3 csillagjegy, akik nagy valószínűséggel megtapasztalnak idén egy csalódást

Borítókép: 3 csillagjegy, akik nagy valószínűséggel megtapasztalnak idén egy csalódást Forrás: Getty Images
Nincs olyan év, amikor mindenkinek kedvez a szerencse – de előnyödre fordíthatod a csalódásokat is! A joy.hu összeállítása.

Amikor belevetjük magunkat az újévbe, azt mindig lelkesen tesszük. Fel sem merül bennünk, hogy az elkövetkező 12 hónap majd csalódást, esetleg szakítást hoz magával, hiszen a célunk ugyanaz: 2018 legyen az eddigi legjobb évünk! És van, akinek sikerül is véghez vinnie a terveket, betartani a fogadalmat, sőt, még a szerelem is rá fog találni. Legalábbis egy korábbi cikkünkből már kiderült, kik annak az öt szerencsés csillagjegynek a szülöttei, akiknek egyszerűen fantasztikusan alakul majd a szerelmi életük.

Most viszont egy kicsit szomorúbb vizekre evezzük, ugyanis nem mindenkinek lesz 2018 a legjobb éve. Lesznek olyanok is, akik megtapasztalnak egy-egy csalódást, és időbe telik majd, míg végül ismét képesek lesznek talpraállni. A horoszkóp szerint például az alábbi három csillagjegy szülöttei valószínűleg átélhetnek egy szakítást még idén. De ne ijedj meg ennek láttán, mert kivételek mindig akadnak, ha pedig mégsem te vagy az egyikük, a tapasztalatok a későbbiekben nagy előnyödre válnak majd!

A galériában megnézheted, melyik 3 csillagjegyről van szó!