Így kezeld az energiavámpírokat magad körül!

Borítókép: Így kezeld az energiavámpírokat magad körül! Forrás: europress
Ismertem egy energiavámpírt, aki saját állítása szerint még a különböző akkumulátorokat is folyton lemerítette. Sosem értettem, miért meséli ezt olyan büszkén. Később aztán rájöttem, hogy azért, mert lusta volt tenni ellene, így inkább beletörődött. Nem kell hagynunk, hogy ez megtörténjen!

Energiavámpírok mindenhol vannak. A baráti körünkben, a munkahelyünkön, a közvetlen szomszédságunkban, de az is előfordul, hogy ezeknél szorosabb kapcsolat fűz minket hozzájuk: hiszen lehetnek akár az idősebb szüleink, nagyszüleink is. Hogy miből lehet a legkönnyebben megállapítani, hogy valaki energiavámpír-e? Ennél nincs is egyszerűbb: csak a saját érzeteinkre, megfigyeléseinkre van hozzá szükségünk! Ezek az emberek legegyszerűbben arról ismerhetők fel, hogy folyamatosan negatív hullámban vannak, lényegében szinte még soha, egyetlen pozitív gondolat, vagy jó szó sem hagyta el az ajkukat. Minden, az életükben jelenlévő negatív dolgot mások hibájának tulajdonítanak, rendszerint mindenkit lenéznek, vagy alsóbbrendűnek titulálnak, és úgy összességében haragszanak az egész világra. Ők azok, akik soha nem gondolkodtak még el azon, hogy vajon miért élnek úgy, ahogy; hogyan kerültek abba a helyzetbe, amiben vannak; és hogy miként tudnának ő maguk ezeken változtatni. Mivel véleményük szerint a világ összeesküdött ellenük, ezért értelemszerűen az őket körülvevő közegtől várják a problémáik megoldását. Rendszerint azokat veszik célba, akikben látják a megmentésükre alkalmas potenciált, vagyis némi pozitív látásmódot, életkedvet, harmóniát. Legveszélyesebb fegyverük a rátelepedés, hiszen piócaként képesek csüngeni bárkin, aki hajlandóságot mutat arra, hogy kommunikáljon velük. Emellett nagyon jól tudnak panaszkodni, szapulni, pletykálni, károgni, lehordani, bemocskolni, elégedetlenkedni. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert ha nekik nem jó, másnak se legyen az!


Mi a helyzet azonban, ha kénytelenek vagyunk elviselni ezeknek az embereknek a társaságát, netalán fontosak nekünk annyira, hogy hajlandóak vagyunk áldozatot hozni mindkettőnk jólétéért? Merthogy nem menekülhetünk mindig előlük, hiszen azzal sajnos csak a tüneti kezelést oldjuk meg, a probléma továbbra is megmarad. Mutatok néhány ötletet, mivel lehet őket kezelni, leszerelni, irányítani, megszelídíteni, támogatni!

[cikk=44365]


1. Reagálj váratlanul!
Fegyverkezz fel jó előre egy-egy megjegyzésére, vagy egy hosszabb közös beszélgetésre! Gyűjts össze néhány kedvességet, dicsértet, amivel válaszként őt illetheted, vagy akár kezdeményezz pozitív gondolattal! Ezek mindig legyenek valósak, olyan tulajdonságok, amelyekkel véleményed szerint igenis bír az illető, csak esetleg mélyre eltemette magában. Váratlanul fogja érni, hogy nem csak bólogatsz a szokásos szövegeire, hanem valami építő jellegűt is kap aznap valakitől. Ezután már ne engedd hanyatlani a beszélgetést, igyekezz kitartani az álláspontod mellett, és fenntartani a megteremtett állapotot!


2. Ne bólogass mindenre!
Valóban jóval könnyebb csak bólogatni és meg sem hallani a sok negatív fröcsögést, azonban ha mindenre rábólintasz, a környezeted egy idő után azt fogja gondolni, te tényleg egyetértesz ezzel a sok badarsággal. Ami még rosszabb, ha olyan sokszor hagyod rá a véleményét, hogy egy idő után már elkezdesz ténylegesen azonosulni a nézeteivel és magadon is tapasztalod a negatív kisugárzás első jeleit. Ne engedd kicsúszni a kezed közül a dolgokat! Ezentúl igenis mondj ellent, világítsd meg a valóságot, szállj szembe! Ezek lehetnek egészen bagatell dolgok is, mint például, hogy aznap kisüt-e a nap. Ne hagyd, hogy bebeszélje neked, hogy jégeső várható, amikor 30 fok van odakinn!


3. Tükrözz vissza!
Ha úgy érzed jó a nexusod és stabil alapokon áll a kapcsolatod a nevezett személlyel, próbáld meg visszajelzésekkel segíteni a változását! Valamivel erőteljesebb eszköz a visszatükrözés, viszont annál erőteljesebb. Ha például elkezd valakit negatív színben feltüntetni, és te ezzel nem értesz egyet, nyugodtan nyúlj az ilyen mondatokhoz: „én nem így látom, szerintem csak neked van vele problémád!”, vagy „nem lehet, hogy valójában csak irigykedsz rá?”, „mondj kérlek konkrét példákat, hogyan, vagy mivel ártott neked!”, de akár ilyet is: „te hallod ilyenkor magad?” . Ha sikerrel jársz, eléred a missziód első lépcsőjét, vagyis elkezd magába nézni az illető. Jobb esetben visszavesz a pusztító viselkedésből, rosszabb esetben csak dob téged és olyannak mondja el, aki nem tudja kezelni a helyzetet.


4. Válaszolj humorral!
Nem leszel bemérhető célpont számára, ha nem talál rajtad fogást. Nagyszerűen le lehet ütni egy-egy negatív labdát, ha nevetsz rajta, humorral válaszolsz, vagy láthatóan nem veszed komolyan. Persze nem lehet mindig előre felkészülni ezekre a lesből támadó inger bombákra, de ha még a találkozás előtt felvértezed magad egy jókora jókedvvel, lazán veszed az akadályokat és nem hagyod lenyomni magad, az energiavámpír is rá fog ébredni, hogy nem vagy partner a játszmájában. Ugyanakkor még az is megtörténhet, hogy a derűs hangulatod annyival erősebb az ő kisugárzásánál, hogy sikerül betörnöd és ő fog veled sodródni, nem pedig fordítva. Ez az állapot azonban nem egyezik meg azzal, hogy elszívja a pozitív energiáidat, hiszen itt neked kell a „vezér” szerepét betöltened.


5. Csináld békés szembesítéssel!
Úgy érzed, van benned elég erő és segítő szándék ahhoz, hogy szembesítsd a vámpírságával? Ez bizony az empátia csapdája ebben az esetben, így tényleg csak akkor vedd magadra ezt a feladatot, ha nem érzed megerőltetőnek! Ellenkező esetben fogadd el, hogy nem lehet mindenkin segíteni és hogy ez nem is a te feladatod. Amit megtehetsz, ha belefognál: kérdezd ki a hangulata, viselkedése valós okairól, győződj meg arról, hogy milyen tényleges nehézségei vannak! Biztosítsd a segítő szándékodról, ajánld fel, hogy néha szívesen beszélgetsz vele, de csak a te szabályaid szerint! Mondd el egyértelműen, hogy te nem tudod megoldani az ő gondját, arra csak ő maga lesz képes. Ehhez barátilag ajánlhatsz egy-egy segítő szakembert, vagy foglalkozást. Csoportos foglalkozás például a pszichodráma, a családállítás, de javasolhatod, hogy látogasson meg egy pszichológust, mentálhigiénés szakembert, vagy coachot. Ez minden, amit megtehetsz.

[cikk=45842]


6. Néha jobb a távolságtartás!

Ha mindezek ellenére sem sikerül vele magadtól dűlőre jutnod, akkor ha megteheted, kerüld a társaságát! Munkahelyen jelezheted négyszemközt a főnöködnek, hogy nehézségeid vannak az adott személlyel, ez esetben mindig támaszd alá reális érvekkel az állításod. Mondd el, ha esetleg hátráltat a munkavégzésben, kérd a segítségét a lehetséges áthelyezésedről, vagy kérd meg, hogy beszéljen vele a neved említése nélkül! Közeli hozzátartozó esetében legtöbbször használ valamelyik, már említett segítségnyújtás, azonban ha mégsem, a saját érdekedben tisztázd a másik féllel a te szabályaidat, és hogy veled kerüljön bizonyos témákat! Egyértelműen tedd ki az asztalra, hogy milyen reakcióra számíthat tőled, ha esetleg mégis bepróbálkozna. Ha mindketten betartjátok az egyezséget, úgy talán nem fogja falni az energiádat.

Ne feledd, mint minden változás esetében, most is önmagának kell akarni és lépéseket tenni ennek érdekében! Te segítő kezet nyújtottál, támaszt adtál, a többi már rajta áll!