Ha szülő vagy, egész biztosan neked is vannak jól bejáratott, szinte önállósult szövegeid, amikkel nap mint nap bombázod a kamaszodat. Ha pedig kamasz vagy, tuti hogy van néhány mondat, aminek hallatán azonnal elkezded forgatni a szemeidet. Ezek azok a megszokásból ismételt „negatív mantrák”, amik szépen belénk ivódtak az évek során, hiszen mintaként szívtuk magunkba a saját szüleinktől. És bár gyerekként talán megfogadtuk, hogy soha, de soha nem fogjuk ugyanezeket szajkózni a saját gyermekünknek, azért időnként mégis előrántjuk őket valahonnan, hogy aztán jól betolakodjunk velük imádott csemeténk komfort zónájába. Pedig hogyan is várhatnánk el, hogy gyerekünk önálló, egyedi személyiség legyen, ha közben folyton a hasonlítgatás fegyverét használjuk ellene, az eredményei, vagy a viselkedése ellen. Itt van 5 tipikus mondat, amitől a kamaszok (joggal) falra másznak, és amit igazán át kéne gondolnod, ha egyébként építeni szeretnéd gyermeked személyiségét, önbecsülését, önálló felnőtté érését.

1. „Hogy van az, hogy más meg tudta írni négyesre a dolgozatot, te meg nem?”
Úgy, hogy nem vagyunk egyformák, de ezt te is pontosan tudod. Akkor meg minek ez a hülye összemérés? Miért nem fogsz bele egy építő jellegű beszélgetésbe, ahol tényleg kiderítheted az okát a rosszabb teljesítménynek? Kérdezd meg például, hogy mi okozott nehézséget a dolgozatban? Mi az, amit nem értett meg, esetleg kell-e neki külső segítség? Jó eséllyel felszínre fognak kerülni a valódi okok, és később lehet azokon javítani. Ha nincs rá energiád, akkor inkább ne válaszd a rövidebb megoldást, mert többet ártasz vele, mint használsz!

2. „Nem érdekel a többieké hányas lett, az a lényeg, hogy a tied milyen!”
Várj, most elvesztettem a fonalat! Az előbb érdekelt, hogy valaki jobban teljesített, de most annyira elborult a fejed, hogy már mégsem? Vagy, hogy van ez, semmi következetesség? Ez egy ördögi kör, amiben nem csak, hogy bolondot csinálsz magadból, még hiteletlen is leszel. Ugyanaz a helyzet, mint az előzőnél: ne felindulásból menj bele a kommunikációba. Higgadj le, és partnerként beszélgess el a gyerkőccel! Hosszútávon sokkal jobban fogja respektálni, hogy segítő kezet nyújtasz a letámadás helyett, és megnő a beléd vetett bizalma is.

[cikk=47807]

3. „Rendet raktál a szobádban? De ugye nem csak összecsaptad, mint ahogy szoktad?”
Ezzel önmaga trehányabb oldalához hasonlítgatod szegényt, ami rögtön felveti a bizalmatlanság kérdését is. (Pedig lehet, hogy nem mindig olyan, mint amilyennek te látod, csak épp mindig rosszkor futsz be a birodalmába! Ez persze vicc volt, de az igazság az, hogy ő lehet, hogy tényleg okénak érzi azt az állapotot, amitől te már a hajadat téped. Most még.) Mindezen felül, állandó cseszegetésnek fogja megélni a kérdezősködésedet, és egyre nyűgösebb lesz számára, hogy rendet tartson. El kell fogadnod, egyszerűen nem ugyanaz a prioritás egy kamasz számára, ami neked. Ez még nem azt jelenti, hogy egy kupiban fog élni élete végéig, és hogy ne lehetne finoman a jobb irányba terelgetni. Ha ennyire zavar a dolog, kezdeményezz egy közös rendrakást, ahol sajnos te dolgozol többet, mert ugye példát statuálsz közben. Mondd el, hogy miként képzeled a rendet, segíts neki rendszerezni a dolgait, és csak azután várj el konkrétumokat! Másként nem fog menni, hiszen senki sem gondolatolvasó.

4. „Nézd meg, a szomszéd fiú is…”!
Mindegy is, mi a mondat vége, mert mindig valami más: a lehetőségek száma végtelen. Mi a kamasz első gondolata? Valami ilyesmi: „ha ennyire meg vagy vele elégedve, vagy ennyivel jobb, mint én, miért nem fogadod örökbe?” Azért ez szívbe markoló nem? Még ha nem is gondolja komolyan, azért ad némi visszajelzést arról, hogy mennyire belegázolsz a lelkébe egy ilyen megjegyzéssel. Hagynod kell, hogy a te gyereked a saját értékrendje és mintái alapján kezdje meg felnőttkori működését, a lehető legminimálisabb befolyásolás mellett. Arról nem beszélve, hogy ha mindig csak azt hallja tőled, hogy egy másik gyerek mivel jobb, azzal a földbe döngölöd az éppen kialakulóban levő önbizalmát és a személyisége természetes fejlődését. Ugye nem akarod, hogy felnőttként majd ne tudjon érvényesülni, mert a végén elhiszi magáról, hogy ne olyan jó, mint mások? Akkor felejtsd el a hasonlítgatást, helyette kezdd el erősíteni a jó tulajdonságait, adj neki pozitív visszajelzéseket, megerősítéseket a tudásáról, értékeiről és külső jegyeiről! Persze ne ess át a ló túl oldalára sem, ha lehet, találd meg az arany középutat!

Ha magad mögött tudod hagyni, vagy legalább csökkenteni a hasonlítgatást, javulhat a kapcsolatod gyermekeddel és hosszú távon nagyobb bizalmat, mélyebb kötődést alakíthatsz ki vele.

Neked van ilyen tapasztalatod, esetleg magadra ismertél? Írd meg nekünk kommentben, mit gondolsz a témáról!