Ha rossz passzban vagyok, a tömegközlekedés fárasztó. De ha jó passzban vagyok, egy cseppet sem unatkozom, mert nézelődöm vagy játszom. Vagy bosszankodom.

1. Udvariassági hányados
Egy blokkban, amit két, egymással szemközti üléssor képez, hány ember ül? Ezen belül mekkora a nők aránya? Minél nagyobb, annál udvariasabbaknak minősíthetjük az utazóközönség férfi tagjait.

2. Ki mit csinál?
Fogadjunk, hogy az utasok többsége a következő négy tevékenység valamelyikét végzi: zenét hallgat, a kütyüjén babrál (esetleg közben zenét is hallgat), olvas, bambul ki a fejéből. Ennél jóval ritkább az, aki beszélget (értsd: élő társalgást folytat egy másik jelen lévő személlyel).

3. Az intim szféra
Hány centiben határoznád meg azt az aurát, amelybe nem engedsz mást benyomakodni? A metrón olykor felül kell írni ezt, néha sajnos kénytelenek vagyunk túl közel kerülni egymáshoz. Megfigyeltem, hogy ilyenkor más eszközökkel védjük magunkat, például illendőségből a világért sem pillantanánk annak az embernek az arcába, aki tőlünk tíz centire ontja a hagymaszagot, inkább egy másfél méterrel távolabbi utast bámulunk. Meggyőződésem, hogy azok, akik az olvasmányukat csomagolópapírba bugyolálják, nemcsak a könyvet védik, hanem ezzel is falat emelnek maguk és a világ közé: még azt a kis információt sem osztják meg a magamfajta érdeklődő bámészkodóval, hogy mit olvasnak.

4. Itt nincs helyed?
Előrebocsátom, ez egy kicsit szőrszálhasogató lesz. Azzal kezdeném, hogy meggyőződésem, hogy a régi típusú (kék) metrókocsik üléssorát hat átlagos testalkatú emberre tervezték. Ha korláttól korlátig ülnek az emberek, akkor hatan kényelmesen elférnek. Mélységesen bosszant, amikor hat helyett öt (vagy extrém esetben négy) ember terpeszkedik az ülésen úgy, hogy közöttük nagyobb hézagok húzódnak, de nem akkorák, hogy odaférne (az ötödik vagy) a hatodik ember. Az ismerőseim persze ki szoktak röhögni, amikor a teljesen üres ülésre úgy ülök le elsőként, hogy a gondolatban hat részre osztott ülésen szigorúan csak egy helyet foglaljak el, és ne üljek a képzelt határvonalra, előrelátóan gondoskodva arról, hogy a leendő további öt utas kényelmesen fel tudja tölteni a sort.

Sőt, odáig szoktam merészkedni, hogy az ülésen (szerintem) pofátlanul terpeszkedő öt ember közül kipézécek kettőt, és megkérem őket, hogy legyenek szívesen a köztük lévő rés két széle felé húzódni (a mellettük ülő utasok pedig szintén), így felszabadítva azt a helyet, ami engem illet.
Időnként örömmel konstatálom, hogy vannak hozzám hasonlóak, akik szintén kiharcolják maguknak ezeket a lappangó ülőhelyeket.

5. Ő is épp...
Amikor terhes lettem, rádöbbentem, milyen fura, hogy egy ekkora változás történik bennem, de még semmi nem látszik rajtam. A metrón elkezdtem figyelni a nőket: lehet, hogy ők is épp...? Aztán ezt a gondolati játékot kiterjesztettem: vajon ki az, aki épp szerelmes? Ki az, aki aki annyira szomorú, hogy most sírna, ha egyedül lenne? Van-e valaki, aki épp most szakított? Hány utasnak lesz ez az első napja egy új munkahelyen? Hányan tudták meg ma, hogy negatív lett a szövettani eredményük?

6. Szerelmesek?
Szeretem figyelni a párokat. Rengeteg minden leolvasható róluk.
Még csak most kezdtek járni, és az egyikük teljes testével a másik felé fordul, issza a szavait, míg a másik zavartan nevetgél, a hajával babrál és csak néha pillant a másikra, mintha még nem tudná, akarja-e igazán ezt az egészet?
Izzik körülöttük a levegő, egész úton smárolnak, épp hogy a ruhát le nem tépik egymásról? (Egyik barátnőm nekik szokta gondolatban üzenni: „Vegyetek már ki egy szobát, az istenért!”)
Különösebb felhajtás nélkül, de cinkosan állnak egymás mellett, félszavakból is értik egymást, és néha bensőségesen összeér a kezük vagy az arcuk?
Csak ülnek egymás mellett, és érezhető, hogy nincs már köztük tartalmas szó, érzelmes érintés, mégis összetartoznak?

7. A nagy párválasztó
Férfi ismerősöm fejlesztette tökélyre a párválasztó játékot. Egy metróutazás áll rendelkezésedre ahhoz, hogy (gondolatban) párt válassz a veled egy kocsiban utazók közül. Közben cserélhetsz is, de ha a választottad hamarabb leszáll, mint te, az ciki, mert új hús után kell nézned, és ha az utazásod végén nincs párod, hoppon maradtál. (Az illető kommentje: „Nem ciki, csupán kockáztattál és vesztettél.” :)

Ti mivel foglaljátok le magatokat a metrón? Írjátok meg emailben vagy kommentben.