Nagyon szeretnék segíteni annak a kisfiúnak – a szakértő válaszol

Borítókép: Nagyon szeretnék segíteni annak a kisfiúnak – a szakértő válaszol Forrás: europress (a kép illusztráció)
Online pszichológiai tanácsadó rovatunkban ezúttal egy olvasó arról kérdezte Habis Melindát, hogy miképp segíthetne egy elhunyt ismerőse kisfiának. Neked van mit kérdezned a pszichológustól? Tedd fel!

Új rovatot indítottunk, amelyben Habis Melinda pszichológus válaszol online feltett kérdésekre. A levelekben a neveket megváltoztattuk.

Tisztelt Doktornő!
Pár hete történt egy baleset, egy férfi ismerősöm munka közben lezuhant egy magas tetőről és belehalt sérüléseibe. Egy 13 éves kisfiú maradt utána, akit nagy szeretetben és ragaszkodással nevelt. Az édesanyától pár éve elvált, ő teljesen új életet kezdett, aminek már kevésbé volt része a fia, így az édesapa viselte gondját. Az eset után mint szülő, természetesen magához vette a gyermeket, így remélhetőleg érzelmileg támasza lesz és bensőségesebbé válik kapcsolatuk a korábbiakhoz képest. A kisfiú egyébként nagyon érzékeny lelkű, kedves, de félénk, befelé forduló teremtés. Nagyon szenved a tragédia óta, én pedig ennek a látványától és a tehetetlenségtől, de magam is teljesen le vagyok dermedve és nem tudom, mit mondhatnék neki, hogyan vigasztaljam. Tolakodni sem szeretnék, mert nem tartozom a rokoni körbe. Ebben szeretném az ön segítségét kérni!
Köszönettel: Róza


Kedves Róza!
Szerintem szép öntől, hogy segíteni szeretne ennek a kisfiúnak. A gyászban az jelentheti Neki a legnagyobb segítséget, ha egy felnőtt mutat neki példát, lehetőséget nyújt arra, hogy megtudja, miképpen tud elbúcsúzni szerettétől. (Például kiviszi a temetőbe, viszaemlékezik rá, reális képet mutat az elvesztett személyről.) Fontos, hogy az édesapával minél szorosabb kapcsolata legyen, de azt is meg kell érteni, ha a múlt miatt fájó emékei vannak.
Üdvözlettel: Habis Melinda

Neked is van ilyen kérdésed? Tedd fel az evamagazin@evamagazin.hu emailcímen vagy a pszichológus oldalán: onlinetanacsadas.com/pszichologus-valaszol/