Akkor hallottam életemben először a Tinderről, amikor tavaly együtt töltöttem néhány órát a csopaki restiben egy lánnyal, akit alig ismertem, és ő azzal ütötte el az időt, hogy – miután közölte, hogy „na, én megpróbálok befaszizni” – , előkapta a telefonját és tinderezni kezdett. Akkor nem kaptam ehhez kedvet, mert van ez az egyelőre nem sok sikerrel járó rögeszmém, hogy offline szeretnék társra lelni, néhány hete azonban mégis regisztráltam. Egy barátnőm ugyanis igazi, normális, emberséges randipartnerre lelt ebben az alkalmazásban, ami – azóta már tudom – maga volt a csoda.

A Tinderen be lehet állítani, hogy hány kilométeres körzetből mutasson férfiakat, és utána már csak egy gombnyomás, hogy kell-e vagy sem, és ha nem, már jön is a következő. Én most abba nem is mennék bele, hogy ennek az egésznek mi a morálja meg mi az értelme, egyszerűen csak arról ejtenék pár szót, hogy a férfiak milyen képekkel igyekeznek megnyerni a nők tetszését. A Tinder által nekem ajánlott férfiak legnagyobb része vagy egy autó vagy egy motor előtt feszít a profilképén. Kedvencem az, aki odaáll az utcán valaki más autója mellé, és úgy készül a fotó, vagy ami még ennél is súlyosabb, elmegy egy autókiállításra, és ott guggol le egy kép erejéig a kordonnal elzárt Ferrari mellé. Ez vajon kinek imponál? És a motoros szerkó? Ezek azt hiszik, a szerelem Harley Davidsonon érkezik? Hát nem!

Aztán olyan férfiak is vannak, akik jól láthatóan részegek a képen, és így szeretnének hódítani. Olyanok is akadnak, akik barátnőjükkel/feleségükkel/gyerekükkel pózolnak a profilképen, és még büszkék is magukra, amiért nem árulnak zsákbamacskát. Aztán ott vannak a gyúrósok, legtöbb esetben nonfiguratív tetoválással fűszerezve. Egyesek igyekeznek üzletembernek beállítani magukat, nem sok sikerrel. Az öltözködésről jobb nem is beszélni, elég annyi, hogy a Másnaposok című filmből ismert homártasi errefelé nem vicc tárgya, hanem közkedvelt kiegészítő.

Nem tagadom, addig nyomogattam a gombokat, amíg szert nem tettem egy csomó hódolóra, és úgy döntöttem, megosztom az egyikükkel folytatott levelezésemet.

Idegen: – Randizunk?

Én: – Honnan tudod, hogy nem vagyok hülye?

Idegen: – Hülye vagy?

Én: – Nem.

Idegen: – Akkor randizunk?

Én: – Ez milyen randi lenne?

Idegen: – Tinderhez méltó.

Én: – Az milyen?

Idegen: – Forró, testiségen alapuló.

Én: (nem válaszolok)

Idegen: – Akkor randizunk?

Ezen a ponton töröltem az alkalmazást.