Te
Ti
Alkoss
Szerezd be
Lásd
Éva Utazó
2018. 04. 23. hétfő Béla

Vekerdy Tamás: Amerikából jöttem, 2. rész

Vekerdy Tamás: Amerikából jöttem, 2. rész

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A gyerekpszichológus most amerikai élményeiről mesél.

Vekerdy Tamás pszichológus saját rovatot indított az Éva magazinban: ha szeretnél tőle többet olvasni, vedd meg a legfrissebb lapszámot! :)

Hajnalban indulunk Budapestről, Amszterdamban átszállunk, és amikor megérkezünk Bostonba, ott dél van. Kedves vendéglátónk hazafuvaroz, megcsodáljuk mindenütt a szép pázsitot, a nagy fákat, és hogy sehol nincsenek kerítések. Úgy döntünk, vendéglátónk tanácsára is, hogy rövid hanyatt fekvés után kimegyünk a szabadba és majd csak este (az itteni este) fekszünk le, hogy lehetőség szerint elkerüljük a jetlaget, a repülés és az időeltolódás okozta fáradtságot.

Olvasd el ezt is!

Fruzsina Wellesley-be autózik velünk, egy híres lány-college campusára – hatalmas fák, dombok, tó, sokféle szép épület, éppen tanév vége van, a lányok csónakáznak, heverésznek, napoznak. Henry és Pauline Durant a 19. század végén a nők magasabb képzésének elkötelezettjei voltak, és nagy alapítványt tettek, hogy ez a college (ahol többek között a híres külügyminiszter, Madeleine Albright és Hillary Clinton is tanult) létrejöhessen. (Sok szép japán, kínai, maláj és fekete lányt is látunk itt a fehérek között.) Itt találkozom először az amerikai adakozókedvvel, amit később még sokfelé látok, hatalmas múzeumok és más középületek is így jönnek létre, egyvalaki tesz egy nagy (nagyon nagy) alapítványt, és akkor még csatlakoznak több százan (ezren) a maguk kisebb, de persze nem jelentéktelen összegével. Itt jött létre a vidék első pszichológiai laboratóriuma 1891-ben.

Kép
forrás: Twitter

Itt sincs semmiféle kerítés vagy kapu a campus körül, bárki bejöhet és sétálhat, heverészhet a dombokon, megnézheti az épületeket, köztük a „minden vallásnak” kis imaszobát, kápolnát biztosító templomot is.


Óriási Hokuszai-kiállítás van Bostonban. (Kacusika Hokuszai [1760–1849] a valószínűleg legnagyobb japán festő és grafikus.) Sok száz Hokuszai-mű nyűgöz le eredetiben; a mozdulatok, a végtagok, nyakak tartása, a test (hátra)dőlése, a „hullámzás” az alakos képeken, ritmus, lüktetés, valamiféle belső megtekeredés, a ruhák hullámzása-omlása, az arcok és tűhegyesen kipoentírozó tekintetek olyan érzéki élmények, amelyektől a belső érzékelés alig tud elszakadni. Nem csak a hullámok hullámoznak és lüktetnek ezeken a képeken, és nem csak a táj; valamiféle belső dobogása van a vonalak ritmikájának, mint amilyen a Bach-zene egyenletes lüktetése. És aztán az egyik falon elolvasom és most csak fejből idézem Hokuszai szövegét, amely valahogy így szól: „Hatéves koromtól rajzoltam. Tizennégytől tudtam, hogy festő akarok lenni, huszonegytől már sikereim voltak, de ötvenéves koromra jöttem rá, hogy mi az, hogy festeni, és elhatároztam, hogy megtanulom; hatvanra már valamire vittem, hetvenéves koromra már amit akartam, majdnem sikerült, de túl kellett haladnom a hetvenkettőt, mire madarakat és bogarakat már tudtam festeni. Nyolcvanra talán majd megelevenednek, kilencvenre biztosan, mire száz leszek, már embereket is újra festhetek, és mire száztíz, már ők is megelevenednek majd. Kívánom mindenkinek, aki meg tudja érni ezt a szép kort, tartsa mindezt – az elkeseredés óráiban – szem előtt.” (A mester nyolcvankilenc éves koráig élt.)

Hokuszai: A nagy kanagawai hullám, 1820-as ével
forrás: Wikimedia Commons
Hokuszai: A nagy kanagawai hullám, 1820-as ével

Képei az eredetik gyönyörű színeiben, óriásiban megjelennek a falon kivetítve is a kiállítótermekhez vezető úton, és ez nem vesz el semmit a finomságukból.

Amerika – Boston – nemcsak fogadja és befogadja a legnagyobb japán mestert, hanem kongeniálisan teremti meg környezetét, nem sajnálva a pénzt a világ minden tájáról összegyűjteni (és biztosítani!) az eredetiket. Nagy tömegek hullámzanak a nagy termekben, de jól elfér mindenki és a képeket is jól meg lehet nézni. Az egészen piciket is, mert ilyenek is vannak.

Hokuszai itt itthon van.

És bennem is.

FRISS! Megszületett Katalin hercegné és Vilmos herceg harmadik gyermeke

Nagyon várta már az egész világ. A joy.hu híradása.

Folyton benyalnak valamit az oviban/suliban? 15 gyógyszertípus, amiből minden kisgyerekes háztartásban érdemes betárazni

Akad néhány gyógyszer, gyógyhatású készítmény és egyéb segédeszköz, amiből jobb, ha mindig tartasz otthon.

Ezek napjaink legjobban fizető szakmái

Elégedetlen vagy a jelenlegi munkáddal és fizetéseddel, esetleg pályaválasztás előtt álló gyermekeddel tanakodtok azon, hogy milyen irányba is menjen tovább, ami hosszútávon anyagilag is kellően jövedelmező lehet? Akkor az alábbi szakmákat, hivatásokat ajánljuk a figyelmetekbe!

Alapanyagok a tojáson és liszten túl, amiket érdemes otthon tartanod, ha gyorsan össze kellene ütnöd valami finomat

Neked mi van a hűtődben? És a kamrádban? Ja, hogy nincs is kamrád? Sebaj, nekem sincs, ettől még számtalan olyan ételt szoktam előre bespájzolni, ami kis helyet foglal, sokáig eláll, és amiből számtalanféle kaját összedobhatok pillanatok alatt, ha épp beüt a krach. Következzen most az én szupertitkos túlélő alapanyaglistám, ami bármikor jól jöhet neked is.

Egész hétvégén ingyen lehet letölteni 250 mesét

Április 22-én éjfélig korlátlanul áraszthatod el gyermekedet digitális mesékkel.

Megjelent az Éva magazin májusi száma – természetesen idén is JOY-napok kuponfüzettel!

Hány évesek a gyerekeid? Túl vagy már a leváláson, elengedésen? Hogy ment? Vagy még csak most jön? A májusi Éva több összeállításban is foglalkozik ezzel a bonyolult témával.

Le a nejlonzacskóval és társaival! Piknikezz környezettudatosan a Föld napján (és persze egész évben)

Ha nincs még programod a hétvégére, ajánlunk neked egyet! Föld napja alkalmából, vagy csak mert szuper idő lesz és tök jó, hogy végre időt tölthetünk a szabadban anélkül, hogy megfagynánk, piknikezz! Hogy hova menjetek, mit vigyetek magatokkal és mit egyetek mindeközben, mi már kitaláltuk. Neked csupán annyi dolgod lesz, hogy meghívd a barátaidat erre a szuper programra.

Itthon nyaralni kúl! Komolyan! Íme 7 meghitt, természetközeli hazai úticél

Neked a Balaton a Riviéra? Nekünk is. Továbbá a Galyatető a mi Kilimandzsárónk, a Szigetköz pedig az Amazonasunk. És még sorolhatnánk. Tudjátok mit? Soroljuk is!

15 trükk, hogy te is igazi Jedi lehess a konyhában

Ha úgy érzed, hogy a konyhai rutin hiánya miatt rengeteg időt, pénzt és energiát pazarolsz el, vagy csak nyitott vagy egy-két tippre és trükkre, ez a cikk neked szól! A most következő praktikák nagy részét pillanatok alatt elsajátíthatod, és biztos vagyok benne, hogy némelyiknél még a homlokodhoz is csapsz majd, hogy miért nem jutott neked ez korábban eszedbe.

Cigány utakon – hét magyar romafilm, ami elgondolkodtat vagy megnevettet, de legalábbis tágítja a látóköröd

Április 12-én mutatták be Bogdán Árpád új filmjét, a Genezist, a premier kapcsán pedig összegyűjtöttünk plusz hat emlékezetes alkotást, amely a cigányság helyzetéről tudósít különböző módokon és formákban.

Kovásztól a fonásig – megpróbáltam ellesni Szabi, a pék titkát

A Király utcai Panificio il Basilicoban már javában folyt a munka, amikor szombaton délben megérkeztem, hogy gyenge amatőrként belessek Szabadfi Szabolcs, vagyis Szabi, a pék életébe...

Honnan származik a parafadugó szagolás hagyománya?

Biztosan nem ismeretlen számodra sem az a szokás, hogy az étteremben, amikor a vendég kinyittat egy üveg bort, a felszolgáló megmutatja a dugót, és a vendég megszagolja. Ez a jelenet olyan megszokottá vált, hogy bár sokan ismerik a szokást, kevesen tudják, mit is jelent valójában és miért alakult ki. Épp ezért most elmondjuk.

Egy IT-s mindennapjai, avagy 8 dolog, amit csak egy IT-s érthet

Legyen szó programozóról, szoftvertesztelőről vagy bármilyen, IT szakmában dolgozóról, az alábbi dolgok biztosan ismerősek lesznek számukra, hiszen többségük minden nap találkozik ezekkel a munkájuk során.

Kövess minket

Éves előfizetéssel most az Utazó különszámunkat is megkapod, és 6950 Ft helyett csak 3950 Ft-t fizetsz.

Csak 3950 Ft