A Szent Korona végveszélyben?

Borítókép: A Szent Korona végveszélyben?
Megjelent a 2038 folytatása

Már kapható K.T. Zelenay új könyve, a 2038 trilógia második kötete, A Szent Korona végveszélyben. Az, első-, a 2038 – avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai már 300 napja szerepel az eladási sikerlistákon. A könyvek Facebook oldalát pedig már közel 16 ezren követik.

A tavalyi esztendő egyik legsikeresebb történelmi témájú könyve volt a 2038 – avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai. A “történetíró regény” után K.T. Zelenay a thrillert választotta a 2038 – A Szent Korona végveszélyben műfajául, amelyről a következőket nyilatkozta:

“Gestát írni történelmi tett. Az évezredeket átölelő magyar históriát fantáziába csomagolva átadni egy kalandregényben, szórakoztatva informálni, és netán valós vagy vélt veszélyre figyelmet felhívni pedig kötelesség. Ezért ültem le ismét a klaviatúra elé, hogy alig fél év alatt megszülethessen a folytatás. A 2038 – avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai után ebben a második kötetben talán még hangsúlyosabb szerepet kap dicső múltunk. Az elsőben regényes formában igyekeztem átadni elmúlt ezer évünk nagy pillanatait, megírni történelmünk eltitkolt lapjait, így végig „gúzsba” kötött a tények tisztelete. Persze a Szent Korona végveszélyben sem pusztán fantáziám szülötte. De végre a többféle forrás által nem mindig alátámasztható talányokat, titkos felfedezéseket is papírra vethettem. Misztikus örökségeinket megérteni hol másutt lehetne jobban, mint a jelenben, így egy kitalált, de nagyon is valószerű koronarablással indul a regény, hogy aztán szinte a fél világot felbolygató kalanddá fokozódjon a történet. A tengerentúlról indulunk, hogy Barcelona, Róma, Bécs, Sopron, Pannonhalma, Esztergom után megérkezzünk a magyar fővárosba, ahol a dráma is csúcspontra jut. Addigra megismerjük a kristálykoponyák kapcsolatát a Szent Koronával, azt, hogy mi köze lehet a montserrati Fekete Madonnának vagy magának Jézusnak a magyar országalmához, milyen magyar titkokat rejt a Vatikán és Róma számos szent helye. Kiderül Bécs rejtett misztikuma, betekintést nyerünk a szabadkőművesek világába, akik között Mozart is felbukkan, sőt még A varázsfuvoláról is lelebbentjük a fátylat. Sopron kertvárosába, Bánfalvára érkezve a pálosok legendájával is találkozhatunk, hogy aztán Pannonhalmán a Szent Korona legnagyobb titkára is fény derülhessen. Esztergomban közösen fejtjük meg a régmúlt kódolt üzeneteit, folytatva az első kötetben részletesen taglalt történelmi háttér ismertetését. Végül pedig Budapest, a Szent István-bazilika és a Parlament ad végső (?) választ egy nagy kérdésre, miközben új kaland is kezdetét veszi. Így szinte bizonyos, hogy a 2038 hamarosan trilógiává bővül...”

A 2038 trilógia befejező kötete idén ősszel várható, az igen sokat sejtető „Jézus második élete” alcímmel. Addig is az egyre növekvő, már közel 16 ezer kedvelővel rendelkező Facebook oldalon naponta találkozhatnak a könyvvel és a magyar történelemmel kapcsolatos érdekességekkel, titkokkal az olvasók.

Az íróról:

A K.T. Zelenay írói néven publikáló Kalmár Tibor médiaszakemberként az előző évtizedben a Juventus Rádió és a Sláger Rádió New Media vezetőjeként dolgozott. Előbbi munkahelyén a nevéhez fűződik az első magyarországi infotainment portál, az akkor piacvezető Uno.hu elindítása. 2010-2014 között az RTL Klub online lapigazgatójaként dolgozott, irányítása alatt vezették be a csatorna applikációt, közte a most már megközelítőleg 1 millió letöltésnél tartó RTL Most alkalmazást, az RTL online felületeinek látogatottsága pedig a többszörösére növekedtek ezen időszak alatt. 2015 januárja óta pedig az MTVA New Média stratégiai főtanácsadója.

Részletek:

http://www.2038akonyv.hu