Tíz évet töltöttél a saját tanyádon, a lovak és a lovassport töltötte ki a napjaidat. Ez álomszerűen hangzik, de nem feltétlenül olyan húzás, amit az ember egy olimpiai bajnok kajakozótól várna.
Akkoriban elegem volt a kajakból és azt hiszem, a kajaknak is belőlem – tudtam, hogy azon túl is van élet, és ez be is bizonyosodott. Nagy szerelem volt az ügetőzés, büszke és hálás vagyok, hogy ebben a sportágban is annyi mindent elérhettem. 10 év meditáció volt ez az életmód, egy merőben más világban, mint amit korábban ismertem.
Nehéz volt megválni tőle?
El kellett dönteni – utána már nem. A tanyát eladtam, a lovaimat elajándékoztam. Ez a szakasz lezárult.
És visszajött az első szerelem, a kajak-kenu.
Igen, 2013 májusától az MTK kajakedzője vagyok, 16-17 éves gyerekekkel foglalkozom.
Sokat változott a sportág a távol töltött évek alatt?
Rengeteget! Minden más: a hajók, a lapátok, változtak a módszerek, s változott a gyerekek testalkata, hiszen módosult az étrendjük, más kajákat esznek, mint 10 évvel ezelőtt. Teljesen mások a táplálék-kiegészítők és az orvostudomány is sokat fejlődött.

És a gyerekek hozzáállása?
Igen, az is más. Hiányzik belőlük az a fajta alázat és tisztelet a sport iránt, ami nálunk magától értetődő volt. Ezt bizony még tanulniuk kell.
Téged tisztelnek?
Persze – azért félreértés ne essék, itt leendő profikról van szó. Akiket én edzek, azok komolyan gondolják ezt a pályát. Remélem, én hiteles vagyok a számukra.
Ha ilyen sok a változás, neked is keményen melózni kell.
Naná, keményen dolgozni és tanulni, mindennap. De ez mindenben így van. Hiszek abban, hogy egy életen át tanulunk. Sosem féltem a kihívásoktól, a munkától meg végképp nem. Megéri, mert halálosan élvezem és nagyon-nagyon szeretem azt, amit most csinálok. Életek, sorsok múlhatnak rajtam, a döntéseimen, így muszáj a maximumot adnom.

Sosem érezted úgy, hogy túl sok áldozatot kellett hoznod az élet egyéb területein ahhoz, hogy sikeres légy a sportban?
Nézd, én mindig azt mondtam: döntsd el, mit akarsz, attól kezdve pedig csönd a neved! Csináld végig, tégy meg érte mindent, a végén meg fogadd el azt, amire méltó vagy. Ezt csak így lehet. Nincs értelme azon filózni, hogy mi lenne, mi lett volna, ha.
Elképesztő erő és határozottság van benned. Honnan? A sportnak köszönhető?
Ó, azért én sem voltam mindig ennyire magabiztos. A sport mellett más is segített: a buddhizmus, a kineziológia. A buddhizmus Gyémánt Út ága az, ami megérintett, ami elég gyors és kreatív ahhoz, hogy alkalmazni tudjuk a mi életünkre. Ezt képes voltam adaptálni az én történetemre. Nem lehet, nem kell elvonulni egy tibeti kolostorba – ezek a tanok megélhetők a mindennapokban. Emberként kell élni, ez a cél.
Férj, család, gyerekek – nem hiányzik ez az életedből?
Nem, bár idő kellett hozzá, hogy elfogadjam. Ma már nem nyomasztanak a külső, társadalmi elvárások, tudom, hogy minden csak nézőpont kérdése. Nekem más az utam és ezt tudomásul vettem.
Miközben fotóztak, mesélted a csapatnak, hogy jobb napokon még mindig felhúzod a 90 kilót.
Igen, a múltkor a gyerekek mondták, hogy á, azt nem lehet. Én odamentem és felhúztam, hogy lássák, mégiscsak lehet.

Interjúnk 2015. januárjában jelent meg.