A csoki belül töredezett, a tészta száraz. Az első harapás mellékterméke egy maroknyi morzsa, a második falattal aláhulló kupac már rá se fér a tányérra.
Mi kerül hétszáz forintba ezen a csokis croissant-on?
Az, hogy pain au chocolat-nak hívják? Azt kell megfizetni, a francia nevet? Vagy azt, hogy ezt a nevet grafikus írta ki a táblára, krétával, kaligrafikus betűkkel? Az ő munkadíját fizeti a vendég, amikor csokis croissant-t rendel? A szó végi betűk kunkori farkaiért adja ki ezt sok pénzt? Az írott P betűért, melynek lekerekített feje lágyan puhán, féltőn öleli körbe a betű szárát? Mert ha nyíltan bevallanák (mondjuk egy kísérő szórólapon vagy még tisztességesebb módon: szóban), hogy ezek miatt hétszáz forint ez a vatta állagú, ízetlen morzsalék, akkor azt valahogy jobb érzéssel nyelné le az ember.