15 dolog, amit talán nem is tudtál a most 2 éves György hercegről

15 dolog, amit talán nem is tudtál a most 2 éves György hercegről
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A kis cambridge-i herceg 2013. július 22-én született.

El se hisszük, hogy a kis György herceg már két éves! Élete huszonnégy hónapja ugyancsak eseménydúsra sikerült: megjárta Ausztráliát és Új-Zélandot, több alkalommal divatot diktált és született egy kishúga is. Nézzük, mik azok a tények, amiket sokan nem tudnak György hercegről:


1. A teljes neve: His Royal Highness Prince George Alexander Louis of Cambridge.

Apja foglalkozása: az Egyesült Királyság hercege

2. Vezetékneve nincs, ahogy a királyi család tagjai sem használnak családi nevet.

(Azért előfordulhat, hogy muszáj valamit „beírni”, például Vilmos és György a hadseregben került ebbe a helyzetbe. Ekkor a Cambridge vezetéknevet használták mint cambridge-i hercegek.)

3. Kis híján a Rák és az Oroszlán jegyének határán született: július 22-én lépünk ki a Rák jegyéből.

4. György herceg születéséig, 2013-ig 117 évnek kellett eltelnie, amíg egy brit trónörökös találkozhatott az éppen trónon ülő dédszülőjével. Utoljára 1896-ban fordult ez elő, amikor a későbbi VI. György találkozott Viktória királynővel. Persze még sok időnek kell eltelnie, amíg György herceget is megkoronázzák, hiszen ketten is "várakoznak" előtte a sorban.

5. Vissza a névhez: Katalin és Vilmos azt állítják, hogy nem dédapja, VI. György után nevezték el elsőszülöttjüket, hanem egyszerűen azért, mert tetszett nekik a név.

6. György teljes állású dadája Maria Teresa Turrion Borrallo. Őt látni a képeken a herceg mellett.

8. Nyolchónapos volt, amikor megkapta élete első házassági ajánlatát Ausztráliában egy 10 hónapos kislány szüleitől, de azóta is rendszeresen „megkérik a kezét”.

9. 2014 tavaszán, ausztráliai útjuk során György 523 ajándékot kapott, köztük egy méretre készült szörfdeszkát is.

10. A kis György herceg igazi divatdiktátor: minden outfitjét tömegek próbálják leutánozni. Például Ausztráliában ezt a kengurus hátizsákot egyszerűen szétkapkodták.

11. Ha király lesz, VII. György néven fog uralkodni, III. Károlyt (aki most még Károly herceg), illetve V. Vilmost követve a sorban.

12. György első pelenkáját Vilmos herceg cserélte ki. „Nem bújhattam ki a feladat alól. Ott állt az összes bába és engem nézett.” Vilmos azt is elismerte, hogy igen nagy üggyel-bajjal sikerült először beszerelnie György gyerekülését az autóba, az egész világ szeme láttára, ráadásul.

13. Katalin szülése 10 órán át tartott. György herceget 24 órával a születése után mutatták be a világnak, amikor szülei kiléptek vele a kórházból. Katalin hercegné kék-fehér Jenny Packham kismamaruhát vett fel az alkalomra. Vilmos ekkor ezt mondta a riportereknek: „Erős tüdeje van, az biztos. Jól megtermett fiú. Elég nehéz. Szerencsére az anyja arcát örökölte.”

14. György herceget 2013 októberében keresztelték meg; a szüleik a tradícióval szembe menve hét keresztszülőt választottak neki a közeli barátaik közül. Köztük volt Katalin volt osztálytársnője is. A keresztelőn mindössze 22 meghívott vendég vett részt.

15. A kis Györgynek rengeteg beceneve van. A szülei egyszerűen Tipsnek hívják, az újságírók Cheeksnek (Pofika), a nagyapja Georgie-nak.

Fotók: Europress

9 növény és gyümölcs, amiről talán nem is tudtad, hogyan termesztik

Így talán még sosem láttad a kedvenc gyömölcseidet, fűszereidet.

Napi horoszkóp január 20.: a Bikák önzetlenül segítenek valakinek, a Skorpiók számára új kihívás adódik

Hétvégén is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

10 bababiztos intézkedés, ami elengedhetetlen az otthonodban

Biztosan mindenre gondoltál? Azért adunk néhány hasznos tippet.

11 film, amit receptre kellene felírni rosszkedv esetén

Néha egy bögre kakaó mozdít ki a holtpontról. Máskor egy habkönnyű limonádé.

Gyors, különleges, finom desszert: étcsokoládés sütőtökkenyér

Egyre több zöldséges édességet próbálok ki, s ez a legújabb kedvencem.

Tessék? Ez az anyuka lakbért szed az 5 éves gyerekétől, hogy az életre nevelje

Több ezren vitatkoznak az édesanya gyereknevelési trükkjén.

Napi horoszkóp január 19.: az Ikrekben érlelődik a váltás gondolata, az Oroszlánok extrém kalandon gondolkodnak

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, mert mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Ferenc pápa sem lehetne már spontánabb: repülőútján adott össze egy párt

Mit szólnál, ha a repülőn, amin utazol a pápa felajánlaná, hogy összead a szerelmeddel?

5 dolog, amitől szabadulj meg az egészségesebb, boldogabb önmagadért

Igazán tehetnél már magadért valami jót. Kezdd mondjuk ezekkel!

A legjobb dekorációs ötletek farsangra

Farsangi dekorációt készítenél? Most számtalan klassz ötletet hoztunk hozzá!

Az amerikai tornászlányok zaklatási ügye felvet néhány fontos kérdést, ami a #metoo-n is túlmutat

Legalább 140 fiatal lányt zaklatott Larry Nassar sportorvos, akit 2017 decemberében 60 év börtönbüntetésre ítéltek. Nem mindegyikük azért hallgatott eddig, mert szégyellte, hanem azért, mert kényszerítették rá, és amelyikük mégis megszólalt, annak volt, hogy a saját szülei sem hittek.

Ilyenek lennének a régi szexista reklámok fordított nemi szerepekkel

Régen sem kellett a szomszédba mennünk egy kis szexizmusért...

Milyen életkorban milyen házimunkát bízhatsz a gyerekre? Íme a lista

A házimunka az életünk része, ezért szülő és gyerek egyaránt akkor jár jól, ha már egészen apró korban rászoktatjuk a leszármazottainkat néhány alapvető feladatra, például hogy...

Napi horoszkóp január 18.: az Ikrek egy számukra kellemetlen helyzetet zárhatnak le, a Szüzeknek komoly céljai vannak

A csillagok mára is nagyon izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a napi horoszkópodat!

A srácaim rohangálása már-már elviselhetetlen. Aztán egyik nap feljött a szomszéd és azóta nem térek magamhoz

Vajon meddig bírják a szomszédok a gyerekek hangoskodását? És hogy reagálnak? Igaz történet.

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft