Tíz emlékezetes 56-os film

Az iskolai szavalatok, a vigyázzban állás és a terjengős, unalmas beszédek feszengővé tették viszonyunkat nagy történelmi ünnepeinkhez, az idegenkedéshez pedig jócskán hozzáad az aktuálpolitika kedvenc trükkje, az ünnepek pártállás szerinti kisajátítása is. A film szerencsére sokat old a gátlásokon. 1956 kiváltképp sok fénytörésben jelent meg a hazai mozikban: szerzői látomások ugyanúgy születtek, mint mítoszképző vagy propagandafilmek, vígjátékok, és látványos, fordulatos kommerszek. A néző eldöntheti, közülük melyik táplálja, és melyik falja fel a forradalom emlékét. A legemlékezetesebb 56-os filmek Hazatérés – Egy szabadságharcos története (2006, Pigniczky Réka) A szabadság vihara címmel az amerikaiak is készítettek 56-ról dokumentumfilmet, mi mégis inkább Pigniczky Réka alkotását választottuk. Az Amerikában felcseperedett, magyar gyökerekkel rendelkező testvérpár, Réka és Eszti bolyongása nemrég elhunyt édesapjuk titokzatos múltjában ugyanis izgalmas, mint egy krimi, ugyanakkor személyes és megrendítő. Vajon igaz-e, amit a férfi – megnyugtató idő- és térbeli távolságból - a családnak mesélt dicsőséges 56-os szerepvállalásáról? Tényleg úgy történtek a dolgok, ahogy a hihetetlenség határát súroló visszaemlékezésekben állította? A két asszony egy kamerával vág neki az ismeretlen országnak, a tények és mítoszok sűrű erdejének, hogy a rögös út végén nemcsak édesapjukról, hanem annak szülőhazájáról és önmagukról is sok mindent megtudjanak. Húsz óra (1965, Fábri Zoltán) Fábri Zoltánt szinte minden filmjében a határhelyzetek érdekelték, s az ember, aki homokszemként hányódik a történelem sodrában. A Húsz óra főhőse egy fiatal riporter (Keres Emil), aki egy kis településen szeretné röpke húsz óra alatt megérteni húsz év történéseit. A film időfelbontásos formában, flashback-ekkel és gyakori nézőpontváltásokkal mutatja meg egy zűrzavaros kor látleletét a faluban élők sorsán keresztül, s a visszaemlékezésekből kirajzolódik valamiféle kép, a nagy miértekre azonban nem érkezik válasz. A Húsz óra akkor készült, amikor 56-ról lehetetlen volt nyíltan beszélni, ám az a gesztus, hogy a filmben - az abszolút igazságot relativizálva - megjelenhetett az osztályidegen elemek álláspontja, a Húsz órát mai szemmel is élvezhetővé teszi. Kolorádó Kid (2010, Vágvölgyi B. András) A rendező Eörsi István börtönnaplója és egy besúgó jelentései alapján írta meg a film forgatókönyvét. A Kolorádó Kid az ezredfordulótól megszaporodó mítoszképző trenddel szembemenve egy antihőst választott főszereplőnek, aki mintegy véletlenül vegyül a forradalmi tömegek soraiba. A szerencsejátékban utazó munkást, Kreuzer Bélát (Nagy Zsolt) végül börtönbe zárják, ahonnan megnemesülve, szilárd erkölcsi iránytűvel lép ki az ajtón, anélkül, hogy hiteltelenné vagy nyálassá válna. A dialógusok írásához az alkotók egy korabeli szlengszótárat is felhasználtak, és szívesen átkacsingattak más, előképnek használt filmekre. Ilyen például a Megáll az idő egyik örökbecsű kétmondatának felidézése: &bdquo;Bent mi van? &bdquo;Miért, kint mi van?” Megáll az idő (1981, Gothár Péter) Bereményi és Gothár filmjének mondatai szállóigévé, figurái hivatkozási pontokká lettek. A film a hatvanas években játszódik, de azokról a következményekről (is) szól, amiket a forradalmároknak cipelni kellett. Köves Dini (Znamenák István) apja disszidált a lángoló napokban, társát, Bodort (Őze Lajos) börtönbe zárták. Dini egy hatalmi játszmáktól forrongó gimnáziumba jár, felnéz a 68-as felkelések diákfiguráit idéző Pierre-re, miközben a nevelőapjává avanzsált Bodort szép lassan visszafogadja a rendszer. Az ötvenhatosok gyermekeinek lázadásában egyedül osztályfőnökük, a szintén parkolópályára tett Malacpofa (Ronyecz Mária) bízik, de úgy tűnik, hiába: az utolsó jelenetben részegen falra vizelő Dini egy generáció megalkuvásának jelképe lett. Az erős kritikát, miszerint a kádári konszolidáció a társadalom megvásárlására épült, meglepő, hogy egyáltalán átengedték 1981-ben. Napló apámnak, anyámnak (1990, Mészáros Márta) Az önéletrajzi ihletésű trilógia befejező része teljes egészében 1956 körül forog. A főhősnő, Juli Moszkvában tanul, a forradalom után érkezik haza. Újra találkozik élete meghatározó szereplőivel, és – filmrendezőszakosként - végigfotózza a sokk után lassan magához térő várost, és a kezdődő leszámolásokat is. A film egyik legemlékezetesebb jelenete a szilveszteri, mikor erős feszültségben ugyan, de együtt mulat a forradalmár, az elkötelezett sztálinista, vagy a lelőtt gyerekeit frissen eltemető anya. Nem kevésbé ütős a zárlat: Juli egyfelől tévérendezőként ott téblábol Kádár János május elsejei beszédének felvételén – élni kell -, másfelől évekkel később a rendőrök brutálisan összeverik a kivégzett forradalmár feleségével és kisfiával együtt, mikor a férfi jeltelen sírját próbálják megkeresni. A hatalom nem vész el, csak kicsit átalakul. Szabadság, szerelem (2006, Goda Krisztina) Épp 10 éve próbálták meg elkészíteni 1956 akció-változatát, hogy végre a fiatal korosztály is beüljön a magyar filmre. Az alapanyag – miközben Budapesten dübörögnek az orosz tankok, az olimpián a magyar-szovjet pólócsapat a medencében vív élethalálharcot – tényleg erős volt, a kísérlet mégsem sikerült igazán. A &bdquo;gonosz orosz-jó magyar” szembeállítás, mely nemcsak a tankok-forradalmárok, hanem a sportolók viszonyára is rávetül, bosszantóan közhelyes: a romantikus filmekre hajazó szerelmi szál nehezen hihető: a dialógusok papírízűek, s egyáltalán, az egészből hiányzik az igazi kraft. Hibái ellenére mégis ezt a filmet ismeri leginkább a közönség, köszönhetően a profi reklámkampánynak és az akkortájt igazi sztárnak számító színészeknek, Dobó Katának és Fenyő Ivánnak. Szamárköhögés (1987, Gárdos Péter) Rákosimátyáselvtárspajtás, kiabál a tetőről a kisiskolás Annamari (Kárász Eszter) kék nyakkendőt lobogtatva, alig lehet lecibálni onnét. Szegény ráadásul csúnyán köhög, s mikor a szülők az okát firtatják, a doktornő döbbenetesen egyszerű választ ad: a gyerek fél. Gárdos Péter egy család történetét feldolgozó filmje elsősorban utánozhatatlan hangulata miatt lett kultuszdarab. A néző nagyokat nevet a szellemes vagy groteszk helyzeteken, Annamarin, aki még az amerikai rokonokkal virágnyelven folytatott telefonbeszélgetést (&bdquo;Másképp mondom…”) is széttrollkodja, vagy az amerikai szteptáncosnak készülő Garas Dezsőn. Máskor viszont elszorul a torka, például a tanár (Újlaki Dénes) jeleneténél: a férfi tanítványa golyó okozta halálának hírére előbb pofonokat oszt ki a tanteremben, aztán egyszerűen elsírja magát. Szegénylegények (1966, Jancsó Miklós) Ugyan egyetlen szó vagy utalás nem hangzik el a film világán belül, ami a Szegénylegényeket 1956-hoz kapcsolná, Jancsó Miklós az 1848-as forradalom utáni leszámolásokról szóló alkotása a kihallgatásokkal, az egymás besúgására bíztató hatalomtechnikai trükkökkel hemzseg az egyértelmű áthallásoktól. Ezt a pártban is hasonlóan gondolták, ugyanis a megjelenés évében nyilatkozat kiadására kötelezték a rendezőt, miszerint filmjének semmi köze a tíz évvel azelőtt történt eseményekhez. Jobb reklámot álmodni sem lehet, a közönség indult a mozipénztárokhoz, a Szegénylegényeket pedig – persze nem csak ezért - azóta is minden idők legjobb magyar filmjei közt tartják számon. Szerencsés Dániel (1983, Sándor Pál) Egy hónappal a forradalom leverése után a szerelmes és naiv Dani (Rudolf Péter) frissen disszidált szerelme után indul Nyugatra, Gyurinak (Zsótér Sándor) pedig 56-os szerepvállalása miatt kell menekülnie. A két fiú együtt reked egy határmenti hotelben, ahol disszidálni vágyó sorsok várják szorongva vagy épp sírva vigadva az embercsempészeket. Az Dániel egy felnőtté válás története, melyben valaki inkább a halált választja, mint hogy visszamenjen a vasfüggöny mögé, aki pedig a hazatérés mellett dönt, arra az alagút sötétje vár. A fiatal színészek és a Megáll az időből kilépő Pierre nyúlfarknyi jelenete mellett leginkább Bodrogi Gyula ragad meg a néző emlékezetében: a kezdetben szánnivaló ex-ávós később olyan élvezettel vereti a forradásos képű Kern Andrással ellenfelét, akár egykor tehette a börtönben, fia képébe vágott utolsó mondatától pedig megfagy a vér az ereinkben. Tegnap (1957, Keleti Márton) Egy évvel a forradalom vérbefojtása után a kádári ideológia hivatalos jelentését Keleti Márton készítette el: a Tegnap kommunista hősei némi lelkiismereti válság után arra jutnak, nincs más út, ezekre lőni kell. A film számolatlanul ontja a legsematikusabb figurákat, van itt heroikus katona, talpig becsületes ex-téeszelnök, hatalmát visszasóvárgó, hamis tekintetű arisztokrata, és természetesen a naiv tömegben megbúvó gaz ellenforradalmár, aki a zárlatban joggal reszkethet a géppisztolyos igazságtevők előtt. Jellemformálással, árnyalatokkal az alkotók nemigen vesződtek, de hát ez egy propagandafilmben nem is szokás.