6 mondat, amivel a 3 éves kislányom megtanított lassítani

Borítókép: 6 mondat, amivel a 3 éves kislányom megtanított lassítani Forrás: Getty Images / a kép illusztráció
Nincs az a coach, aki hatékonyabban tanít az élet élvezetére és arra, hogy a jelenben élünk, mint egy hároméves.

Az egész egy kismadárral kezdődött azon a nyáron, amikor a lányom megtanult járni. Az utcánkban sétáltunk, fogtuk egymás kezét, a nap is bevetette minden erejét, hogy felszárítsa a délelőtti záporból felgyülemlett tócsákat. Színtiszta unikornisnyál, tudom, de tényleg ebben úsztunk. És ekkor reppent a magánidillünkbe a kis rozsdafarkú.

Bevallom, talán észre sem vettem volna, ha az egyévesem nem kezd heves mutogatásba. Beszélni még nem tudott, de egyértelmű jelzéseket adott, hogy innen bizony nem megyünk tovább, hiszen a madárka egyszemélyes vízirevübe kezdett.

Már nem emlékszem, de valószínűleg otthon hagyhattam a mobilomat, hiszen korábban az ehhez hasonló lopott percekben gyorsan elővettem, körülnéztem, hogy mi történik a világban. Most azonban figyelni kezdtem a rozsdafarkút: belegázolt a vízbe, kicsit billegtette szürke, narancssárga tollait, majd elképesztően hirtelen csapkodásokkal meghempergette a testét és felröppent. Ezt a mutatványt pedig többször is megismételte, talán mert jó közönségként, teljes áhítattal bámultuk. És mennyivel többet adott ez az élmény, mintha századjára is végiggörgetem a Facebook feedemet!

Mert ekkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, korábban mikor álltam így meg utoljára, mikor gyönyörködtem abban, ami valójában történik a világban?! Mikor felejtettem el örülni annak, hogy csak ki kell nyitnom a szememet, és minden percben csupa szépség vesz körül? Sok-sok éven át, a telefonomba bújva, mennyi mindenről lemaradtam?!

Így hát megfogadtam: változtatok. A már egyszerűen túl sokká vált kütyüzés, rohanás, fejetlenség helyett jöjjön valami más! Nevezhetjük mindfulnessnek, slow livingnek, a dánok hyggének, a svédek lagomnak, a japánok ikigainak: le akartam lassulni, megélni a jelent, jól érezni magam a pillanatban, online segítség nélkül.

Talán ez is csak egy lett volna az amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ment elhatározásoknak az életemben, ha nem bukkanok egy kitűnő tanítómesterre: a kislányomra. El is árulom, hogy az elmúlt közel 3 évben mennyi mindenben sikerült fejlesztenie a 32 éves édesanyját.

Többet vagyok jelen

– Anya, figyelj ide, csak figyelj ide!

Ez volt a legrémesebb mondat, amit hallottam a lányom szájából. Esküszöm, olyan, mintha rajtakaptak volna valamin! Mindig, de mindig kiszúrja, ha fejben elkalandozom játék közben. Hiszen ő teljes lényével benne él, akár festünk, akár építőkockázunk, akár a játszótéren fogócskázunk. A sok figyelmeztetésnek hála, már sokkal koncentráltabban és eredményesebben tudom a kislabdákat látványosan lezúdítani a lépcső tetejéről a fontosabb teendőimet is végrehajtani.

Forrás: Getty Images / a kép illusztráció

Félreteszem a mobilt

– Anya, tedd le telefont!

Oké, inkább ez volt a legszörnyűbb, az igazi lealázás. Már tudatosan figyelek arra, hogy a lehető legkevesebbszer vonja el a figyelmemet a készülék. Éjjel-nappal némítva tartom, ha valaki keresett, később visszahívom. A legtöbbször már fényképezéskor sem csábulok el, hogy azonnal csekkoljam a beérkezett pushokat. A ritka kincsként dédelgetett énidőben pedig elő sem veszem a táskámból.

Óvatosan lehúzzuk az ágaikat, hogy megszagoljuk a virágokat. Bevallom, semmi mástól nem tudok jobban feltöltődni.

Többet vagyok szabad

– Anya, ne menjünk sehova, csak itthon játsszunk!

Sokáig nem tudtam, kire ütött ez a gyerek?! Én szeretek ide-oda csavarogni, akár 5-6 állomásos elintéznivaló-turnéra indulni, ő nem annyira. Így legtöbbször jól átgondolom, érdemes vagy muszáj-e mennünk, és hagyok neki olyan napokat is, amikor abszolút semmi dolgunk. Vagyis nekünk. Mert magam sem hittem volna, mennyire bele tudok süppedni ebbe a kényelmes helyzetbe. Érdemes kipróbálni, óriási szabadság!

Forrás: Getty Images / a kép illusztráció

Nem sietek sehova

– Anya, még ne menjünk!

Ha már kijutottunk, hazamenni nem akar. Tipikus… Bevallom, én nem tartozom a szoros napirendet követő anyukák táborához. Emiatt láthattunk például slagból inni egy elefántot, ami számomra is életre szóló esemény volt. Hihetetlenül mázlistának érzem magam, hogy a játszótérről hazafelé követhettem a vándorcirkuszt hirdető táblákat. Az előadásra nem vágytam, de a sátor mellett lévő különleges állatokat örömmel megmutattam a kislányomnak, igaz, az alvásidő rovására. De vajon mikor érkezik legközelebb elefánt a szomszédunkba?! Na ugye!

Figyelem a természetet

– Anya, nézd, ott egy szöcske!

Talán 8 éves koromban érdekelt utoljára egy szöcske. Akkor még bátor voltam, befőttes üveggel fogtam be őket a mezőn a zalai nagymamámnál. Aztán elkezdtem félni tőle, mint minden rendes lány, minden ízeltlábútól. Igen, 31. évemben attól a példánytól is vacogtam, amelyre a nappali közepén álló kétévesem mutatott. Szerencsére előjöttek az emlékek, reszkető kezemmel jobb híján ráborítottam egy poharat. 1-2 órát töltött a búra alatt, vártuk haza apát, aki majd megment minket. Ez idő alatt néha rásandítottam a kis háziállatunkra, és már is nem tűnt olyan félelmetesnek. Gondoltam, akár ki is vihetnénk a rétre, szabadon engedhetnénk, csak mi ketten, lányok. Így is történt. Azóta is megvizsgálunk minden szarvasbogarat, hernyót, szitakötőt, várjuk, hogy rügyezzenek a fák, óvatosan lehúzzuk az ágaikat, hogy megszagoljuk a virágokat. Bevallom, semmi mástól nem tudok jobban feltöltődni.

Forrás: Getty Images / a kép illusztráció

Megtanultam nemet mondani

– NEM!

Ugye senkinek nem kell bemutatni, milyen határozottan tud ellenkezni egy két- vagy hároméves? Van a már a példázott csattogós NEM, az elnyújtott neeeeeeem és az összes közti árnyalat. Korábban nálam ez nagy probléma volt, sosem tudtam nemet mondani. Jöhetett bármilyen kérés, óhaj, sóhaj, panasz, siralom, búbánat, nyöszörgés – ahogy a régi fizikatanárom sorolta -, igyekeztem mindennek eleget tenni. Természetesen felnőttként egyenesen őrültség lenne olyan ütemben és olyan következetlenül pattogtatni a nemeket, mint egy threenager, de a saját békém, lelki nyugalmam a kislányom érdeke is. Így csak olyan dologban veszek részt, amely örömet szerez, és büszkén vállalhatom előtte is. Hiszen méltó szeretnék lenni a kis tanítómesteremhez.

Nézd meg ezt a káprázatos galériát is: