Violetta-láz: a lányom Milánóba ment, csak hogy láthassa és azóta is spanyolul tanul

Borítókép: Violetta-láz: a lányom Milánóba ment, csak hogy láthassa és azóta is spanyolul tanul Forrás: europress
Augusztus utolsó hétvégéjén Budapesten lép fel a tinilányok aktuális bálványa. A Violetta-láz egyik áldozata, egy anyuka meséli el, hogyan lett a lányából elvakult rajongó.

Kilenc éves kislányom, Bori nem a végletek embere. Olyan kiegyensúlyozott típus, aki meghatározott keretek között, az arany középúton, annak is a kellős közepén érzi a legjobban magát.Épp ezért meglepett a szenvedélyes rajongás. Korábban nem volt jellemző rá, hogy bármi is ennyire magával ragadja. De Violetta mindent felülírt, és mire észbe kaptam, része lett a család életének.

Ha valaki nem tudná (például akinek fiúgyerekei vannak, az biztos nem tudja): Violetta egy Disney-sztár, egy új Miley Cyrus vagy Selena Gomez. Valójában egy tévésorozat az egész, amelynek főszereplője, egy tinisztár spanyolul énekel (mivelhogy argentin), iskolába jár és persze mindenféle ármány és szerelem bonyolítja az egyébként látszólag semmi különös történetet. Ennek megfelelően a rajongás a sorozattal kezdődött, majd magával sodorta a családot az ultra-professzionális Disney-marketing-hurrikán.

Karácsony előtt kiderült, hogy Violetta (ami tehát egy szereplőnév; a színésznőnek van valódi neve is, de az teljesen lényegtelen) és az egész stáb európai turnéra jön. A gyerek körül valódi vákuum alakult ki, csak az érdekelte, hogy valahogy eljuthasson az egyik koncertre. Mindent feltett rá, azt mondta, ha karácsonyra ezt kaphatná, lemondana minden későbbi szülinapi és karácsonyi ajándékról. A szobája falára hatalmas műgonddal egy Violetta-logót rajzolt krétával és felírta még mellé, hogy

„Violetta szív, Violetta lélek, Violetta fan leszek, amíg csak élek.” Ezt állítólag a Violetta magazinból koppintotta. Gyorsan kiderült az is, hogy Violetta összes dalát kívülről fújja spanyolul. Nyilván a koncertre készült, milyen koncert az, ahol nem tud az ember együtt énekelni a sztárral? Ekkor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez egy olyan rajongás amit mi nem értünk, de nagyon fontos.

Január végén Milánóba mentünk, a szintén rajongó barátnők is csatlakoztak és mindannyian meg voltak győződve, hogy addigi életük legfontosabb eseménye előtt állnak. Az esemény apropóján Violetta pop-up store nyílt a belvárosban, ahol a Disney tökélyre járatta a merchandisingot. A koncertre a férjem kísérte el a lányokat, ő nem a showt, hanem őket nézte könnyes szemmel.

[cikk=40914]

Amikor Violetta a színpadra lépett, Bori szédülni kezdett és nehezen kapott levegőt az élmény hatása alatt. Majd mintha megszállta volna őket a Violetta-lélek, teljes transzban énekelték végig a műsort.

Azóta eltelt fél év és időközben a sorozat aktuális évadának is vége, de a rajongás maradt. Varrattunk ruhát, olyat, amilyen Violettának van a sorozatban. A nyaralásról egy csodálatos Violettás strandtörülközővel és egy Violettás elektromos fogkefével tértünk haza. Még jó, hogy minden normális városban van egy Disney-bolt. Évekig kértem, hogy elektromos fogkefét használjon, türelmesen magyaráztam, hogy az mennyivel precízebb mint a kézi, nem jártam sikerrel. Most már ez is pipa, hála Violettának.

Miután szorgalmasan nyomta esténként a Duolingón a spanyolt, beadtuk a derekunkat és elkezdett spanyolul tanulni. Imádja és alig várja, hogy szeptemberben folytatódjanak az órák. Addig is minden tanszert abban az áruházban fogunk megvásárolni, ahol a vásárlásért cserébe sorsoláson vehetünk részt és ha szerencsénk lesz, Bori nyeri a platinacsomagot, amivel a budapesti koncerten talán még a backstage-be is bemehet. És ha így lesz akkor ő megöleli Violettát és soha többé nem fog tusolni.

Budapesten is lesz ugyanis koncert augusztus végén. Nem volt könnyű jegyet kapni. Döbbenet, hogy ma Magyarországon ez a show négyszer fogja megtölteni az Arénát. Nem emlékszem hasonlóra egyáltalán. Kérdezem Borit, hogy mitől lehet ez a Violetta ennyire vonzó és láthatóan a válasz számára teljesen egyértelmű: mert annyira kedves és rendes és szép és csinos és jól énekel (?). Én tizenkettő egy tucatnak látom Violettát is meg a sorozatot is, de szeretném megérteni, hogy miért vonzódik ez a generáció ennyire ezekhez az értékekhez. Talán a normális lesz hamarosan az új cool, a polgárpukkasztásnak pedig leáldozik? Annyira a szélsőségek terepén élnénk, hogy a rendes és csinos lányokért rajonganak szédülésig és nemtusolásig a fiatalabb lányok?

Neked van hasonló történeted? Írd meg nekünk emailben vagy kommentben!