Magyarországon a szülő nem dönthet teljesen szabadon arról, mi legyen gyermeke neve, és arról sem, hogy hány neve legyen az utódnak. A név hozzánk nő, ránk tapad, mint a bőrünk, része identitásunknak, és bizony gyakran befolyásolja azt is, hogy milyen emberek leszünk felnőttkorunkban. A név és a személyiség összefüggéseit már a korai kultúrákban felismerték, ezért a világ egyes részein – néhol még ma is – a gyerek nevét serdülőkorában megváltoztatják, hogy az új név tükrözze viselője jellemző tulajdonságait. Ma is élő ősi gyakorlat, hogy már az újszülöttnek olyan nevet adnak, amilyen tulajdonságúnak szeretnék látni afelnövő gyermeket. Egy Győző, egy Viktor, egy Bátor öntudatlanul is igyekszik nevének megfelelően viselkedni. A névadók felelőssége tehát óriási. Persze remek móka: kilenc teljes hónap áll a szülők rendelkezésére, hogy megtalálják az ideális keresztnevet, lehet listákat írni, tanácsadó könyveket bújni, asztrológushoz fordulni. „Hogyan nevezhetném el, amikor még nem is ismerem?” – gondolják sokan, pedig hát nálunk sajnos a születés bejelentése után – külön kérésre is – maximum egy hónapig lehet halogatni a döntést. Azt is lehet, amit egy ismerős házaspár tett: mivel már két gyerekük volt, úgy szerették volna közös örömmé tenni a harmadik baba érkezését, hogy a nagyobbacskákat bevonták a névválasztásba. Egy nevet adtak (volna) a szülők, egyet-egyet pedig a két testvér.

A szabály az szabály
Csakhogy ezt itt nálunk nem szabad. Egy magyar gyereknek nem lehet három keresztneve. Egy 1952-ben (!) született törvény, amelyből az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 30. -a fakadt, leszögezi: „Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből.” De miért pont kettőt? A törvénymódosításhoz kellene egy képviselő, akiben ez a kérdés felmerül. De mivel ez csak kevesek problémája, nemigen foglalkozik vele senki; még a szakembereknek is az a véleményük, hogy „ugyan minek több utónév”? Csak bonyodalmat okoz, ki kell írni a teljes nevet minden hivatalos alkalommal – és ha szerintük fölösleges, a vonatkozó jogszabály nem változik meg.

[cikk=33874]

És ahhoz vajon miért kell ragaszkodni, hogy minden utónevet a kiejtésének megfelelően, a mai magyar helyesírás szabályai szerint jegyezzék be? A globalizálódott világban az angol, de egyre gyakrabban a francia nevek is eredeti alakjukban, az adott nyelv helyesírásai szabályai szerint közismertek, magyarul, fonetikusan leírva viszont nevetségesek. Ezért vet gyakran rossz fényt a szülőkre is sok Dzsennifer, Dzsasztin és Szebasztián. És vajon miért nem szerepelnek a listán olyan népszerű nevek – sem fonetikusan, sem eredeti alakjukban –, amelyek világszerte elterjedtek és népszerűek, mint például a Charlie vagy a Johnny? (Amelyek persze kiejtés szerint leírva szintén nevetségesek lennének.)

Két darab, egyértelműen a gyermek nemének megfelelő keresztnév, fonetikus magyar átírás: ezek az – úgy tűnik – kőbe vésett szabályok. Éppenséggel a kicsi nemét tükröző név adása kapcsán érdemes lenne vetélkedőt rendezni: ki találja el, hogy kisfiú vagy kislány viseli-e a Bahar, Béta, Aglent, Elif, Sáfély, Sudár és a többi, a jegyzékben szereplő nevet? És vajon miért nem vették figyelembe a14. alapelvet („Nem javasoljuk az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben káros lehet, amely miatt később csúfolhatják, kiközösíthetik őt.”), amikor rábólintottak, hogy egy kislány életét megkeserítse az Orália név (ami az Aurélia névváltozata)?
A Magyar Tudományos Akadémia 2013. december 1-jén közzétett, kibővített névlistája sajnos sok hasonló kötözködésre, esetenként olcsó poénkodásra ad lehetőséget, ezt a média alaposan ki is használta. Nincs valamirevaló újság, amely az elmúlt hónapokban ne foglalkozott volna a témával. Alista 3600 nevet tartalmaz, és aki veszi a fáradságot, hogy utánanézzen a magyarországi kisebbségi és nemzetiségi nevek listájának, az majdnem még egyszer annyi név közül választhat. Elvileg anemzetiségi névlistából az jogosult választani, aki az adott nemzeti kisebbséghez tartozónak vallja magát, ám ez egyszerű szóbeli nyilatkozat. Tulajdonképpen senki nem ellenőrzi (mert ugyebár a népszámlálási adatok, amelyek között szerepel ez a kérdés, anonimok). Ha úgy tetszik, az egyik gyereknél lehet a család cigány, a másiknál német, a harmadiknál szerb... A nemzetiségi névlista online nem hozzáférhető, csak könyvben jelent meg; a meglehetősen drága kiadványt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal kiosztotta a kisebbségi önkormányzatoknak és azon települések jegyzőinek, polgármestereinek, ahol ilyen közösségek élnek, tehát csak személyesen és csak náluk, illetve könyvtárakban lehet átlapozni. Az ebben nem szereplő nemzetiségi utónév anyakönyvezhetőségéről az érintett országos nemzetiségi önkormányzat – a megkereséstől számított 15 napon belül – foglal állást s persze itt is kérvényeket kell írni. Ám mi van azokkal a magyar állampolgárságú, de mondjuk kínai, orosz, arab vagy vietnami szülőkkel, akiknek nincs önkormányzatuk? Mit tegyen az a magyar állampolgárságú, muzulmán vallású család, ha fiúikreik születnek, hiszen nekik évszázadok óta tradicionálisan a Hasszán és Husszein nevet kell adni? A Hasszán név rajta van a listán, a Husszein nincs.

[cikk=33704]

Ízlés dolga?
A lassan bővülő lista egyre kevésbé felel meg a lakosság igényeinek, ezt bizonyítja, hogy bár a születésszám csökken, az anyakönyvezhető nevek listája egyre bővül. Az ember gyanakszik, hogy talán túlságosan is tág teret kap a szubjektív megítélés, a Névtanács tagjainak személyes ízlése. De a jelek szerint nagyon is törekszenek az objektivitásra és komoly, fáradságos munkát végeznek az ügy érdekében. Bár csak a szülők 0,15 százaléka fordul hozzájuk kérelemmel, ez is átlagosan heti 15 esetet jelent. Az Utónévbizottság állandó bizottság, 2009 óta stabil felállásban. Tagjai: egy szociolingvista, egy stiliszta, egy nyelvtörténész és egy névtanos – ez utóbbi dr. Raátz Judit egyetemi docens (ELTE BTK, Mai Magyar Nyelvi Tanszék és MTA Nyelvtudományi Intézet), a Névbizottság „arca”, akitől a legtöbb információt kaptuk, akit a legtöbb újságíró megkérdezett, és akinek valóban fontos szerepe van a névengedélyezési folyamatban, ugyanis ő készíti elő a kéréseket a bizottság többi tagja számára. Munkájukat számos hazai és külföldi kutató segíti, gyakran kérnek szakmai véleményt indológus, hebraista, turkológus vagy arab, illetve japán nyelvvel foglalkozó kutatóktól, történészektől, irodalmároktól. De többször vették igénybe már az ICOS (Nemzetközi Névtani Társaság) tagjainak, valamint a magyarországi nagykövetségeknek a segítségét. Állandó kapcsolatban vannak az afrikai nevek ügyében aNigériai Névtani Társaság elnökével is.

Mégis kinek a gyereke?
Kétségtelen, hogy egy-egy keresztnév többet árul el a szülőkről, mint a gyerekről. Tükrözi a kultúrájukat, műveltségüket, ízlésüket, a példaképeiket, esetleg a vallásukat, sőt, adott esetben még a politikai meggyőződésüket is. A gyerek érdekeiről – vagyis hogy ő lesz az, akinek az adott névvel együtt kell élnie, boldogulnia – gyakran elfeledkeznek. Mi van, ha véget ér egy végtelennek tűnő szappanopera (lásd Izaura)? És mi van akkor, ha egy adott politikai kurzus megbukik? Mi lett a sok kis Adolffal 1945 vagy a Mátyásokkal 1956 után? Most éppen az a trend, hogy apró ősmagyarokkal gyarapodik a népesség (a kérvényezettek közül például a Mizse, a Pázmány, a Botos, a Sáfély és az Ünige átment), aszülők gyakran zavaros, áltudományos forrásokra hivatkoznak, vagy éppen saját maguk találnak ki „ősmagyarul” hangzó neveket. A bizottság munkáját és sikerességét korlátozza, hogy 2009 szeptemberétől csak hivatalos, azaz a polgármesteri hivatalok anyakönyvi osztályáról, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból érkező névbejegyzési kérelmekről adhatnak szakvéleményt. Vajon miért szűnt meg ekkor az a lehetőség, hogy az intézet méltányosságból, egyéni elbírálással kezeljen neveket? Ez kinek fájt? Így aki nem törődik bele a bizottsági elutasításba, az kereshet további fórumot, amely felülbírálja az akadémiai döntést. Akadt olyan szülőpár, akik ombudsmanhoz fordultak a Vackor név elismertetése érdekében, de nem jártak sikerrel. Ám arra is volt példa, hogy a szülők bíróságra vitték ügyüket: a Csikó név így nyert létjogosultságot.

Rendnek kell lenni
Ha magyar állampolgárok olyan nevet szeretnének bejegyeztetni, amely nem található meg az MTA Nyelvtudományi Intézet honlapján lévő női és férfiutónevek listájában, akkor a lakóhely vagy a születés helye szerinti illetékes anyakönyvvezetőhöz, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Hatósági Főosztályához kell kérvényt benyújtaniuk. Ők továbbítják a kérvényt az MTA Nyelvtudományi Intézetéhez. Itt az Utónévbizottság – de kizárólag az anyakönyvvezető vagy a minisztérium megkeresésére! – 10–15 nap alatt szakvéleményt készít a kérvényezett név bejegyezhetőségéről, sazt visszaküldi a minisztériumnak. Sokszor azonban maguk az anyakönyvvezetők sem ismerik az eljárási rendet, ezért jobb, ha a szülő közvetlenül a KIM-hez küldi kérvényét (1363 Budapest, Pf. 54). Minden kérelmezett név, amelyre az Akadémia rábólint, a következő hónapban fölkerül az adható nevek listájára, amely így havonta átlag 15 névvel bővül.
A nem magyar állampolgárokra más szabályok vonatkoznak. Annak a bizonyos családnak, aki a gyerekek által kieszelt utóneveket szerette volna adni az újszülöttnek, olyan elutasító levelet küldött az illetékes minisztérium, amely leghosszabb terjedelemben a külföldi állampolgárságúak jogaival foglalkozik, márpedig ennek a kéréshez semmi köze, arra sehogy sem vonatkoztatható, „mivel Önök kizárólag magyar állampolgárok és a születendő gyermek is az Önök állampolgárságát fogja követni, így a fenti szabályok alkalmazására nem kerülhet sor” – hát akkor miért is ismertette őket a minisztérium?
A szülőknek valahogy szerezniük kéne a gyerkőc számára egy külföldi állampolgárságot, és akkor majd nem vonatkoznak rájuk az itteni szabályok?
Aki egyszer magánemberként belebotlik ezekbe az akadályokba, bizonyára bosszankodni fog a fölösleges, értelmetlen, túlszabályozott és túlkorlátozó eljárásrenden. A tömegesen áradó kérelmek arról tanúskodnak, hogy egyre többen szeretnék tágítani személyes szabadságuk körét, beleértve anévválasztás szabadságát is.
A cikkben szereplő információk zömmel dr. Raátz Judittól származnak. Az ő Társadalmi változás – névjog, névválasztás című előadásában, amely az Alkalmazott nyelvészeti kutatások a Kárpát-medencében című kongresszuson hangzott el 2012 áprilisában, és amelyből a jelen cikk sokat merített, megfogalmazódott számos hasznos javaslat a névadás szabályozásának újragondolásához.