Kormos Anett: Voltam gazdag és voltam szegény is

Kormos Anett: Voltam gazdag és voltam szegény is

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A pénz nem boldogít. Legalábbis ezt mondják. Azok, akiknek nincs. Azok meg, akiknek van, nem nagyon állnak szóba velem.

Egy olvasó nemrég jelezte, hogy az önmagunk elfogadásáról szóló írásom számára nem volt teljesen hiteles. Szerinte ugyanis nekem „könnyű”. Természetesen számos megfellebbezhetetlen ellenérvem van, de mivel a személyes meggyőzésre nincs mód, egyszerűen kihúztam őt az Éva-olvasók köréből és kész. Na jó. Igazából nem is. De visszatérve a gazdagságra...


A nagybátyám gyerekkoromban mindig azt mondta: fogj magadnak valami vagyonos férjet, és nem lesz gondod az életben. Akkoriban (hat-hét éves koromban) nemcsak a férjfogásban voltak meglehetősen tudatlan, de maga a férj szó jelentése is homályos volt számomra. Azt meg pláne nem értettem, hogy csak azért, mert a férjem gazdag, nekem miért lesz gondtalan az életem.

Forrás: Europress

Most, hogy ezt felidéztem, rájöttem, hogy olyan sok minden nem is változott az elmúlt évtizedek során. Hiszen férjfogásban azóta sem lettem jobb, arra meg esélyem sincs, hogy megértsem, miért praktikus egy gazdag férj, hiszen nekem csak egy sima van. Az egyetlen, amiben fejlődést mutatok, hogy már pontosan tisztában vagyok a férj szó jelentésével. Persze ha tudtam volna, hogy ezt az ismeretet kizárólag tapasztalati úton lehet megszerezni, lehet, hogy inkább a boldog tudatlanságot választom.

Nagybátyám intelmeit egyébként nyilván nem tudtam komolyan venni. Egyrészt mert olyan hangsúllyal mondta ezt a „fogj magadnak gazdag férjet”, mint amilyen hangsúllyal más emberek káromkodnak, másrészt mert ő sem volt túl gazdag, férjként mégis egész jól helytállt.

Forrás: Éva magazin / Kosina Anett

A csillagszemű szegénylegény

De nem csak ő tehet arról, hogy a férjjelöltjeim számára kiállított kérdőívre valahogy nem került fel az „éves jövedelmed” rubrika. Az én gyerekkoromban a szülők még meséltek. És a mesék többnyire arról szóltak, hogy a férjnek való legjobb alapanyag általában a szegénylegény, aki vagy csillagszemű, vagy nem, de hogy éles eszű, bátor, és a sárkányokat, óriásokat és kegyetlen királyokat simán kardélre hányja, az hótziher. A sok-sok küzdelem után aztán persze elnyeri méltó jutalmát, ami mi lenne más egy fiatal, jóképű férfi számára, mint egy tündérszép feleség és esetleg egy fél királyság. Szó, ami szó, én valahogy úgy gondoltam, olyan férjet kell választani, aki simán elbánik mindenféle szörnyekkel, gonoszokkal, és olyat, aki lehet, hogy most még csóró, de aztán hipp-hopp meggazdagszik, mert nagyon furfangos. Hát én ilyet választottam. Jó. Arra nincs bizonyíték, hogy nem fél a sárkányoktól. És a hipp-hopp meggazdagodás is várat még magára, de üsse kő, hiszen a pénz nem boldogít. Legalábbis ezt mondják. Azok, akiknek nincs. Azok meg, akiknek van, nem nagyon állnak szóba velem. Biztos azért, mert állati boldogtalanok. Vagy legalábbis remélem. Ki akar olyan gazdagot látni, aki még boldog is, hát nem?

Voltam gazdag...
Egyébként bevallom: én is voltam már gazdag. Annyira sajnos még sosem, hogy el kelljen titkolnom az ismerőseim elől, de annyira, hogy tapasztalatból mondhassam, a pénz olykor igenis boldogít, annyira igen.
Tudjátok, mikor éreztem magam a leggazdagabbnak? És hagyjuk most az olyan közhelyeket, hogy akkor, amikor megszülettek a lányaim, vagy hogy akkor, amikor megtudtam, hogy a csomó a mellemben nemhogy nem rák, de semmilyen ízeltlábúval nincs rokonságban. Mert persze az igazi gazdagság az egészség meg a szeretet. De azért a pénz sem jön rosszul. Pláne, ha nincs. Amikor mindkét lányunk megszületett, akkor nekünk valahogy nagyon nem volt. Tudom, tudom, ez is relatív, hiszen sokaknak ételre sem telik. Arra nekünk még futotta. De a lányok pelenkáit bizony igencsak be kellett osztanunk. És ez akkor már régóta így ment. Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy régóta így megy. Persze anélkülözés mindig végtelen hosszúnak tűnik, a gazdagság meg mintha csak úgy meglegyintené az embert… vagy még azt se. Alényeg, hogy a folyamatos számolgatás, hogy mennyit és mire és hogyan, kezdett igazán tartós és nyomasztó szorongássá összeállni a gyomrunkban. Ráadásul a nyakunkon volt a karácsony, és bár utódaink – mint arra fentebb utaltam – a szobatisztaságot még nem érezték kötelességüknek, azt már valahogy összerakták a pici kis agyukban, hogy a karácsony ajándékot jelent. És azt hiszem, nem vették volna jó néven, ha a Jézuska egy csomag pelenkát hoz nekik. Ebben a szorongató helyzetben, mikor az embernek olyan sok minden eszébe jut, hogy hogyan és honnan lehetne pénzt szerezni (számba véve a bankrablást és aférj szerveinek eladását is), kaptunk egy postai értesítőt. Ez nem szokott jót jelenteni a mi ügyintézésben meglehetősen hanyag családunkban. De most, most…. pénz jött nekünk. Az elmúlt hathavi gyed egy összegben! Hathavi! Nem volt természetesen sok pénz, de akkor óriási összegnek tűnt nekünk. És hirtelen kisütött a nap, futotta belőle pelenkára, ünnepi menüre (jó… akkor rakott krumplira, na és?), sőt még ajándékokra is. Ez volt a gazdagságom története. Rövid, igen. De attól még gazdagság.
Forrás: Europress

...és voltam szegény is
Hogy meglegyen az egyensúly, elmondom, éreztem magam igazán szegénynek is. Ezt is elmesélem. Egy ideje nem panaszkodhatom, jól megy a család sora. Van, hogy jobban, van, hogy kevésbé jól, de végül is tényleg… nincs ok a panaszra. Egyik éjjel jöttem haza egy hakniból, és a piros lámpánál a sötétben, aszitáló esőben, a hidegben odalépett a kocsihoz egy hajléktalan és mutogatta, hogy húzzam le az ablakot. Én meg némán jeleztem neki, hogy nem, nem, most nem húzom le, még bejön a hideg, meg a pénztárcám után sincs kedvem kotorászni. Aztán hazaértem és amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, akkor vettem észre, hogy kicsuktam a kabátomat. A hajléktalan azért integetett, hogy szóljon. Nagyon elszégyelltem magam. Visszaültem a kocsiba, visszamentem ahhoz a lámpához, de már nem volt ott. Az jutott eszembe, hogy neki nincs semmije, mégis segíteni akart nekem. Nekem, aki itt ülök a meleg autómban, és arra se veszem a fáradságot, hogy lehúzzam neki az ablakot.
Nem akarok patetikus lenni. Nincs is rá okom. Nem sokat tudok a gazdagságról, mert valószínűleg nem érdekel eléggé. A szegénységről se tudok túl sokat, mert azt meg igyekszem elkerülni. Mindössze azt tudom, hogy nem akarok annyira gazdag lenni, hogy ne akarjak adni, és nem akarok annyira szegény lenni, hogy ne tudjak adni.
Na? Mit gondoltok? Hiteles voltam? Aki szerint nem, az olvassa el az első bekezdést újra meg újra addig, amíg meg nem érti, hogy következmények nélkül nem lehet velem egyet nem érteni. És nem azért nem, mert gazdag vagyok, hanem mert... mindegy... nem, és kész.

Tovább olvasok
Filmszerepek, amiket eljátszva megzakkantak a színészek

Adrian Brody vagy Isabelle Adjani: rangos díjakat kaptak ezekért a súlyos szerepekért, de aztán terápiára volt szükségük, hogy újra magukra találjanak. Vajon megérte?

Készítsd el Audrey Hepburn kedvenc spagettijét

Audrey Hepburn imádott enni, mégis szigorú szabályok mentén étkezett, hogy megtartsa légies karcsúságát. De az otthoni főzőcskézéssel kapcsolatban, nem ő jutna elsőre eszünkbe. Pedig…

Kövess minket

5 lapszám 3475 Ft helyett 2075 Ft-ért, lapszámonként 695 Ft helyett 415 Ft-ért

Csak 2075 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem