessegetéséből! Így birtokold és használd a nehéz érzelmeket is!

Nem biztos, hogy jó, ha csak a pozitív érzelmeknek engedünk teret az életünkben... – Susan David pszichológus TED-előadásán inspirálódtunk.

Színre színt – avagy így használd 2018 trendszíneit az otthonodban!

Ha felfrissítenéd az otthonod berendezését, vagy csak képbe kerülnél az idei trendekkel kapcsolatban, legújabb sorozatunkból megtudhatod, milyen színek, anyagok, formák és stílusok azok, amelyek idén hódítanak. A cikkből kiderül, hogy az év színe mellett milyen árnyalatok dominálnak az enteriőrökben, és arra is adok ötleteket, hogyan használd ezeket egy térben, ha friss, izgalmas és divatos otthonra vágysz!

Növények vs. házikedvencek – avagy mérgező növények, amelyekre érdemes figyelned, ha állat van a háznál!

Egy-két cserepes növény majdnem minden otthonban előfordul, ahogyan egy-két kutya, macska, vagy egyéb házi kedvencre is bőven van példa. De elgondolkodtál már azon, hogy egy fedél alatt vajon nem tesznek-e kárt egymásban?

A repülőgép nem romkocsma! – mégis gyakran van az az érzésem, hogy de igen, az...

Az normális, hogy a London-Budapest fapados járat újra és újra romkocsmává változik? – egy sokat utazó anyuka levele.

Így kell helyesen fogni a borospoharat!

Szeretnéd úgy inni a borodat, mint az igazi szakértő profik? Akkor arra is figyelned kell, hogyan fogod meg elegánsan és hozzáértően a poharat. Hiszed vagy sem, de a helyes tartás még nagyobb élvezeti értéket is ad az italnak.

Napi horoszkóp február 14.: az Oroszlánoknak nagy örömet okoz egy bizonyos dolog, a Szüzek átadhatják magukat a Valentin-napi romantikának

Valentin-napon se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak!

40 furcsa dolog, amiről érdemes lemondani a nagyböjt 40 napjára

Azért ne mind a negyvenet vonjátok meg magatoktól, az ég szerelmére! :) Elég csak egyet vagy kettőt választani.

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft