Megnyílt Budapest legnagyobb közösségi kertje

Borítókép: Megnyílt Budapest legnagyobb közösségi kertje
Valójában kettő is nyílt a napokban; az egyik, a Soroksári út és a Határ út sarkán fekvő Kerthatár Közösségi Kert minden eddiginél nagyobb területen, 2600 négyzetméteren fogadja azokat, akiknek nincs saját kertjük, de kertészkednének.

Két új közösségi kert is nyílt Budapesten, a IX., illetve a X. kerületben. A telkeket a közösségi kertek történetében először egy vállalat, a Magyar Telekom bocsátotta a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) rendelkezésére.

Forrás: Kerthatár Közösségi Kert / Facebook
Ilyen nagy az új kert.

A Soroksári út / Határ út sarkán, illetve a X. kerületi Kékvirág utcában létesült közösségi kertekbe még várnak olyan jelentkezőket, akik szívesen gondozásukba vennének egy-egy parcellát.

Forrás: MTI / Mohai Balázs
Facsemetét ültetnek a Kerthatár Közösségi Kert megnyitó rendezvényén

A közösségi kertek mozgalma 2010-ben indult el Budapesten, és azóta már vidéki városokban, például Pécsen, Szegeden, Kecskeméten is létesültek ilyen intézmények. Bárkinek lehet parcellája egy közösségi kertben, aki tudja vállalni, hogy akár napi rendszerességgel gondoskodik a kertjében növekvő zöldségekről, gyümölcsökről, fűszer- és gyógynövényekről. Ezért lehetőleg a környéken lakó vagy dolgozó jelentkezőket várnak.

Még több infó: kozossegikertek.hu