Jótékonysági koncert az éhező magyar gyerekek tízezreiért

Jótékonysági koncert az éhező magyar gyerekek tízezreiért

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A gyermekéhezés felszámolásáért szerveznek koncertet szeptember 26-án, amelyen közel 100 művész lép fel – a belépőjegy mindössze 1000 Ft. Hallgasd meg a hivatalos dalt is!

Magyarországon legalább negyvenezer gyerek él, akinek naponta nem jut elég étel, de ennél sokkal többen éheznek kisebb-nagyobb gyakorisággal. A Nemzeti Minimum Program beindítását támogatva közel 100 művész lép fel ingyen szombaton a Papp László Sportarénában, de a koncert összes szervezője, munkatársa ingyen vesz részt az eseményen.

Fellép Boggie, Péterfy Bori, a Katona József Színház színészei, a Muzsikás, a Compact Disco, a ColorStarés a Quimby – csak hogy néhány nevet említsünk. Íme a teljes program:

A Nemzeti Minimum Program civil kezdeményezés, amelynek célja, hogy a magyar országgyűlés törvényi szinten garantálja: költségvetési okokból nem éhezhet Magyarországon gyerek. A programot Horgas Péter látványtervező indította el 2014 novemberében barátaival – példáulBodor Johanna koreográfussal, Bornai Tibor zenésszel, Szinetár Dóra színművésszel–, majd sok más művész, újságíró, jogász és jótékonysági szervezet és egyház (Igazgyöngy Alapítvány, a Református Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a Pannonhalmi Főapát, Várszegi Asztrik és még rengetegen) is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Itt a program hivatalos dala, amely Bornai Tibor (KFT) szerzeménye:

A nemzetiminimum.hu oldalon, illetve a Facebookontájékozódhatsz bővebben aNemzeti Minimum Programról és a jótékonysági koncertről.

Mikor: 2015. szeptember 26. szombat 10–22 óra

Hol: Papp László Sportaréna

Belépőjegy: 1000 Ft

5 reggeli, amit az irodai konyhád mikrójában is elkészíthetsz, méghozzá 5 perc alatt

Néha egy bögre forró finomság elég ahhoz, hogy a helyes vágányra terelődjön az ember munkanapja. Készítettél már fűszeres zabkását és más ínyencségeket a mikróban? Én most kipróbáltam néhány mikrózható reggeli receptet.

Annyi ételt vásárolj, amennyit meg is eszel – Tippek az élelmiszerpazarlás ellen

Én ugyan soha nem éltem pazarló életet, de pár éve még inkább figyelek arra, miből mennyit vásárolok és használok fel. Ezzel a tudatos gondolkodással te is sokat tehetsz magadért, a bolygóért, sőt rengeteg pénzt is spórolhatsz. Talán még egy adag lelkiismeret-furdalástól is megkímélheted magad. Tegyünk együtt az élelmiszerpazarlás ellen!

Vajon mit gondolna a 20 éves önmagam a mostani életemről? Levél magamnak a múltba és a jövőbe

"...most még nehéz elképzelned, de mindent ügyesen csinálsz: semmilyen erőfeszítésed sem hiábavaló, idővel minden meg fog térülni, így hát soha ne add fel!"

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

Böllér, hentes, pékné – te tudod, hogy milyen ételre utalnak ezek a kifejezések?

Számtalan fogásunk van, ami egy tájegységről, népcsoportról, személyről, egy foglalkozást űző személyről, vagy épp annak feleségéről kapta a nevét. Ezek az elnevezések többnyire készítési módokat jelölnek. Te tudod, hogy melyik mit takar?

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft