Apukám becsajozott, segítség! – Avagy mégis hányszor nősül az ember apja?

Apukám becsajozott, segítség! – Avagy mégis hányszor nősül az ember apja?
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

L

Lassan érkeznek az unokái, erre ő bevállal egy kisgyerekes anyukát???

Apukám lassan betölti a 60 évet, és az élet úgy hozta, hogy ez idő alatt már „elfogyasztott” két feleséget, egy komoly, - ám erősen korhatáros, - kapcsolatot, és nyilván egy csomó olyan futókalandot, amiről én nem tudok. Nálunk lassan érkeznek az unokák, a két fiatalabb testvéremnél is lassan esedékes az esküvő, vagy akár a bébi is. Az elmúlt 10 évben apánk hivatalosan egyedül élt, amit minden bizonnyal nagyon nehezen viselt, még ha nem is mondta. Épp ezért mi is gyakran buzdítottuk, hogy ismerkedjen, járjon társaságba, és a húgaim még azt is kitalálták, hogy felteszik egy társkeresőre.

Olvasd el ezt is!

Ezen persze mindenki jó nagyokat nevetett, még apu is, de azért nem lett volna ellenére, én úgy láttam. Eddig nem is rázós a sztori, mert már csak a társat kellett volna megtalálni, és akkor talán egy kis nyugalom költözött volna a mi különös családunkba. A probléma alapját azonban az adja, hogy hogyan hogy se nem, jó apánk nem szeret tudomást venni az idő múlásáról, és már nem első alkalommal választ maga mellé jóval fiatalabb társat. Mi ezzel a gond manapság, kérdezhetnétek?

Kép
forrás: europress

Egy ideig engem sem zavart, még akkor sem, amikor 24 éves koromban bemutatta az egyébként szuper jófej, de csak 19 éves barátnőjét. Elfogadtam, megbarátkoztam a gondolattal, kedveltem a lányt, de mindannyian tudtuk, hogy ez nem tart majd örökké.

Apu majd nem jön unokát látogatni, mert lesz egy új, megörökölt kölyke, akivel foglalkoznia kell?

A testvéreim is többször céloztak rá, hogy azért a következő partner jó lenne, ha legalább nálunk idősebb lenne. (Ez 30 pluszt jelent, de mi inkább a 45 pluszban reménykedtünk.) Nemrég, még mielőtt beindult volna a „társkereső akció”, apánk előállt a hírrel: „nem kell a társkereső, találtam valakit!” Ekkor én már szinte biztosan tudtam, hogy arról a hölgyről lesz szó, akivel az elmúlt hónapokban összebarátkozott a környéken ahol lakik, de váltig állította, hogy nem akar tőle semmit. A húgaim öröme közepette én ott álltam gondterhelt arccal, mert tudtam, ebből megint nem fog jó kisülni.

Kép
forrás: europress

Lehet, hogy önzőség a részemről, hogy az egész történetben magamra, magunkra, a családra gondolok, és nem hagyom szárnyalni a hirtelen jött örömöt, de a félelmeimet képtelen vagyok magamban csillapítani.

A belső monológ folyton folyvást zajlik bennem, ha csak az apámra gondolok, és nem akar elcsendesülni: Mégis mit várhat majd egy 20 évvel fiatalabb nő aputól, akinek még a nyugdíja is ingatag lábakon áll a mai időkben? Vajon összeköltöznek majd? Apám 60 évesen bevállal egy új kapcsolatot úgy, hogy bónuszként kap még egy óvodás korú gyereket is mellé?" Kapunk egy kistestvért, miközben én mindjárt szülök?

Egy percig sem arról van szó, hogy úgy érezném, minket gyerekeket akar a nőre és/vagy a gyerekre lecserélni.

És mi lesz az eltervezett ünnepekkel, az együtt töltött időkkel, amik sosem voltak, és így talán sosem lesznek? Apu majd nem jön unokát látogatni, mert lesz egy új, megörökölt kölyke, akivel foglalkoznia kell? Vagy jön vele a gyerek is, a nő is, és így leszünk új család vele, aki majdnem egyidős a férjemmel? Vajon milyen szabályok szerint lehet majd élni és megélni egy ilyen párkapcsolatot? Őt is elveszi feleségül, miközben a lányai is most mennek férjhez?

Káosz, félelem, féltés, aggódás. Ez mind kavarog most bennem.

Kép
forrás: europress

Vajon felfújom, vagy túlgondolom a dolgot? Talán nem lesz az egészből semmi, és én fölöslegesen rágódom? Mindeközben tudom, hogy apám jó ember, tiszta szívvel szeret bennünket, és ha lehetne, talán minden idejét velünk töltené; szóval nem, egy percig sem arról van szó, hogy úgy érezném, minket gyerekeket akar a nőre és/vagy a gyerekre lecserélni. Ő érthető módon csak a boldogságot hajszolja.

Őszintén vágyom rá, hogy az apukánk végre megtalálja a hozzá méltó társat, és arra is, hogy ezáltal jobb és minőségibb élete legyen. De vágyom arra is, hogy ne tűnjön el, akik végre mi négyen vagyunk, sok-sok hosszú év után. Remélem hamarosan választ kapok a kérdésekre, és hogy a válaszok mindannyiunkat előre visznek, és talán új kapukat is megnyitnak előttünk.

Addig pedig várok türelemmel, megértéssel és telis-tele reménnyel.

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Végre! II. Erzsébet minden eddiginél komolyabban veszi a környezetvédelmet, hála országos haverjának, David Attenborough-nak

A Buckhingham-palota új intézkedéssorozatban tiltotta ki a szívószálakat és a műanyag palackokat a királyi ingatlanokból, s a kőkemény intézkedés mögött állítólag maga a 92. évét taposó királynő áll.

Ha ezt a két ételt együtt eszed, biztos, hogy sokkal gyorsabb lesz az anyagcseréd!

Ha gyorsabb anyagcserére vágysz, érdemes kipróbálnod!

2 hónapja nem rágom a körmöm: így jutottam el idáig

"Nem terveztem felhagyni a körömrágással, de aztán egyik nap ránéztem a kezeimre és azt kérdeztem magamtól: hát normális vagyok én?"

Ezért kellene mindig tartanod egy citromot az éjjeliszekrényeden

Meglepő hatása van ennek a gyümölcsnek!

Napi horoszkóp február 19.: a Rákok optimizmusukkal oldják meg a kialakult helyzetet, a Mérlegek változásra vágynak

A hét első napjára is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Napi horoszkóp február 18.: a Bikák elképesztő sikereket érnek el, a Skorpiók könnyen népszerűvé válhatnak

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Napi horoszkóp február 17.: az Oroszlánok számára új kapcsolat van a láthatáron, a Szüzek ismeretlen dologban próbálhatják ki magukat

Hétvégére is izgalmas üzeneteket tartogatnak a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a mai horoszkópod is!

Beismerő vallomás: 6 önös érdek, amiért örülök, ha a férjem néha nincs otthon

Néha kell egy kis szabadidő! Aki mást mond... annak nincs igaza, és punktum.

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft