Zsuzsának most a legutóbbi, crushos sztori annyira beütött, hogy full szomorú pasizós bulizásba kezdett, hogy bebizonyítsa... nem tudom mit. Hogy fel tud még szedni pasikat? De hát bármikor bármennyit. Hogy ér még valamit? Mintha az a pasiktól függene. Szóval a bulizásaink mostanában úgy néztek ki, hogy elmentünk hárman-négyen sörözni, aztán bevetettük magunkat a szent bulinegyed sokszögbe, és mindenki megtalálta a maga számításait: Gergő sört vagy lányokat, én jobbára sört és táncolást, Zsuzsa meg végtelen mennyiségű vigasztaló fiút, akik természetesen boldogan adták karról-karra, és hívták meg mindenfélére, ő meg valamikor az este folyamán távozott a legszebbel. Ezt némi aggodalommal figyeltük persze, de azért nem kell félteni Zsuzsát, meg minket sem, meg amúgy mindenki volt már a nimfomán búfelejtő-fázisban, nincs ebben semmi ciki, a crush az – köztünk legyen szólva – szerintem cikibb volt.

Aztán végül Zsuzsa úgy döntött, hogy ebből elég is lesz, és pár ilyen, egyébként jól mesélhető skalpvadász sztorika után talált magának egy fiút, aki "a kisfiú” fedőnévre hallgat, mert 23 éves (23!), ami – most elmondom – konkrétan azt jelenti, hogy 93-ban született! (Igen, születtek még akkor is emberek, durva.) Ezzel persze amikor csak lehet, húzzuk, merthogy liliomtipró, meg pedofil, ő meg röhög, de igazából jól elvannak ezen az elég laza, friends with benefits szinten. Már csak amiatt is szükség volt erre, mert a Zsuzsa összes régebbi szerelmese és szeretője, beleértve a crusht is, hónapokig nagy egyetértésben hallgatott – mintha összebeszéltek volna, hogy senki ne keresse a Zsuzsát –, ezért Zsuzsa értelemszerűen arra gondolt, hogy szükség van némi vérfrissítésre.
Már egészen megszokták egymást, kialakult, hogy heti egy-két alkalom, már egy kicsit bele is szeretett Zsuzsa abba, hogy a kisfiú nem szereti, amikor egyszer csak elkezdtek záporozni a Facebook-üzenetek Zsuzsa postaládájába.
Először a régi kedves szeretője írt Dubaiból, ahol éppen mérnökként dolgozik, hogy hazajön egy hétre, randiznának-e, esetleg Zsuzsa kimehetne utána nyaralni egy hétig. Aztán egy másik fiú írt, egy újságíró, aki olyan csúnyán koppintotta le annak idején, hogy hónapokig söpörgette össze az önbecsülése darabjait. Most hogy, hogy nem, ennek a srácnak eszébe jutott, hogy egyébként mennyire jókat beszélgettek annak idején. Meg mást. És hogy nem akarja-e Zsuzsa megbocsátani neki, és elvihetné-e vacsorázni. És aztán bejelentkezett még egy régi kavarás, egy félig-meddig megszeretett régi tetoválós fiú, aki nem is kertelt, rögtön lőtt egy szelfit magáról, meg a tetovált f*rkáról (régebben szokásuk volt Zsuzsával szextingelni, de azért így minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy ilyen fotó, valljuk be, meghökkentő lehet).

Amikor ezt mesélte nekem, egy szigorúan kettes, barátnős sörözés közben, Zsuzsa már annyira röhögött, hogy szinte csuklott. Mondta, hogy ezt nem hiszi el. Hogy érezték ezt meg? Mert amúgy nem posztolt a kisfiúról semmit, hiszen nem is "normális" kapcsolat, nem volt semmi nyoma: mégis hogy kaphattak szagot egyszerre a régi szeretői?

Mondtam, hogy nem tudom. Olyanok ezek néha, mint a vadállatok, tényleg. Vérszagra mennek. Nem mintha mi jobbak lennénk, tettem hozzá gyorsan és őszintén. Megittuk a sörünket, aztán hazamentünk. Zsuzsát várta otthon a kisfiú: pizzát ettek és sorozatot néztek szex után, mint egy összeszokott pár. Meg is lepődtem, amikor jött tőle éjjel egy üzi. Valójában nem is tőle jött. Csak továbbította. És igen, nem írt neki más, mint a crush, aki néhány hónapja darabokra törte a szívét, és azóta sem jelentkezett. Most valahogy mégis eszébe jutott, hogy esetleg meginna-e vele Zsuzsa valamit. Itt már nekem is nagyon röhögnöm kellett. Visszaírtam Zsuzsának, hogy: Mit válaszoltál? Azt, hogy szívesen meginnék valamit... mondjuk a könnyeidet?

Nem, felelte Zsuzsa, nem válaszoltam semmit. És olyan boldog vagyok.

Ezzel egyet tudtam érteni. Ha már nagyvadakról van szó, Zsuzsa is biztos kezű vadász. Seen at 11:53. (értsd: láttam, válasz nincs) A leggyilkosabb.