A legstílusosabb királyi fők Európában – 2. rész

A legstílusosabb királyi fők Európában – 2. rész
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Akiknek imádjuk minden egyes szettjét: ismerjétek meg Máxima holland királyné ruhatárát.

Az 1971-ben Buenos Aires-ben született Máxima Zorreguieta Cerruti a közgadaságtudományi tanulmányai után számos multinacionális cégnél és bankban dolgozott Argentínában, New York-ban és Brüsszelben, de tanított angol nyelvet és matematikát is.
Willem-Alexander-rel 1999-ben találkoztak a Sevillai Tavaszi Vásáron – akkor még Máxima nem is sejtette, hogy egy királyi trón várományosával kokettál. A találkozás sorsdöntőnek ígérkezett, két hét múlva már New York-ban adott randevút a herceg.
A kapcsolatukat és az esküvői előkészületeket beárnyékolta, hogy Máxima édesapja, Jorge Zorreguieta az utolsó argentín diktatúrának igen aktív és sokak által megosztó szereplője volt. A viharfelhők aztán szépen eltűntek és 2002-ben kimondták a boldogító igent, amit a holland nép máig töretlen lelkesedése kísért. Ahogy 2013-ban királlyá és királynővé való beiktatásukat is. A mindig mosolygó, rendkívül haladó nézeteket valló és kimagasló intelligenciával megáldott uralkodó három lánygyermeket hozott a világra.
És most lássuk akkor Máxima 5 – számunkra – legjobb szettjét!

5. Lelkesítő lila

máxima holland királyné,maxima hollandia,maxima öltözködése holland királyné,maxima holland királyné stílusa,maxima holland,maxima holland hercegnő,
Rotterdam, Design Derby Netherlands kiállításmegnyitó, 2015. június 19.

4. Mesés monokróm

máxima holland királyné,maxima hollandia,maxima öltözködése holland királyné,maxima holland királyné stílusa,maxima holland,maxima holland hercegnő,
Wahington, találkozás Obama amerikai elnökkel, 2015. június 1-je.

3. Káprázatos kiegészítők

máxima holland királyné,maxima hollandia,maxima öltözködése holland királyné,maxima holland királyné stílusa,maxima holland,maxima holland hercegnő,
Juliana Gyermekkórház megnyitója, 2015. június 12.

2. Zajos zöldben

máxima holland királyné,maxima hollandia,maxima öltözködése holland királyné,maxima holland királyné stílusa,maxima holland,maxima holland hercegnő,
Hollandia, Albert monacói herceg hivatalos látogatása, 2014. június 3.

1. A részletekben rejlő ragyogás

máxima holland királyné,maxima hollandia,maxima öltözködése holland királyné,maxima holland királyné stílusa,maxima holland,maxima holland hercegnő,
Luxembourgi hercegi esküvői fogadáson, 2012. október 20.

Régen használati tárgy, ma újrahasznosított műtárgy. Mi az? Nem fogod elhinni

Valami, ami karácsonykor akár a nappalidat is díszítheti.

A leghatékonyabb trükk, hogy könnyebben felkelj reggel akkor is, ha kint még sötét van

Alvásszakértők szerint egyetlen szempontot kell felismernünk, hogy ne kómázzunk hosszú percekig már napfelkelte előtt. Vagy után.

Itt vannak a 2018-as Golden Globe-jelölések – ezúttal nincs köztük magyar, de így is akad néhány meglepetés

Egy új Spielberg-film Tom Hanks és Meryl Streep főszereplésével, a furcsa című Három óriásplakát Ebbing határában, valamint A víz érintése vezeti az Arany Glóbuszra jelölt filmek listáját, amely a kattintás után olvasható. A tévésorozatok körében a Hatalmas kis hazugságok a nagy esélyes.

Fél Hollywood a kissrác védelmére kelt, akit bullyingoltak az iskolában az orra miatt! „Engem is csúfoltak, csak én nem voltam ilyen bátor”

Az amerikai kisfiú könnyek között érvel az iskolai bántalmazás ellen – még egy sziklát is megindítana, nem hogy Katy Perry-t.

6 szokás, amivel minden évben meg tudom előzni, hogy felszaladjon rám pár kiló az ünnepek alatt

Csengőszó, meghittség, ellenállhatatlan mézeskalács-illat – kinek van kedve ilyenkor a fitnesz-szempontokra gondolni? Nos nekem sincs, ezért olyan egészséges karácsonyi szokásokat vezettem be, amelyeken gondolkodnom sem kell. És évről évre működik! Figyeljetek!

7+1 utolsó pillanatos, ámde nagyon is személyre szóló karácsonyi ajándékötlet

Csak azért, mert te is azok közé tartozol (hozzánk hasonlóan), akik az utolsó pillanatban szerzik be az ajándékokat, még lehet az eredmény személyes figyelmesség, amiből a megajándékozott pontosan tudni fogja, hogy gondoltál rá.

13 laza szülő, aki rájött, hogy jobb könnyedén kezelni az életet

Amíg mást már kitör a frász, addig ők halál nyugodtan veszik az akadályokat.

Méhkasszerű képződményekben lakhatnak majd a New York-i hajléktalanok?

Újabb megoldástervezet az angol példa után. De melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Kipróbáltuk! Borvaj, amivel még jobb ételeket készíthetsz!

Magától értetődő a tény, mely szerint a konyhánk és a kamránk egytől-egyig tele van főzéshez használt vörös- és fehérborokkal, hogy még véletlenül se fogyjunk ki semmiből, ha ételízesítésre kerülne a sor. Mindazonáltal találtunk egy sokkal kézenfekvőbb felhasználási módot az otthon sorakozó borok számára, s teljes biztonsággal állíthatjuk: osztatlan sikert arathattok a következő baráti vacsorán!

Napi horoszkóp december 10.: az Ikrek nagy nyomás alól szabadulnak fel, a Nyilasok bátran vállalják a véleményüket

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

10 animációs mese, amiben komoly pszichológiai mondanivalót rejtettek el

Fogadjunk, hogy már ezerszer is láttátok mindegyiket! Ha mégsem, akkor itt az ideje megnézni őket!

Napi horoszkóp december 9.: a Bikák valakivel szorosabbra fűzhetik a szálakat, a Bakok kézzelfogható eredményt érnek el

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Hoppá: J. K. Rowling megvédte a párkapcsolati erőszakkal vádolt Johnny Deppet a tiltakozó rajongóktól

Közleményt adott ki J. K. Rowling, miután a Legendás állatok és megfigyelésük franchise produkciója hivatalosan is bejelentette, hogy Johnny Depp fogja játszani Gellert Grindelwald szerepét a második részben, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei című mozifilmben is.

Az Éva ajánlja: itt vásárold készen a bejglit (és más karácsonyi édességeket)

Mármint ha épp nem tudnátok vagy akarnátok rászánni magatokat a bejglisütésre idén. Íme néhány jól bevált bejgli-lelőhely (paleo is van köztük!).

Az éves előfizetés mellé most LIMITÁLT InStyle X FUTUREAL pulóver jár!
Borító

Kövess minket

Előfizetés