Karrier nagytakarítás 5 lépésben - így kezdj hozzá!

Borítókép: Karrier nagytakarítás 5 lépésben - így kezdj hozzá! Forrás: europress
Nem csak az otthonunkra fér rá néha egy nagytakarítás, hanem a karrierünkre is.

Általában nagy lendülettel esünk neki az otthonunk nagytakarításának, vagy egy általános lomtalanításnak minden évszakban, de legalábbis tavasszal és ősszel biztosan. De mi a helyzet a karrierünkkel? Tapasztalatom szerint annak rendbetételére, egyengetésére már nem fordítunk ilyen rendszerességgel elegendő energiát. Az eredmény pedig sokszor az, hogy ülünk a kis pocsolyánkban, és elképedve nézzük, miért nem változik körülöttünk semmi. Hát azért, mert nem teszünk érte! Pedig néhanapján, – főként mikor már szükségét is érezzük – nekieshetnénk a munkánkkal kapcsolatos dolgok átvilágításának és felfrissítésének, hogy már csak önmagában is naprakészebbek lehessünk. És azért is, hogy képesek legyünk a megfelelő időben megtenni a fejlődés irányába vezető lépéseket. Kattints a galériára és nézd meg, mi az az öt lépés, ahogyan szerintünk érdemes nekilátni egy karrier gatyába rázásának!

(Fotók: Europress)