Így lehetsz magabiztos 5 perc alatt

Borítókép: Így lehetsz magabiztos 5 perc alatt Forrás: europress
Prezentációk, nyilvános szereplések, értekezleten való felszólalások, új emberekkel való találkozások. Ilyen alkalmakkor jó lenne magabiztosnak lenni. De legalábbis annak látszani!

Magabiztosnak lenni egyáltalán nem könnyű dolog. Olyanokról is kiderülhet, hogy nincsenek jóban az önbizalmukkal és ezáltal nem tudnak a fontos szituációkban magabiztosan fellépni, akikről soha nem gondoltuk volna. Hiszen sokaknak látszólag egyáltalán semmi okuk a rá, hogy ne tudjanak ily módon érvényesülni. Ez a hiányosság pedig nem csak a munkában, de az élet sok más területén is megmutatkozhat. Ezzel a 4 gyakorlattal erősítheted magad a szükséges helyzetekben, és tanulhatod meg, hogyan mutatkozz magabiztosnak mások előtt. Figyeld meg, idővel az is leszel!

Forrás: europress

1. Húzd ki magad!

Ügyelj a testtartásodra, ha magabiztosan szeretnél fellépni! Hagyd el a görnyedt ülést, és önmagad palástolását az olyan mozdulatokkal, mint például a mellkas előtt összekulcsolt kéz, vagy az arcod elrejtése. Utóbbit gyakran látni az olyan pótcselekvések termékeként, mint például a köhögéshez, vagy a haj eltűréséhez emelt kézmozdulat. Ha ilyeneket csinálsz, akkor zavartnak tűnhetsz mások szemében, esetleg azt a hatást keltheted, hogy nem hiteles a mondanivalód, mert folyton megszakítod valamivel. Tehát: állat fel, hátat kihúzni, a kezeket pedig a gesztikulálásra tessék használni!

2. Ne hadarj, ne „ööö”-zz!

Vagyis inkább beszélj lassan, de tisztán és érthetően. A hadarás lehet az idegesség egyik könnyen azonosítható jele is, így ez semmiképp nem vet rád jó fényt. A gyakori „ö” betű használat pedig sokszor idegesítően tagolja a mondanivalónkat. Készülj fel rá alaposan, hogy mit akarsz elmondani, ha kell, gyakorold a beszéded, hogy élesben flottul menjen!

Forrás: europress

3. Merj kérdezni!

Magabiztos fellépésről árulkodik az is, ha valaki mer kérdezni, esetleg még jól is kérdez. Ezalatt azt értjük, hogy a kérdéseivel a számára hasznos tudnivalókra keresi a választ. Így azt sugallja az őt körülvevőknek, hogy komolyan foglalkozik az adott témával.

4. Mosolyogj!

A lehető legjobb recept a magabiztos fellépésre. Még ha épp nem is jössz ki jól egy szituációból, tanulj meg nevetni, mosolyogni rajta! Ezzel nem csak hogy palástolhatod az esetleges kellemetlen érzésedet, hanem kifelé egy kiegyensúlyozott személy képét sugározhatod. Manapság pedig az is sokat ér, ha valaki képes felvállalni a hibáit, hiányosságait, és hajlandó elütni egy nevetéssel.