Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. A régi sláger óta több mint fél évszázad telt el. Vajon illik ez a szöveg a mai pesti nőre is? Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatják be a pesti nőt, ahogy eddig még soha senki. Ughy Szabina interjúin és Bach Máté fotóin keresztül bemutattuk már Kiss Mariann szakácsot, Juhász Anna irodalmi menedzsert és Verebics Kati festőt. Ezúttal Szabina Merész Majával készült beszélgetését közöljük. Maja ápolónő.

Merész Maja, ápolónő, Fotó: Bach Máté

A fotózásés az interjú időpontja között eltelt jópár hónap. Maja időközben kis pocakot növesztett, szeméből a terhes nők nyugalma sugárzik. A helyre, ahol találkozunk, még nem süt oda a nap, de őmár tudja, hovákell leülnünk, hogy félóra múlva minket melegítsen először a májusi fény.

A Merész Maja egy becenév vagy valóban így hívnak?
Inkább becenév. A születési nevem Merész Mária Magdolna.

Van stílusérzéke a szüleidnek. A név valóban kötelez?
Ápolóként sok mindent lát az ember. A Baleseti Központban dolgoztam a végtag sebészeten. Nagyon erős energiákkal teli időszak volt, rengeteget kaptam a betegektől. A dolgozóktól már nem olyan sokat. Az osztályra a betegek egy pillanat szerencsétlensége miatt kerülnek be, és aztán többnyire meg is gyógyulnak. A baleseti osztály nem olyan, mint például az onkológia, ahol persze van esély a gyógyulásra, de tudjuk, milyen kilátásokkal, és nem is olyan, mint egy belgyógyászat, ahová a betegeknek egész életükben vissza kell járniuk, és szedniük kell a gyógyszereket. Engem összességében nem viselt meg az a munka, inkább csak elgondolkodtatott az élet, és a saját életem esendőségén. Mindemellett pedig szép dolog nagy, nyitott szívműtéteket látni, amikor az ember szívét megállítják fél órára, negyven percre.

Szép?
Igen, valahol nagyon szép, hogy ott tart a tudomány, hogy embereket halasztunk, ölünk meg, majd újraélesztjükőket. De egy szülést látni is óriási élmény. Várandósként most még inkább úgy gondolom, hogy minden nőnek végig kellene néznie egy vajúdást szülés előtt. Ugyanúgy fontos volna betegek között lenni időnként. Sok esetben nem tudunk hogyan viszonyulni egy beteg emberhez, egy fogyatékoshoz, mert jobban megijedünk tőle, minthogy el tudnánk fogadni a másikat.

Mindig is ilyen empatikus voltál?
Gyerekkoromtól fogva szerettem volna segíteni másokon, elsősorban harmadik világbeli országokban élőkön. Nem egyszerű eljutni ezekre a helyekre, és oda inkább tanulni mennek az emberek, mintsem adni. Én meg nem tanulni szerettem volna, hanem inkább adni a tudásomból. Aztán rájöttem, hogy gyakorlatilag az itthoni munka is felfoghatóegyfajta önkéntes munkaként. Teljesen fölösleges kimenni egy idegen országba, mert itt is lassan ugyanaz van. A magyar egészségügy egy belülrőlés kívülről rohadóalma, ezért hagytam ott a kórházat, és inkább kimentem félévre Ausztráliába négy barátommal.

Milyen az élet Ausztráliában?
Könnyű, easy life, ahogy ők mondják. Egy kávézóban dolgozni heti négy napot, négy órában, plusz még némi takarítást bevállalni, nem egy megerőltetődolog. Az így megkeresett pénzből tudsz a barátaiddal egy tengerparti, kertes házat bérelni, és marad még elég pénzed a megélhetéshez. Persze ott is elég szűkösen éltünk, de Magyarországon megszoktuk, hogy nem úgy van, hogy bemegyünk a boltba, rámutatunk valamire, és az a mienk lesz. Ausztrália után pedig Dubaiban dolgoztam hat hetet.

Mit csináltál Dubajban?
Gólyalábaztam. Egyébként Dubaj egy teljesen mű város: plasztik, hamburger, borzasztó meleg, a tengerparti házak mögött olajfinomítók, a gyerekek a plázákban játszanak. Próbálják átvenni az amerikai dolgokat, miközben Amerika ebből már épp kilépőben van.

Ennyi utazás után milyen most újra itthon?
Az elejénátmentem én is a szokásos vívódásokon. Hiányzott a megtapasztalt jó. Aztán megismertem a barátomat, és onnantól kezdve hamar nyilvánvalóvávált, hogy maradok. Szeretek itt élni Budapesten, ahol kicsit itt van a Balkán, kicsit a kelet és kicsit a nyugat is. Föl lehet szippantania nagyon különleges dolgokat, csak válogatni kell, mert el lehet veszni a rossz dolgokban is. Aztán később talán jobb itt hagyni a várost, és kiköltözni az agglomerációban, mert a kultúra azért mégiscsak innen jön, Pestről.

Akkor inkább pestpárti vagy?
Abszolút pestpárti vagyok! Semmi kötődésem nincs Budához. Jó ideje be vagyok már ékelődve ide a Madách térre. Van itt egy jól működő közösségünk a Telep aljában. Van, aki ruhákat készít, van, aki kiegészítőket, vannak, akik meg deszkákat, bicikliket renoválnak. Pesten a pesti dolgokat kell csinálni, vidéken a vidékieket. Én mindig a VIII.-IX. kerületben éltem, a Rottenbiller utca környékén, meg a Nagyvárad tér és a Klinikák megállóknál. Azért is fotózkodtunk ott, mert én azon a környéken mozgok. Sok a csöves, a prosti, van úgy, hogy engem is leszólítanak, a verekedés, az ordítozó cigány, de ez a magyar valóság. Ezt látni nap mint nap segít, hogy ne rugaszkodjam el a valóságtól.