Az apa rövid ujjú fehér inget visel, rajta rikító piros (tulajdonképpen láthatósági) mellényt. A vele szemben ülő fia, miközben őrölt borsot teker omlettjére (lassú mozdulattal, a szerkezet érzékenységét tesztelve), megszeppenten pislantgat fel a papára, aki mindjárt mondani fog valamit, valami fontosat. Egyelőre csak készül rá – egyik kezével az állát támasztja az asztalon könyökölve, másik keze egyfolytában jár: hol a pecsétgyűrűjével vakargatja az orra tövét, hol a támaszkodó karját simogatja (izmos felkarját cirógatja az ing ujja alá hatolva). Végre megszólal:
– A izé, na, hogyishívják, mondjad már!
– Mi?
– Nem mi, hanem melyik?!