Randikrónikák: a mojito-srác avagy a kerülendő férfitípus

Borítókép: Randikrónikák: a mojito-srác avagy a kerülendő férfitípus
Íme egy férfitípus, akit érdemes jó messzire elkerülni. Sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 13. rész.

A múltkor elhatároztuk a csajokkal, hogy nem csak úgy simán leugrunk sörözni egy romkocsmába, hanem igazán kicsípjük magunkat. Kicsit elkényelmesedtünk mostanában, pedig ha van valami, amit komolyan kell venni, az a péntek este, főleg ha annyira szingli az ember, mint mi. A végén az lesz, hogy vietnámi papucsban meg macinaciban megyünk le a kocsmába, és azt nevezzük péntek estének. Na ne.

Szóval koktélruha, magassarkú, belőtt haj...

...ahogy az a nagykönyvben (a Szex és New Yorkban) meg van írva. Kisebb-nagyobb hibákkal nyilván, én például a taxiban vettem észre, hogy elkentem a frissen festett körömlakkomat, és nem csak a kezem néz ki förtelemsen, de a nyakamon végig mintha véres karmolások futnának, Zsuzsán meg konkrétan a bárszéken ülve hasadt végig a harisnya, amit cifra káromkodásssal nyugtázott: ez nagyjából rá is világít arra, hogy miért nem megyünk túl gyakran szofisztikált helyekre. Bezzeg Elvira olyan tip-top volt a kis testhez simuló diszkrét ruhácskájában, mint aki minden este a bárpultnál üldögélve issza a kétezer forintos koktélokat. Nyilván ő volt az első, akihez odalépett egy helyes, szőke srác, hogy meghívja valamire, amit Elvira a karikagyűrűje elegáns felvillantásával utasított vissza. Ő aztán tényleg csípőből jól csinálta ezt a dolgot.

Forrás: Europress

Már a másfeledik koktél után azt számolgattuk persze, hogy ebből hány sör jönne ki egy normál helyen, és azon tanakodtunk, hogy vajon mi a csajos abban, hogy megiszunk alig két deci valamit, amiben annyi a cukorszirup, mint egy krémesben. Nem éreztük annyira a hangulatot, na. De végül csak feloldódtunk, mert péntek este volt, mi meg hárman csajok, kis alkohollal, és azért ezt a kombinációt általában bírni szoktuk. Nagyokat röhögtünk, és a következő körben már át is váltottunk a sörre, ami itt persze búza volt, meg kétszer annyi mint máshol, de hát a megszokás az megszokás.

Ekkor állt oda mellém egy srác.

Egy olyan igazi vasaltinges marketinges. Ismerem a típust, olyan, mint a munkatársaim, bár privátban eddig mindig a hipszter-bölcsész vonalat fogtam ki. Vagyis hát az tűnik a zsáneremnek. De nyilván ebben a klubban a bölcsész vonal kevésbé képviselte magát, ez a vasaltinges meg kifejezetten dögös volt, széles, magabiztos mosollyal, felgyűrt ingujjal és szexi alkarral (tegye fel a kezét, aki nem alkarfetisiszta, majd hagyja el a termet). Odaállt mellénk a bárpulthoz, rendelt magának egy pohár bort, és leszólított. Igazából, egy kicsit reménykedem benne, hogy nem azért engem, mert én álltam hármunk közül a legközelebb hozzá, mindenesetre akkor nagyon céltudatosnak tűnt a döntés, a csajok pedig néhány pillantással nyugtázták az eseményeket, és kicsit arrébb is húzódtak (összeszokott kis csapat vagyunk). A srác hozzám fordult, és megkérdezte, én kérek-e valamit. Ja persze, feleltem, egy sört. Az pasi ital - vágta rá csípőből. Ja, akkor egy mojitot, feleltem kissé zavartan.

Forrás: Europress

És elbeszélgettünk. Igazából nem volt semmi különös. Nem volt extra jófej a srác, de nem is volt benne semmi kellemetlen. Volt egy kis humora, és - bár láthatóan mindennél jobban szeretett magáról beszélni - okos kérdésekkel körbelődözte az én életemet is (munka, iskola, barátok, család). Aztán áttértünk a közös érdeklődési körökre, a sorozatokra, meg a könyvekre, és rendelt még egy kört. Kortyolgattam az italomat, és közben azon gondolkodtam, hogy ez a srác, ha nem is életem szerelme, de talán megér egy próbát, amikor letette a borospoharát, megtörölte a száját, és rám nézett.

Na figyelj - mondta - ha megittad, hívom a taxit.

Tessék? - kérdeztem furcsálkodva. A srác türelmetlenül megrázta a fejét. - Hát lassan indulunk, nem?

Meg kellett kicsit kapaszkodnom a bárpultban. Csak hogy el ne nevessem magam.

Figyelj - mondtam neki – szimpatikus vagy, meg minden, de nem vagyok benne biztos, hogy haza akarok veled menni.

De hát meghívtalak két koktélra...!- nézett rám értetlenül, és némiképp felháborodva. Ekkor már attól is elment a kedvem, hogy viccet csináljak belőle. Elővettem a pénztárcámat, és akkurátusan leszámoltam elé a két mojito árát. Még borravalót is hagytam. Aztán fogtam a táskámat, meg a poharamat, és odaültem az arrébb iszogató barátnőimhez, akik tapintatosan csak azután faggattak ki, miután - a közös szlengünkben aztán „a mojito-srác” néven elhíresült - hódításom sértetten, morogva el nem hagyta a bárt...