Indíts a munka világában, mint ügyvezető igazgató!

Borítókép: Indíts a munka világában, mint ügyvezető igazgató!
Szakmai mentorálás tehetségeknek

Az Adecco Way to Work elnevezésű programja idén 33 országban került megrendezésre, köztük páratlan sikerrel hazánkban is. A program Adecco Experience elnevezésű részének keretében a legtehetségesebb, legmotiváltabb fiatal egy hónapig dolgozhat közvetlenül az Adecco ügyvezető igazgatójának mentorálása mellett.

A világ vezető HR-szolgáltatójaként működő Adecco magyarországi vállalata a mai nap mutatta be azt a fiatal tehetséget, aki június hónapban a cég ügyvezetője mellett dolgozhat. Az Adecco Experience program 33 országban kerül megrendezésre, melyek közül Magyarországon lép munkába először, június elsejével a kiválasztott fiatal. Sőt, a kihívás itt nem ér véget, hiszen a 33 fiatalnak lehetősége van arra is, hogy egy hónapot közvetlenül a cégcsoport vezérigazgatója, Patrick De Maeseneire mellett dolgozzon.

A Way to Work programsorozat idén március 26-án, a „Street Day”-jel vette kezdetét, ahol ingyenes képzésekkel, nyíltnapokkal várta az Adecco a fiatalokat Budapesten illetve 6 vidéki irodában, melyeken több mint 100 fiatal vett részt. A program második része az Adecco Experience, ami, mint első szárnypróbálgatás nagyszerű lehetőség arra, hogy a gyakorlatban tanuljanak, teszteljék magukat, és bizonyítsák a tehetségük és motivációjuk értékét.

„Az idén negyedik évébe lépő Adecco Way to Work programunk célja, hogy munkatapasztalathoz segítsük a fiatalokat és olyan tanácsokkal lássuk el őket, amelyek javítják a foglalkoztathatóságuk és lehetővé teszik, hogy megtegyék első lépésüket a karrierlétrán.”- foglalta össze a célkitűzéseket Vég Ottó a vállalat ügyvezető igazgatója.

A jelentkezés innovatív voltát mutatja, hogy pályázni okos-telefon applikáción keresztül lehetett, ahol a regisztráción túl három teszt kitöltése is a feladat volt. A személyes interjúkat követően AC-n, végül egy prezentációs feladaton tették próbára a fiatalokat, akik közül végül Vecsernyés Tamást választotta az Adecco Kft.

"Nagyon örülök, hogy engem választottak ki a programra, mivel nagyon erős jelöltek voltak, akik közül bármelyikük megállta volna a helyét. Ez egy nagy kihívás, amely során hasznos tagja szeretnék lenni az Adecco-nak, személy szerint pedig jobban meg szeretném ismerni magam és rájönni miben kell fejlődnöm! Úgy érzem meghatározó tapasztalatokat fogok gyűjteni és sokat fogok tanulni. Várom, hogy Vég Ottóval és az Adecco csapatával dolgozhassak!” – összegezte Vecsernyés Tamás, az Adecco Experience program nyertese.

Adecco Way to Work™ elérhetőségek:

Weboldal

Lájkolj minket a Facebookon!

Vagy kövess a Twitteren!

#CEO1month

#AdeccoExperience

További információk a szerkesztőnek: