Dobj el mindent és nézd meg, ahogy olvasni tanuló gyerekek menhelykutyáknak olvasnak fel

Borítókép: Dobj el mindent és nézd meg, ahogy olvasni tanuló gyerekek menhelykutyáknak olvasnak fel
És ez mindkét félnek jót tesz! A gyerekek gyakorolják az olvasást, a kutyák pedig bátrabbak és nyitottabbak lesznek tőle.

[cikk=39152]

Hogy ez eddig még senkinek se jutott eszébe! (Vagy mégis?)

Egy amerikai, Missouri államban működő állatmenhelyen indították el ezt a programot, amelynek keretében kisiskolás gyerekek olvasnak fel a menhelyen állomásozó kutyáknak. Mivel a félénk állatokat nehezebb örökbefogadni, illetve kevesebben figyelnek fel rájuk, fontos, hogy rendszeresen interakcióba kerüljenek. Ezért pattant ki a program igazgatója fejéből az ötlet. „Ha a félénk, ijedős állatok érdeklődést mutatnak, a gyerekek falatkákat dobnak be nekik, ezzel megerősítve őket abban, hogy jó irányba haladnak – magyarázta Jo Klepacki athedodo.com állatbarát portálnak. – A felolvasó gyerekek hangja valóban megnyugtathatja ezeket az állatokat. A kutyák hihetetlenül jól reagálnak, egyáltalán nem számítottunk ilyen sikerre.”


[cikk=47903]

2015 karácsonya óta már rengeteg 6–15 éves gyerek jelentkezett a programra. Az iskolásoknak egy 10 órás kurzuson kell részt venniük, ami segít nekik megismerni a kutyák testnyelvét, így azonnal láthatják, ha az állat ideges vagy szorong. Még a „hiperaktív” állatokat is megnyugtatja a gyerekek hangja, és a szülők bármikor odavihetik a gyerekeiket, amikor csak kedvük tartja.

Maguk a gyerekek pedig nem csak azzal nyernek a programban való részvétellel, hogy fejlesztik az olvasáskészségüket, hanem sokkal empatikusabbá válnak az állatokkal is. „Maguk is látják, hogy milyen megnyugtató hatással vannak a kutyákra” – mondja Klepacki, aki külön kiemelte, hogy néhány kutya már gazdára is talált a program indulása óta.

Itt egy videó, amelyben láthatóak a gyerekek olvasás közben:

viamymodernmet.com