Német vizslátszerettem volna. Találtam is, de hamar kiderült, hogy a keverékkutya egyik legnagyobb előnye a fajtisztával szemben,hogy ingyen van. És mivel időközben megszáradt a tinta azadásvételin, most ez a szempont befurakodott a többi elé.

Úgyhogy lejjebb adtam. Jó, nem kell német vizsla, de nagykell, rövid szőrű és sötétbarna. Fekete biztosan nem, mertolyanom már olyan sokszor volt. Addig-addig nézegettema hirdetéseket, a menhelyek fotóit, hogy csak megtaláltamaz igazit. Egy hét múlva már Balatonmáriafürdőről autóztamvissza Negróval, a fekete vizslakeverékkel. Igen, fekete… és?

A gyerekek odáig voltak a gyönyörűségtől. Hogy kicsit átgondolatlanvoltam beszerzéskor, arra a férjem világított rá:a kutya ugyanis könnyedén kifért új otthonunk új kerítéséneka rácsai között. Persze, legyintettem a férjem aggodalmaskodására.Mit tud ő a kutyákról? Mert én… én mindent. Aza kutya, amelyik tudja, hol lakik, amelyik tisztában van azotthona határaival, az nem megy el. Mert a jó kutyát nema lánc köti a gazdájához, hanem a hűség.

Másnap reggelig kiis tartottam emellett. Akkor viszont kénytelen voltam belátni,hogy tévedtem. Negrítónak (ez a torzítás már a gyerekeimműve, én kérek elnézést) nyoma sem volt. A lányok sírvamentek iskolába, de én persze megnyugtattam őket: Negróvisszajön.

[cikk=44060]

Kormos Anett búcsúírása folytatódik a január–februári Éva magazinban!