10+1 dolog, amit NEM fogok megtenni a gyerekemmel, ha majd megszületik

Borítókép: 10+1 dolog, amit NEM fogok megtenni a gyerekemmel, ha majd megszületik Forrás: europress / getty images
Bár még nem született meg a gyerekem (és néhány hónapig még nem is fog), vannak elképzeléseim arról, hogy mit nem szeretnék vele tenni. Ezek némelyikében biztos vagyok, másban pedig lehet, hogy meg fogok inogni. Majd figyelmeztessetek.

1. Nem úgy közlöm a terhességem hírét az ismerőseimmel, hogy a magzatomról készült ultrahangfelvételt posztolom a Facebookon. Számomra persze máris ő a legcsodálatosabb lény a világon, de lássuk be, egy: az elején ő még kevéssé hasonlít egy emberi lényre, és amíg a fotón percekig kell keresni, hogy melyik a szeme és melyik az orra, addig a látvány valószínűleg sokak számára inkább rémisztő, mint cuki, kettő: úgy gondolom, neki is vannak személyiségi jogai, és egyszerűen nincs pofám ennyire korán visszaélni a kiszolgáltatottságával.

2. Továbbmegyek, nem hozok létre magzatomnak saját Facebook-profilt, még mielőtt megszületett volna (és még utána is jó pár évig igyekszem elkerülni, hogy ezt kikönyörögje tőlem).

3. Nem mosom őt össze magammal, nem teszem meg az ő fotóját saját profilképemnek, nem fogalmazok többes számban, hogy „de jót büfiztünk”, meg hogy „már egy hete betegeskedünk”.

4. Soha, semmilyen körülmények között nem ütöm meg.

5. Nem torkolom le csípőből, nem érvelek azzal, hogy „Csak!” vagy azzal, hogy „Mert én azt mondtam!” Inkább türelmesen leguggolok majd az áruház közepén hisztiző gyerekemhez, és szépen elmagyarázom neki, hogy most azért nem veszünk meg egy kazal csokit, mert másra kell a pénz, és különben is, otthon is van egy kis édesség, kaphat belőle, ha ép ésszel hazajutunk. (Tudom, tudom, ez kissé utópisztikus.)

6. Nem beszélek róla a feje fölött és nem alázom meg mások előtt. (Ellentétben azzal az anyukával, akit nemrég egy múzeum lépcsőjén egy interaktív kiállításra várakozva hallottam kifakadni, amikor öt év körüli kislánya megbotlott, és legurult pár lépcsőfokot: „Hogy te mennyire tehetségtelen vagy!” Majd a környezet felé is kommentálta az esetet: „Tiszta béna ez a gyerek!”)

7. Ha nem muszáj, nem fogalmazok negatívan, nem vetítem előre, hogy el fog esni és ki fogja szúrni a szemét.

8. Nem aggódom érte feleslegesen. (De, tudom, hogy fogok.)

9. Nem sértem meg a magánéletét, nem olvasom el a leveleit, nem nézek bele a naplójába.

10. Nem válaszolok helyette a neki feltett kérdésekre.

+1 Nem hagyom félni vagy szomorkodni, ha bármit tehetek azért, hogy ezek az érzések elmúljanak.