Egyik nap kirúzsoztam a számat, és ez történt

Egyik nap kirúzsoztam a számat, és ez történt

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hihetetlen, de egy élénk rúzstól egy csapásra megváltozott körülöttem minden!

Néhány napja – napsütés ide vagy oda – igencsak bal lábbal keltem, tudjátok, egyike volt ez azoknak a napoknak, amikor az ember lánya legszívesebben egész nap ágyban maradna, csipsszel tömné a fejét, és sorozatokat nézne orrba-szájba. De persze ezt nem tehettem meg, ráadásul pont egy nagyon fontos sajtótájákoztatóval indult a napom, ahol nem lehet életunt képpel, ajakbiggyesztve üldögélni. Hosszas sminkeléshez nem volt energiám, feldobtam egy BB-krémet, egy szempillaspirált és a fiókban kotorászva kezembe akadt egy rúzs is, amit sosem viseltem még, mert – bár nagyon tetszett – túlzottan harsánynak ítéltem a színét. Ez volt az:


Rimmel Moisture Renew ajakrúzs, 660-os árnyalat (In Love with Ginger)

Annyiszor olvastam már, hogy az élénk színek jó hatással vannak a hangulatunkra – gondoltam, adjunk neki, hadd szóljon, ma ezt fogom viselni! Kifestettem vele a számat, és (időrendi sorrendben) a következőket tapasztaltam:

1. Azonnal jobb fényben kezdtem látni a világot, ok nélküli bosszúságom, feszültségem enyhülni kezdett.

2. Az örökké mogorva szomszéd bácsi nem csapta rám a bejárati ajtót, hanem udvariasan előre engedett és hangos "kezicsókolommal" köszönt a szokásos morgások helyett.

3. A 9-es busz sofőrje megvárta, hogy beérjem a buszt.

4. Sok-sok bókot kaptam a sajtótájékoztatón a kollégáktól.

5. A kínainál kaptam egy adag sült diót ajándékba.

6. A flegma bankos kisasszony, aki hosszú percekig szokott várakoztatni (meggyőződésem, hogy szándékosan), most azonnal szólított és kedvesen elcsevegett velem a rúzs színéről, márkájáról és az ő kedvenceit is megosztotta velem.

7. A Nyugatinál az ellenőr száját elhagyták a "Szép jó napot, hölgyem!" és a "Nagyon köszönöm, hölgyem!" mondatok.

8. Senki nem jött nekem, nem taposott le, nem taszított oldalba – nem néztek levegőnek.

9. Egész jó kis napom volt végül, mert azt éreztem, figyel rám a világ..

...pedig csak egy élénk színű rúzst viseltem!

Ajánlom nektek is, hogy próbáljátok ki – izgalmas lesz! Íme néhány szuper szín néhány szuper márkától:



Catrice Luminous Lips ajakrúzs, 130-as árnyalat (Brigitte Loves Bordeaux)



Yves Rocher csillogó rúzs, Tangerine árnyalat



Lancôme L'Absolu Rouge, True to Rose kollekció, 160-as árnyalat (Rouge Amour)

Pierre René Hydra Elegance, 4650 Ft, pierrerene.hu
Pierre René Hydra Elegance, 4650 Ft, pierrerene.hu
46 évesen elhunyt a The Cranberries énekesnője

Dolores O’Riordan váratlan halála a legközelebbi hozzátartozóit is sokkolta.

5 könnyed francia film csajos estékre

Jól esne egy kis önfeledt kikapcsolódás? Akkor jöhet a mozis este!

7 elgondolkodtató idézet a gyereknevelésről, ami jobb szülővé tehet

Tedd el belőlük a számodra fontos üzenetet!

Julia Louis-Dreyfus fiai szupercuki üzenetet posztoltak a színésznő utolsó kemója előtt

Az alelnök sztárja, aki mellrákkal küzd, most megosztotta Henry és Charles videóüzenetét.

5 dolog, amit ne hagyj a kocsidban a nagy hidegben, fagyban

A fagy sajnos könnyedén károsíthatja ezeket a holmikat...

Michelle Williams: A mai napot lehetetlen kitörölni az életemből

A színésznő annak apropóján mondta ezt, hogy Mark Wahlberg partnere A világ összes pénze című filmben, valamint mindkettőjük ügynöksége eddig példátlan felajánlást tett a #metoo mozgalom felé.

Szingli vagy? És akkor mi van? 10 inspiráló idézet

Ideje, hogy mindenki megtanulja: a szingli nem szitokszó.

6 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt időszakos böjtölésbe kezdtem

Koplalni tilos! De az időszakos böjtölés esetében erről szó sincs. Csak kicsit jobban látja az ember, hogy mettől meddig tart a nap.

Most a legendás Rómeó és Júlia-film rendezőjéről állítja egy színész, hogy molesztálta, amikor 22 éves volt

A most 94 éves Franco Zeffirelli fia tagadja és „életszerűtlennek” minősíti a vádakat.

A 8 legjobb fogyitipp azoknak, akik elmúltak 40 évesek

Sajnos 40 éves kor után sok olyan változás történik az emberi testben, ami nehezíti az optimális testsúly megtartását vagy a fölös kilók leadását…

3 csillagjegy, akik nagy valószínűséggel megtapasztalnak idén egy csalódást

Nincs olyan év, amikor mindenkinek kedvez a szerencse – de előnyödre fordíthatod a csalódásokat is! A joy.hu összeállítása.

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft