A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár nyílt napjára

A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár nyílt napjára

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, és azzal a kis létszámú, de annál lelkesebb csapattal, akik nap, mint nap azon dolgoznak, hogy minél több gazdátlan állat kerüljön szerető családhoz. Idén több közismert személyiség is csatlakozik a Nyílt Nap látogatóihoz, sokan négylábú kedvenceiket is magukkal hozzák. Várunk Téged is szeretettel, hogy Hernádi Judittal, Trokán Annával, Vastag Tamással, Nyári Diánával és még sok más ismert közszereplővel együtt ünnepeljük az Állatok Világnapját!

A HEROSZ Budapesti Állatotthon idén is tárt kapukkal várja az állatbarátokat nyílt napjára, ahol az egész család egy igazán izgalmas, vidám napot tölthet el akár saját kutyussal, akár az állatotthon védencei társaságában.

A szervezők és Barabás Éva, a Nyílt Nap háziasszonya ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. Lesznek kutyás ügyességi vetélkedők, kutya szépségverseny, cicasimogató, kutya sétáltatás, kutyakozmetikai tanácsadás, egzotikus állat bemutató Both Zoltán közreműködésével, és a nap végén tombola. A kicsiknek ingyenes lovaglással, arcfestéssel és gyereksarokkal kedveskednek a szervezők, és természetesen nem marad el a már tradíciónak számító garázsvásár és bográcsozás sem.

Idén vendégünk lesz a szinte már közszereplővé vált Dr. Varga Károly gyermekorvos és REX nevű kutyája is. A doktor Úr arról mesél majd, hogy segítik az állatok a kis páciensek gyógyulását, és miért tartotta fontosnak kiharcolni, hogy Rex a gyermekorvosi rendelő állandó „alkalmazottja” maradhasson.

A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál.

Kép

A HEROSZ Budapesti Állatotthon támogatására idén első ízben a PURINA® is kampányt indított, arra kérte az állatbarátokat, hogy osszák meg az állatotthon nyílt napi Facebook posztját. Az állateledeleket gyártó cég minden megosztás után egy adag étellel (0,3 kg) támogatja az állatotthon lakóit. A 2016. szeptember 8. - 14. között zajló megosztó kampány eredményeként 9892 megosztás született, aminek köszönhetően az átadásra kerülő 2790 kg étel az otthon összes lakójának megközelítőleg 112 napi teljes ellátását fedezi majd.

További információk a Nyílt Napról, az állatotthonról és lakóiról ITT és a facebook.com/heroszbudapestiallatotthon weboldalon találhatóak.

Állatotthonunk 1991-ben nyitotta meg kapuit (jogelőd 1882-ben alapított Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület) a főváros első állatotthonaként, kizárólag adományozó állatbarátok jóvoltából.

Az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) és az Angol Királyi Társaság (RSPCA) munkánkat Közép-Kelet-Európai viszonylatban egyedülállónak minősítette. Természetvédelmi területen lévő kis oázisunk 2700 m2-es zárt területen, a legkülönfélébb állatoknak ad otthont.

Otthonunk állandó teltházzal működve 70-80 kutyának és 20-30 macskának tud ideiglenes menedéket adni. Éves viszonylatban kb. 300 kutyát és 150 macskát sikerül gazdához juttatnunk. Rajtuk kívül kisrágcsálók (hörcsög, degu, csincsilla), kisragadozók (vadászgörény, borz, mosómedve), díszmadarak (pinty, különféle papagájok), hüllők (kígyók, békák, különféle teknősök) lakói állatotthonunknak.

A Nestlé Hungária Kft. Purina állateledel üzletága kiemelt feladatának tartja, hogy a magyar állattartók körében felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára. Ennek jegyében együttműködik a HEROSZ Budapesti Állatotthonával, így próbálva javítani a menhelyen élő kutyák és macskák életkörülményein, illetve elősegíteni, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több gazdátlan állat kerüljön szerető családhoz.

Vajon mit gondolna a 20 éves önmagam a mostani életemről? Levél magamnak a múltba és a jövőbe.

"...most még nehéz elképzelned, de mindent ügyesen csinálsz: semmilyen erőfeszítésed sem hiábavaló, idővel minden meg fog térülni, így hát soha ne add fel!"

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

Böllér, hentes, pékné – te tudod, hogy milyen ételre utalnak ezek a kifejezések?

Számtalan fogásunk van, ami egy tájegységről, népcsoportról, személyről, egy foglalkozást űző személyről, vagy épp annak feleségéről kapta a nevét. Ezek az elnevezések többnyire készítési módokat jelölnek. Te tudod, hogy melyik mit takar?

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Végre! II. Erzsébet minden eddiginél komolyabban veszi a környezetvédelmet, hála országos haverjának, David Attenborough-nak

A Buckhingham-palota új intézkedéssorozatban tiltotta ki a szívószálakat és a műanyag palackokat a királyi ingatlanokból, s a kőkemény intézkedés mögött állítólag maga a 92. évét taposó királynő áll.

Ha ezt a két ételt együtt eszed, biztos, hogy sokkal gyorsabb lesz az anyagcseréd!

Ha gyorsabb anyagcserére vágysz, érdemes kipróbálnod!

2 hónapja nem rágom a körmöm: így jutottam el idáig

"Nem terveztem felhagyni a körömrágással, de aztán egyik nap ránéztem a kezeimre és azt kérdeztem magamtól: hát normális vagyok én?"

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft