Update: Sofia Vergara megszólalt embrióügyben

Borítókép: Update: Sofia Vergara megszólalt embrióügyben Forrás: europress
A Modern Család színésznője volt vőlegényével közös lefagyasztott embriókat hozott létre 2013-ban. Azóta szétváltak útjaik, és Nick Loeb eljárást indított, hogy rendelkezhessen az embriók fölött. Sofia hosszú hallgatás után reagált a sajtónak.

Update: íme Sofia Vergara reakciója, amely hétfőn Howard Stern rádióműsorában hangzott el: „Egy babának szülőkre van szüksége, őrültség és önzés lenne most világra hozni őket úgy, hogy a helyzet alapvetően el van rontva. Mindkettőnket szerződés köt, amelyet kétszer is aláírtunk – és most, utólag mégis meggondolja magát? Nem gyűlölöm Nicket, de nyilvánvalóan problémája van velem. Tiszteletben tartom, hogy komolyan veszi a felelősségét, de erre a szerződés aláírásakor kellett volna gondolnia.”

---Az előzményeket lásd alább.---

Joga van az élethez a lefagyasztott embrióinknak – írja Nick Loeb vállalkozó a múlt szerdai New York Times-ban közölt terjedelmes írásában. Az említett úriember Sofía Vergara kolumbiai–amerikai színésznő volt vőlegénye, aki tavaly kérvényt nyújtott be a bíróságra, hogy az embriók (béranya bevonásával) újszülöttekké fejlődhessenek.

A cikk hangos felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban: nem csak nőjogi szervezetek állnak ki a színésznő döntési jogai mellett, de például a Popsugar.com női portál egyik felelős szerkesztője ezt twittelte:

„Miért ad teret a New York Times egy ilyen bosszúszomjas, nőgyűlölő, önző maszlagnak?.... És az időzítés... NA NE MÁR." – írja a szerkesztőnő.

A Modern Család tévésorozatból ismert színésznő tudniillik éppen új, Csábítunk és Védünk

címűfilmjének a promóciós körútján vesz részt – nem lehet könnyű high end kreációkban tündökölni a vörös szőnyegen, és közben 100 wattos mosolyunkat villogtatva úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Nick Loeb, aki mindkét ágról milliárdos vállalkozók leszármazottja, hosszan ecseteli az írásában, mi mindent meg nem tenne azért, hogy gyereke legyen. Íme a legizgibb részletek a cikkből:

  • „Nem állt szándékomban nyilvánosan kezelni az ügyet – szögezi le bevezetésképpen Loeb –, de nemrég végigsöpört a sajtón, méghozzá nem csak azért, mert az egyik szereplője az exem, Sofía Vergara, a Modern Család színésznője, hanem azért is, mert az embrió 'elhelyezése' fontos kérdéseket vet fel az életről, a vallásról és a szülőségről.”
  • A vállalkozó ezután kifejti, hogy megítélése szerint az embrió élet, és ekként kellene vele bánni, nem pedig valakinek a tulajdonaként. „Sokan megkérdezték tőlem: miért nem lépsz tovább és alapítasz családot? Feltett szándékom, hogy így tegyek. Ezazonban nem jelenti azt, hogy hagynom kellene két életet, amelyeket már létrehoztam, elpusztulni vagy örök időkre lefagyasztva állni.”
  • Nick Loeb részletesen leírja, hogy egész életében szülő szeretett volna lenni. Kiderül a publicisztikából, hogy huszonéves korában az akkori barátnőjének abortusza volt, amibe neki „semmilyen lehetősége nem volt beleszólni”, és hogy azóta is arról álmodik, hogy van egy fia, aki annyi idős, mint az a magzat lett volna, ha megszületik.
  • Később első feleségével hosszú évek kemény munkájával sem sikerült gyereket nemzenie,és röviddel a válásuk után találkozott Sofía Vergarával. Ez 2010-ben történt:„[Sofía] karrierje épp felszállóágban volt, és én nem akartam nyomást gyakorolni rá, szerettem volna, ha beteljesülnek az álmai, amelyekért olyan régóta keményen dolgozott.”
  • „Fél éve éltünk együtt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedtem. A medencém öt darabra tört, és ezt követően hónapokig nem tudtam önállóan járni. Láttam, hogy mi történhet az emberélettel egy szempillantás alatt.”
  • 2012-ben Sofía és Nick eljegyezték egymást, és ekkor Loeb, mint írja, sürgetni kezdte a babaprojektet. Sofía „ragaszkodott hozzá”, hogy béranya segítségével történjen a dolog. Az első két kísérlet befuccsolt, és végül 2013-ban sikerült két lányembriót létrehozniuk.
  • Eközben „világossá vált, hogy a szülővé válás nekem sürgetőbb ügy, mint neki. Mivel már közeledtem a 40-hez, ultimátumot adtam neki, amit ő visszautasított, és végül szakítottunk.
  • Loeb közös felügyeletet szeretett volna az embriók fölött, illetve arra kérte Sofíát, hogy akkor legalább adja neki az embriókat, és ő beéri azzal, hogy a színésznő „csak” petesejtdonorként játszik szerepet a történetben. Vergara nemet mondott erre, és Loeb úgy tudja, hogy exe „határozatlan időre” lefagyasztva szeretné tárolni őket, ami Loeb szemében„egyenértékű az elpusztításukkal”.

A szakítás 2014-ben történt, és hetekkel ezután Sofía összejött Joe Manganiellóval, a True Blood vámpírsorozat sztárjával. A bulvármédia azóta is álompárként emlegeti őket.


Sofía és Joe Manganiello

Sofía most 43, és már van egy felnőtt fia. Újságírók kérdésére azt válaszolta, hogy nem óhajtja kommentálni az ügyet.


Sofia Vergara és fia, a 22 éves Manolo

Azta! Kacifántos történet! Nem lepődnénk meg, ha nemsokára viszontlátnánk az ügyet A férjem védelmében című tévésorozatban.

Te kinek adsz igazat? Szavazz!

Sofíának. Senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy gyereket vállaljon.Szavazógép(1)

Nick Loebnek. Azoknak az embrióknak tényleg joguk van az élethez.Szavazógép(2)

Valami kompromisszum kellene.Szavazógép(3)

Jó lenne jogszabályokat létrehozni annak érdekében, hogy ilyen helyzet ne fordulhasson elő. Szavazógép(4)

Nem tudom.Szavazógép(5)

Fotók: Europress / Getty Images