Woody Allent továbbra is megrontással vádolja a fia

Borítókép: Woody Allent továbbra is megrontással vádolja a fia
És ez még nem minden: Ronan Farrow szerint az egész média Woody Allen mellett áll és részrehajlóan agyonhallgatja a pedofilvádakat.

Woody Allen új filmje, a Café Society éppen most tarol a Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjeként,

Forrás: Europress
Woody Allen éppen Cannes-ban mutatja be új filmjét Blake Lively, Kristen Stewart és Jesse Eisenberg főszereplésével

...és ezt az alkalmat használta fel a The Hollywood Reporter arra, hogy újabb publicisztikát közöljön Woody Allen fiától, Ronan Farrowtól arról, hogy a média milyen sunyin agyonhallgatta a rendezőikon elleni pedofilvádakat.

Farrow újságíró, jogász és emberjogi aktivista, aki nem először állítja, hogy Woody Allen 1992-ben szexuálisan molesztálta akkor 7 éves lányát, Dylant. Az ügyről Dylan is írt 2014-ben, amire Woody Allen egy héttel később egy másik esszében válaszolt a New York Times-ban, amelyben nyomatékosan tagadta, hogy valaha molesztálta volna a lányát, ezeket különböző vizsgálatokkal és bírósági állásfoglalásokkal alátámasztotta és kifejezte fájdalmát, hogy a 90-es évek eleje óta egyszer sem találkozhatott Dylannel, bárhogy is próbált kapcsolatba lépni vele.

Most Ronan Farrow egyebek között azt állítja, hogy még a New York Times is Woody Allent védi például azzal, hogy sokkal nagyobb terjedelmet biztosított számára, mint amilyen hosszú volt Dylan nyílt levele.

Forrás: Europress
Ronan Farrow továbbra is hisz húgának, aki szerint Woody Allen molesztálta

Ronan Farrow új írásában változatos érveket hoz fel amellett, hogy a sajtó behódolt Woody Allen pr-osai nyomásának; a média szerinte fél attól, hogy elveszti A-listás kapcsolatait, hiszen ezek a lapok jó kapcsolatot ápolnak olyan hollywoodi színészekkel és más filmesekkel, akik Woody Allennel is rendszeresen együtt dolgoznak.

„Hiszek a húgomnak. Mindig bíztam benne; már 5 évesen felzaklatta apánk furcsa viselkedése, például hogy az éjszaka közepén bemászott mellé az ágyba és arra kényszerítette, hogy szopogassa az ő [Woody] hüvelykujját” – írja most a Hollywood Reporterben Ronan, hozzátéve, hogy Woody Allen már a pedofilvádak felbukkanása előtt terápiában volt kénytelen kezeltetni helytelen viselkedését a gyerekekkel.

Ronan elismeri, hogy apja ügyében nem született elmarasztaló bírósági ítélet, ugyanakkor hangoztatja, hogy ettől még bűn az áldozatokat elhallgattatni. Azt állítja például, hogy a Los Angeles Times egyik szerkesztője 2014-ben sűrűn széljegyzetelt formában akarta közölni Dylan nyílt levelét, de a főszerkesztő letiltotta az anyagot, mert túl kiterjedt hollywoodi kapcsolatrendszer forgott kockán. (A LA Times főszerkesztője ezt cáfolta a The Hollywood Reporter megkeresésére, elmondása szerint a vélemény rovat szerkesztője döntött úgy, hogy eláll a nyílt levél közlésétől.)

„Ma este apám filmje nyitja meg a Cannes-i Filmfesztivált. A megnyitón apám végig fog sétálni a vörös szőnyegen karján a feleségével (a húgommal). Sztárok állnak majd mellette – Steve Carrell, Blake Lively, Kristen Stewart, Jesse Eisenberg. Tudják, hogy a sajtó nem fog nekik kínos kérdéseket feltenni. Nem ez a megfelelő hely és idő” – zárja le publicisztikáját Ronan Farrow utalva arra, hogy Woody Allen volt barátnője és közös gyermekeik anyja, Mia Farrow korábban örökbefogadott lányát vette feleségül a 90-es években (és azóta nekik is közös gyerekeik vannak).

Nekünk még mindig fogalmunk sincs, Woody Allen valóban megrontotta-e a lányát, vagy nem. Félő, hogy sosem fogjuk megtudni. Neked mi a véleményed?

Ide kattintva olvashatod el Ronan Farrow írását angolul.