És te lennél nevelőszülő?

Borítókép: És te lennél nevelőszülő?
Az S.O.S. Gyermekfalvak anyák napja alkalmából vonzóvá szeretnék tenni a nevelőszülőséget – ezért készültek ezek a lélegzet-elállító dokumentum-rövidfilmek.

„Az igazi szuperhősök” – címmel készült egyrészt 1%-kampány, másrészt négyrészes doku-videósorozat, amelyet teljes egészében megnézhettek a Youtube-on.A négy videóban összesen 6 nevelőszülő, valamint neveltjeik, családtagjaik mesélnek arról, hogy milyen, amikor új gyerek érkezik a háztartásba, hogyan jön létre a kölcsönös kötődés, milyen érzés ezután elengedni az örökbefogadó családba kerülő gyereket.

„Első perctől tudtuk, hogy el fog kerülni tőlünk, és az eszemmel tudtam, hogy a legjobb helyre kerül”

– mondja például Rigóné Mária, aki több, különböző korú gyereket nevelt már több éves pályája során.

Faddiné Marika kifejezetten kamaszgyerekeket szokott befogadni, és a videóban egy 21 éves neveltjével, Szonival együtt ad interjút. A dokumentumfilmből kiderül, hogy az SOS Gyermekfalvaklakóinak is van esélyük arra, hogy megtalálják a hivatásukat:

„Ettől nagyobb élmény nekem sincs, mint hogy azt látom, hogy ahova irányítottam, ott ő otthon van.”

Varga Marika többek között azt meséli el, hogy milyen volt, amikor éjszaka bekopogtattak hozzá 6 gyerekkel.

„Tele voltam kérdőjelekkel.Az éjszaka folyamán nem mertem aludni.”

Ugyanis attól tartott, hogy a gyerekek megszöknek a házból. De aztán maradtak, és különleges kapcsolat alakult ki a Marika családjában, saját gyerekeivel együtt eltöltött idő során.

Dinókné Rácz Éva és Dinókné Lala Ágnes sógornők, a gyerekfalun kívül nevelik a gyerekeiket. Mivel közel laknak egymáshoz, sokat segítik egymást. Egyszer egy börtönben született kislány került Éváékhoz, hogy aztán később az édesanya szabadulása után visszakerülhessen az eredeti családjába.

Nagyon sírt a gyerek, az istennek nem akart elfogadni. Két hét után beteg lett a kislány... próbáltam nyugtatni... itt nyilván megérezte a fölényemet, hogy igenis ki kell szívni az orrát, mert tüdőgyulladása lesz.

Az SOSGyermekfalvakban jelenleg70 nevelőszülő nevel összesen közel 400 gyermeket. Aki esetleg kedvet kapna hasonló tevékenységhez, azoldalon jelentkezhet. De több más módja is van annak, hogy segíthessünk a rászoruló gyerekeknek:ide kattintva tájékozódhatsz a lehetőségekről.

Forrás: sos.hu