3 apró dolog, amin ebben az évben változtatok, hogy többet lehessek a gyerekeimmel

Borítókép: 3 apró dolog, amin ebben az évben változtatok, hogy többet lehessek a gyerekeimmel Forrás: getty images
Ha nem vagy elég időt a gyerekekkel, ez neked is hasznos lehet.

A legtöbben teszünk magunknak valamiféle fogadalmat újévkor, még ha nem is verjük túl nagy dobra azokat. Most én is ebben a cipőben járok, ugyanis a két ünnep között végre akadt alkalmam arra, hogy valamelyest átértékeljem az átlagos hétköznapjaimat. A rengeteg közös program, móka, és játék közepette ugyanis többször is belém hasított az érzés: "miért nem jut ebből több nekem?". És akkor jött a fogadalom. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy megfogalmazódott bennem egy komoly igény arra, hogytényleg tegyek valamit a változás érdekében. Na már most, egyik nap leülte és összeírtam, hogy a napi 8 óra munka plusz némi ingázással töltött idő mellett miből tudnék lefaragni annak érdekében, hogy még több időt tölthessek a gyerekeimmel. A következőkre jutottam, és úgy éreztem meg kell osztanom veletek, hátha ti is találtok benne valami hasznosat.

Ebben az évben tehát ezen a 3 dolgon igyekszem változtatni annak érdekében, hogy több legyen az együtt tölthető apa-gyerek idő:

1)) Heti egyszer bevonom őket a sportba

Ha minden jól jön össze, akkor hetente 3 nap szoktam futni, - általában a Margit-szigeten-, egy, másfél órákat. Ezt általában mnka után teszem, de péntekenként akár el is tudnák valamivel korábban szabadulni, így én mehetnék a srácokkal a suliba és vihetném őket magammal a szigetre. Nekik nem is feltétlenül kéne kocogni, van bringájuk, görkorijuk, meg rollerük is, amivel mellettem hasíthatnának.

2)) Mese helyett játék

Minden este engedélyezve van nekik 2-3 rövidebb mese megnézése. Vagy Tv-n, vagy youtube-on szoktunk nekik valami értelmesebbet bekapcsolni, viszont lehetne legalább egy vagy két nap, amikor mesenézés helyett inkább leülnénk még "gyorsan" legózni, vagy bármi mást játszani. Biztos díjazzák majd az ötletet.

Forrás: getty images

3)) Hétvégén nincs meló

Annak érdekében, hogy ne kelljen szinte soha túlóráznom és azért emberi időben hazaérjek, szinte minden nap kinyitom még a laptopom, miután hazaértem. Sajna ez hétvégén sem szokott elmaradni, főleg, hogy ezzel készülök a hétfői értekezletekre. Most viszont úgy döntöttem, hogy minden nap inkább bemegyek fél órával korábban és benn maradok ennyivel tovább (kivéve a péntek), hogy utol tudjam érni magamat. Péntek este a futás után még összeállítom a követkeő hétfői teendőlistámat, vagy egy prezit és így vasárnap tudok kizárólag a gyerekekre koncentrálni.

Te is küzdesz az időhiánnyal? Hogy oldod meg, hogy minél több időt tölthess a gyerkőcökkel? Írd meg kommentben!