Nyáry Krisztián: Merész magyarok

Borítókép: Nyáry Krisztián: Merész magyarok
Nyáry Krisztián, az elmúlt évek könyvsikereinek szerzője az Így szerettek ők és az Igazi hősök után ezúttal Merész magyarok címmel írt könyvet, ami a napokban jelent meg a Corvina Kiadónál.

Az alcím szerint 30 emberi történetet olvashatunk elfeledett példaképekről, hitről, becsületről és bátorságról. És valóban – a könyv fejezetei szerint – vállalkozó, építő és jogvédő hősök lépnek elő a felejtés félhomályából, a könyvben a cselekvés, a teljesítmény, a belső szabadság, a hit vagy éppen a távoli világok, illetve a lelkierő hősei állnak elénk, és mutatják meg, hogy lehet másképpen dönteni, hogy minden nehézség és megpróbáltatás ellenére igenis lehet máshogyan, akár a többség véleményével és meggyőződésével ellentétesen cselekedni. Nevezhetnénk ezt szabadságnak, hiszen egy ilyen döntéshez vélhetően nem elég a merészség, szilárdan kell hinni abban is, hogy a megrengethetetlen belső alapok mindennél előbbre valóak – a könyv szereplőinek nyomán mondhatjuk – akár az életünknél is fontosabbak.
Az iskolaalapító Teleki Blankát a várbörtön sem tudta megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; az embermentő Karig Sára pedig a fentiekre rímelve azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani.
30 olyan magyar életét ismerhetjük meg tehát a Merész magyarokban, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, akik önazonossága és belső bátorsága a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarokról olvashatunk, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Tanuljunk belőle.

Kiadó: Corvina Kiadó